A reformok működnek?

Egy felmérés szerint egyre tragikusabb az áruhiány MagyarországonATV Híradó

A 2022-es év a háború és a növekvő infláció jegyében telt, emellett a kormány az egész évre befagyasztotta néhány alapvető élelmiszer árát, évközben pedig a termékek körét ki is bővítette. Orbán Viktor a múlt héten tartott évzáró sajtótájékoztatóján megvédte az intézkedést és úgy fogalmazott, hogy "az árszabályozást nem a bankárok, hanem a szegény emberek érdekében vezettük be".

Ehhez képest a vásárlók 56 százaléka rendszeresen nem jut hozzá egy-egy hatósági áras élelmiszerhez, mert nem lehet kapni őket

– derült ki a Publicus felméréséből, melyet az ATV Híradó dolgozott fel.

A gondot azonban jelenleg az okozza, hogy nem mindig lehet az üzletekben kapni a hatósági áras termékekből. Például az ársapkás tejet, cukrot és olajat is nehezen tudják beszerezni az emberek. Az ársapkákat pedig a kormány egészen 2023 április végéig meghosszabbította, amit Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter még a december eleji Kormányinfón jelentett be. Akkor kiemelte, akkor fognak változtatni, ha az ellátásbiztonság veszélybe került.

Tehát a kormány szerint még nem tartunk itt. A Publicus Intézet azonban megmérte, mekkora gondot jelent a magyar embereknek az áruhiány. Az eredmények szerint a megkérdezetteknek több mint fele úgy válaszolt, hogy rendszeres áruhiányt tapasztal a boltokban a hatósági áras termékekből. Ők az áremelkedés okai közé sorolják a gyenge forintot, az elszálló energiaárakat, valamint az elhibázott gazdaságpolitikát, viszont a brüsszeli szankciókat nem.

Azonban itt is vannak azért eltérések, mivel a Fidesz-KDNP szavazóinak 85 százaléka úgy látja, hogy a drágulást pont a brüsszeli szankciók okozzák, az ellenzékieknek csupán a 19 százaléka gondolja így. A valóságot az áruhiánnyal kapcsolatba is máshogy érzékelik az emberek.

Az ellenzéki szavazók és a bizonytalan szavazók nagyjából ugyanannyira (67 és 62 százalékban) tapasztalják az áruhiányt, ezzel szemben a Fidesz szavazóknak csupán 41 százaléka találkozik rendszeresen áruhiánnyal az üzletekben – hangzott el az ATV Híradójában.

