A DK elnöke karácsony örvén merengett egyet a Facebook-oldalán.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke karácsonyi Facebook-posztjában némileg filozófiaibb síkra lépett, mint azt tőle általában megszokhatták az emberek. 

Gyurcsányból előbújt a filozófus: "Az élet teremti az Istent, vagy az Isten teremti az életet?"

Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Az Index által is szemlézett Facebook-bejegyzésben a pártelnök és volt miniszterelnök többek közt arról elmélkedik, hogy "az élet a legnagyobb csoda", mert "száznál valamivel több kémiai elem úgy rendeződött össze, hogy a majdnem semmi életre kelt"

Gyurcsány Ferenc szerint "az élet alig magyarázható csoda", így teljesen okszerű, hogy van, aki a csoda mogött is csodát keres, és "minden kultúra megtalálta saját Istenét az élet, a rend végső forrásaként." 

Majd pedig feltette az ontológiai kérdést:

Az élet teremti az Istent, vagy az Isten teremti az életet?

A volt miniszterelnök úgy látja, ezen kérdés megválaszolása nélkül is el lehet mondani, hogy a "létező világ, más életének elfogadásában, a szeretetben nyer e világi, végül praktikus értelmet".

A posztot ezzel zárta Gyurcsány Ferenc:

„Kell-e a szeretethez Isten? Karácsony csendes merengése szótlan magánnyá dermed”.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Inkább a filozófus jöjjön elő, mint a szotyola köpködő, zsebre baszott kezű suttyó!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Szerintem az ember teremti + az istent
Aki ezután már a fejében létezik virtuálisan
Nekem ez jön be...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Emmersson71
Inkább a filozófus jöjjön elő, mint a szotyola köpködő, zsebre baszott kezű suttyó!
Nyírfa
Amíg vannak gondolkodó emberek, addig van remény is. :)
Véleményem szerint az Élet, Isten, Tudat, Szeretet , Szabadság egy és ugyanaz, ezért mindegy is, hogyan nevezzük a saját ideológiánkat.
Érdekesek a véletlenként megélt történések, találkozások, amelyekbe, ha belegondolunk, utólag mindig kiderül, hogy annyira nem is esetlegesek, sokkal inkább mi teremtettük meg a létrejöttüket.
Sok kedves emlék merült fel, éjszakába nyúló beszélgetések, töprengések...és még mennyi minden!
Clavigo
@Pegero: Nagyon " vérszegény " a humorod,,Mahmoud ...
Félix
Nem kéne neki erőltetni! A hamiskártyás kétharmadát amúgy neki köszönhetjük senki másnak! És addig nem lesz leváltva amíg ő képviseli a rendszerváltó erőt. Hiteles tiszta emberek kellenének hozzá amelyek nincsenek mostanság!
Persze nem tudjuk feltámasztani Széchenyit vagy Kossuthot De Feri jól tenné ha szépen csendben eltünne a közéletből.
namihami
Az Isten, a vallással a kézben az ostobák megtévesztésére, néhány csirkefogó (mára papoknak hívatják magukat) által megalkotott vakítás. És, amíg van ostoba, addig ez sikerülni is fog. Ebben hasonlatos a legtöbb ""nemzetboldogító"" néptribunhoz. És ez adhat akár 51%-kal 2/3-os vezetést is.
Baker
@Félix: Lehet, hogy igazad van. Viszont egy politikai versenyt nem úgy döntenek el, hogy az egyik félreáll, mert a vetélytársak nem tartják alkalmasnak. Jelentkeznie kell alkalmasabbnak! Mondjuk, alapíts egy pártot!
magyar1
Nem tudom ki teremtette ezt a Föld bolygót, de egy igazi gonosz, mocskos trutyit hozott létre ahol csak szenvedés létezik még a milliárdosoknak is sokat kell gonoszkodni, gyilkolni ami lélekölő.
Jozefina
Neki legalább vannak gondolatai, amiket érthetően elő is tud adni, szemben a nemzet megmentőjeként magát önfényező Orbánnal!!!
24.hu/belfold/2022/12/25/gyurcsany-ferenc-isten-elmelkedes-csoda/
pacal
Hogy kerültünk ide?

