Már ‘21 nyarán is megköthettük volna a szerződéseket az unióval. Azért nem kötötték meg velünk, mert kormányváltást szerettek volna Magyarországon. Ugyanez a cél most Lengyelországban is – mondta a miniszterelnök szerdán délelőtt az évértékelő kormányinfón.

Orbán: az unió kormányváltást akart 2022-ben Magyarországon

Fotó: Facebook

A rendszerváltás óta ez volt Magyarország legnehezebb éve

– jelenti ki Orbán Viktor.

Magyarország a miniszterelnök szerint ebben a nehéz helyzetben is rendkívüli teljesítményt nyújtott.

Orbán szerint a választáson meg kellett védeni Magyarország szuverenitását a nemzetközi erőktől. „Csak az eddig felszínre került tények alapján hárommilliárd forint állt szembe hárommillió szavazóval, és az utóbbiak győztek.”

Nincs még egy olyan ország az Európai Unióban, ahol 1990 óta ne tartottak volna előrehozott választásokat

– szögezi le Orbán, aki szerint ezt a hungarikumot sikerül fenntartani, az áprilisi választás eredményeként is stabil, kiszámítható kormány alakult.

Forrás: 24.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Hazudik a geci. Azert nem kaptuk meg a penzt mert egy korrupt rasszista fasz. 17 pontban kellett valtoztatni az alaptorvenyen, hogy egyaltalan szoba alljon veluk az Unio, es meg igy sem lesz penz jovo ev kozepeig.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
orsos vendel
orsos egy skizofren, idiota !!! LEVALTANI, DE MOST !!!
Yoda69
Hazudik a geci. Azert nem kaptuk meg a penzt mert egy korrupt rasszista fasz. 17 pontban kellett valtoztatni az alaptorvenyen, hogy egyaltalan szoba alljon veluk az Unio, es meg igy sem lesz penz jovo ev kozepeig.
jáger laszló
OV bejelentette
Nem akar 2023-ban kormányváltást MO-on
Vért,verítéket könnyeket ígért,kívánt a magyar embereknek...
Köszönjük mind ezt a karácsonyi ajándékot Orbán úr!!
csak ennyi
barátilag
J.,L.
teuton
Nincs meg 1 orszag Europaban, ahol a qurmanyt az oroszok penzelnek es amelyik olyan gyakran valtoztatott törvenyeket, köztük a valasztas rendjenek modositasara/elcsalasara, valamint a takolmanyon... Kadarnal nem volt ilyen, mint most 12 ev alatt! Ami maradt, az a partkatonak beepitese a gazdasaba es közigazgatasi hatalomba.
sunoge
@Peller Anikó: Pontosan. Sőt az ország is, de ebben a választási rendszerben szinte lehetetlen.
Németh István
@Yoda69: @sunoge: @teuton: @jáger laszló: @Eladott Ország: @Peller Anikó:
ómió
Sőt! A "guruló dollárjaiért" cserébe az egész nyugat!
Lepényleső
Talán óhajtott volna,- kulturált demokráciát? Állítólag mit látott ebből; az ortodox bűvész egy sokat ismételt mutatványát?
NKF
Elmehet az UNIÓ a picsába!Ursulával az élen! A leggenyóbb picsa osztja az észt!
Hagyjuk már!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.