Forrás: atv.hu

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
O1G addig kavarja a nemzetközi szart, amíg az ország is rámegy. Hofinak volt erről egy remek száma hogy ide minden begyűrűzik csak a jólét nem. Jó ez a hintapolitika amíg tart a lendület. Amikor elfogy meg jól pofára lehet esni, mert senki sem bízik az emberben. Orbán aki tényezőnek képzeli magát, de nem tényez ő tovább, ez az öntényezés. Az vár Magyarországra, ami '44-'45-ben ! Szerintem ki kell lépni az EU -ból és meg kell alapítani a Trianon miatt zokogó szövetséget, tömegek csatlakoznának a történelmi tradícióink miatt az új pénz lehetne az avar. Ősszel minden igazmagyarnak avarral lesz tele az iszákja. És akkor egy iszák avar értéke elérné az egy iszák avar csereértékét! De jó lesz nekünk! Azután, ha a NATO-ból is kilépünk, aztán a hét szomszédunk felosztja egymás között putriországot. Ott a csengő nevű pengő, az kell minden vármegyébe! Az inflációs zuhanás már meg is van hozzá! Ha 450 forint volna egy pengő, egy rövid ideig egy az egyben, lehetne váltani az euróval! Kisebb Magyarországot "Nekünk Mohács kell"
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fketfarkukutya.mkkp.party%2Fwp-content%2Fuploads%2F2022%2F03%2Fkismagyar_high-728x1024.jpg&key=goL5c-XI-dMc1-Lcxc-EhA&w=800&h=1024
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
O1G addig kavarja a nemzetközi szart, amíg az ország is rámegy. Hofinak volt erről egy remek száma hogy ide minden begyűrűzik csak a jólét nem. Jó ez a hintapolitika amíg tart a lendület. Amikor elfogy meg jól pofára lehet esni, mert senki sem bízik az emberben. Orbán aki tényezőnek képzeli magát, de nem tényez ő tovább, ez az öntényezés. Az vár Magyarországra, ami '44-'45-ben ! Szerintem ki kell lépni az EU -ból és meg kell alapítani a Trianon miatt zokogó szövetséget, tömegek csatlakoznának a történelmi tradícióink miatt az új pénz lehetne az avar. Ősszel minden igazmagyarnak avarral lesz tele az iszákja. És akkor egy iszák avar értéke elérné az egy iszák avar csereértékét! De jó lesz nekünk! Azután, ha a NATO-ból is kilépünk, aztán a hét szomszédunk felosztja egymás között putriországot. Ott a csengő nevű pengő, az kell minden vármegyébe! Az inflációs zuhanás már meg is van hozzá! Ha 450 forint volna egy pengő, egy rövid ideig egy az egyben, lehetne váltani az euróval! Kisebb Magyarországot "Nekünk Mohács kell"
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fketfarkukutya.mkkp.party%2Fwp-content%2Fuploads%2F2022%2F03%2Fkismagyar_high-728x1024.jpg&key=goL5c-XI-dMc1-Lcxc-EhA&w=800&h=1024
Clavigo
@Maccska: " Rendeleti qrmányzás " van,,mert a Zsírcigó ért mindenhez. Egy személyi felelős a felcsuti Ogre..Miről vakersz @Maccskosz ?
ESCOBAR
Hatósági árakat megszüntetni! Nem lesz felvásárlási láz! Jut mindenkinek...
jáger laszló
Tragédiáról szó sincs
Habár néhány árstoppos termék hiánycikk!!
Majd +szűnik !!
csak ennyi
barátilag
J.L.
magyar1
Nem is normális, hogy egy mezőgazdasági országban a tej, aminek semmi köze a háborúhoz 600.-ft/l. Vagy a cukor miért hiány? Mert nincs cukorgyárunk pedig a termelők biztosan szívesen termesztenének cukorrépát is.
Gazella
Az a barom aki azt hiszi, hogy nincs olyan termék M.O-gon, annak nincs ki a négy kereke!
Van csak eladják exportként másik országnak keletebbre...
De mondom megérdemli a birka magyart az aki a királytv-t nézi és olvas szennylapot..., hogy hülye is maradjon!!!
Jozefina
Túl soknak tartja a 6,8 százalék inflációt, 10 milliárd eurót ad az embereknek a spanyol kormány!!!
Érdekes módon az élelmiszerek ÁFK.ját el tudták törülni!!! Hallo Orbán Úr!!! Így is lehetne!!!???
nyugatifeny.hu/2022/12/28/tesz-a-kormany-az-inflacio-ellen-eltorlik-az-alapveto-elelmiszerek-afajat
telex.hu/kulfold/2022/12/28/spanyolorszag-10-milliard-euro-szegenyseg-inflacio-pedro-sanchez
Jozefina
Túl soknak tartja a 6,8 százalék inflációt, 10 milliárd eurót ad az embereknek a spanyol kormány!!!
Érdekes módon az élelmiszerek ÁFK.ját el tudták törülni!!! Hallo Orbán Úr!!! Így is lehetne!!!???
nyugatifeny.hu/2022/12/28/tesz-a-kormany-az-inflacio-ellen-eltorlik-az-alapveto-elelmiszerek-afajat