1. Teremtés
2. Evolúció
+
1. Ufók, de ez ugye azért hülyeség, mert az ufóknál is él(ne) a probléma:
1. Teremtés
2. Evolúció
+
1. Ufók hozták létre az ufókat is, de ez ugye azért hülyeség, mert...
(ufó ufónak farkasa - ez nem magyaráz meg semmit, de jól hangzik)

Mit tudunk?

Evolúció

véletlenek sorozata + mutáció = evolúció

Véletlenek vannak. Néha. De az evolúciós elmélet véletlenek sorozatáról beszél, amik ráadásul egymásból következnek és egymásra épülnek, mintha lenne célja. A véletleneknek nincsen célja!
Mutáció. Már a szóhasználat is rossz. A mutáció, degeneratív. Semmi jó nem sül ki belőle.

A legnagyobb probléma az evolúcióval az, ami hiányzik a bizonyítására.
Átmenet.
Mivel a véletlennek nincs célja, ezért ahhoz, hogy kialakuljon az egyik fajból egy másik faj, számos próbálkozásra (de miért próbálkozna többször is a véletlen?) lenne szükség, ami számos elvetélt formát eredményez mire kialakul az igazi. Ez pedig rengeteg leletet kellene, hogy eredményezzen.
Nos, egy sincs! És ez bizony egy akkora fekete lyuk, ami önmagában is kérdésessé teszi ezt az elméletet.
Jönnek ilyenekkel, hogy "Rekonstruálták például a mai ló kifejlődését az 50 millió évvel ezelőtt élt, kutya nagyságú őslóból."
Ezzel csak az a baj, hogy ez mikroevolúció és ez nem bizonyítja az evolúciós ugrásokat.

Nekem a személyes kedvencem a gyümölcsfák evolúciója. Ez meg hogy?

Summa summárum, az evolúció koránt sincs bizonyítva. Hit kell hozzá!

Isten

1. Biblia, amiből megismerhető Isten személye, tulajdonságai, akarata és az ígéretei a jövőre vonatkozóan
2. Isten teremtésműve: "Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá. Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk."
(sajnos a Bibliát időközben hiteltelenné tette a keresztény és zsidó vallás is, a kiforgatott tanításaikkal, a történelmükkel, a papságuk viselt dolgaival,...
pacal
... a politikával való összefonódásukkal, és hogy Mammon az igazi istenük)

Ennél rövidebben nem tudtam. Bocs!
Nem maradt más hátra, mint...

Hit & Run
NKF
Ez nem igaz! Ez a süket bukott faszkalap még mindig lüktet?
NKF
Ez nem igaz! Ez a süket bukott faszkalap még mindig lüktet?
Baker
@sgl: Sok esetben igazad lehet, de ezen cikk kapcsán nem hiszem, hogy beleköthetünk.
Terminátor
Shikari!
"Kényszermunkán lenne ennek a hazug patkánynak a helye!"
"Kényszermunkára kell küldeni a hazug, magyargyűlölő terroristát!"
Kire gondoltál?
Korán keltél, jól aludtál?
Kivel álmodtál?
Csak nem O1G-vel?
Félix
@Baker: Jelen állás szerint nem nagyon lenne értelme! Nagyon ott vannak a szeren! Hatalmas a tét. Ha bukik a kedves vezető megy a lecsóba családostól és ezt nem fogják megengedni. Ha felbukkan valaki aki alkalmas lenne a váltáshoz azt ledarálják így vagy úgy. A német gestapó de a Sztálini NKVD is tanulni járhatna hozzájuk! De azt a személyt aki végett nagy részben ez a helyzet kialakulhatott én nem ajánlanám a lehetséges rendszerváltó erő vezetőjének. Taszító hatása van. Ez kiderült az elmúlt választásokon.
Baker
@Félix: ...és mégis, GyF a semmiből épített fel egy olyan pártot, miután az MSZP-sek hátba szúrták, amelyre a legtöbben szavaznak ellenzéki oldalon.
csak úgy....
@Csak Norisz és senki más: die arschlöcher wie immer...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.