telex.hu/kulfold/2022/12/28/spanyolorszag-10-milliard-euro-szegenyseg-inflacio-pedro-sanchez
Néro2
56 ? A többi meg a határon túlra jár ? Vagy olyan kurvára ráér egy rohadt kiló cukorra vadászni és ha talál a hatodik boltban akkor van áru?
Egyébként :
uploads.disquscdn.com/images/dd9d2ad9235ebd5de7e47d9cefe0d4f20e77b97e4e34514c72429c08bbb75464.jpg
Clavigo
@Maccska: " Ilibsi"... a " tragédia ott kezdődik " , hogy buta vagy,,mint a rosseb.Örülök,hogy segíthettem.!
Eladott Ország
@Néro2: ma, 09:17 ♦ Láttam egy pólót, az volt ráírva: „a fideszre szavaztam.” Alá más színnel: „bocsánat.”
uploads.disquscdn.com/images/e0ac58815c9373c93f0564ab2582ae2d2bdf0713679d80b88ba789791a1a1e03.jpg?w=800&h=720
"Azt mondja anyósom:
- Hallottad Géza, ez a nyüves Kossuth rádió mit mondott be? A harangok Rómába mentek. Mi van itt, rendszerváltozás?
- Mama, ha ébren van, ne álmodjon!" ( Hofi)
nezelodo
Majd lesz a sapkás árukból január második felében, mert idő előtt elfogy a pénze a nyugdijasoknak a nálunk Európai rekordot döngető infláció miatt. Tartok tőle majd eljön a leárazások ideje, már látszanak a jelei. Aztán majd elmondja Orbán, jól imádkozot Istenhez, (kérdés az, hogy most éppen melyikhez), igaz hosszú volt a párbeszéd vele, még az utcán sem ért véget az áhitat, és majdnem megzavarta egy firkász...
human
@Maccska: Európában itt a legmagasabb az infláció.
Győztünk! Már megint :(
Nessy
Nem tudom a fidesz hívek nem járnak vásárolni, vagy miután nincs rá pénzük, igényük, nem is keresnek bizonyos árucikkeket? Esetleg nem gond a helyettesítő terméket dupla, sőt drágább áron beszerezni ?
Nessy
50-s évek eleje! Csak most nincs sorba állás! És van banán bőven!
ómió
És mi az "efftársi hiátus" tárgya!? Már az eszükön túl!
Eladott Ország
@human: ma, 09:56 ♦ Több külföldi oldalon is a magyar inflációval foglalkoznak, ami egyértelműen mutatja az Orbán kormány gazdaságpolitikájának csődjét. Mégis az ostoba fidesz hívők elhiszik hogy a háború és a szankciók okozzák a gazdasági nehézségeket. A háború és a szankciók, amik elkerülik a többi európai országot és csak Magyarországon fejtik ki negatív hatásaikat.
twitter.com/Skorpiooh/status/1608001379012071425/photo/1
Kinek mit intézett a kormánya.Felháborító miközben a tanároknak nem jut pénz csak neki 860 ezer forintos emelés jön. Nem pénzt kellene neki adni, hanem börtönt, amiért így tönkretett egy országot.
uploads.disquscdn.com/images/eca9868c215479a0347b2448bfc2dd999fdb9f54ee9e61903437e429f6fae763.jpg?w=800&h=567
almalibre
@Jozefina: Gratulálok, Európa szépfiúját választottad hivatkozási alapul Orbánnal szemben! Nos ez a karrierpolitikus, az energia krízis kezdetén összerúgta a port annak az országnak az elnökével akitől a spanyolok a gázt eddig kapták, így amikor mindenki az orosz gáztól próbál függetlenedni, ő épp ráutalódik...
A 200€-us támogatás annyira jól jön, a múlt héten épp ennyit fizettem a LIDL-ben, - ahol ugyanúgy nincs cukor, mint otthon - és ez a cekk, csak a 2/3-a volt a múlt heti vásárlásnak...
Az ÁFA mentesség biztos jól fog jönni, csak ugyanakkor segít a már legatyásodott spanyol gazdaság további süllyedésében. Tudjuk azonban, a szoci kormánynak biztos van erre gyógyszere, úgy hívják: KÖLCSÖN.
balos
Akkor,most felfelé esünk a szakadékba?Alig várom,hogy végre felérjünk a hegy aljára!
Eladott Ország
@jáger laszló: ma, 08:13 ♣ Pedig nagy baj van. Az únijó nem is erőszakoskodhat az ilyen "ISTENI leszármazott"akkal, melynek a baby-ürü-léket csakúgy eldobó purdé-lyánya, a "divat-diktátor" Rühelke mondta volt az apjáról, mely úgy oda-meg vissza van önszemélyével, hogy akkor tenmaga is "ISTENI leszármazott".
twitter.com/Skorpiooh/status/1595536637731151903
rokker33
@sgl: ez az ellenzéknek nevezett csürhe most elvan foglalva a Fidesz által megszavazott elég magas fizetés emeléssel :) Nem hiszem hogy ilyen apróságokkal foglalkoznának max Jakab fog felszólalni, mert nem lesz árstoppos krumpli a paprikás krumlijához és nem lesz mit fotóznia januárra :) :) :)
Eladott Ország
@almalibre: ma, 10:26 ☻ Akkora győzelmet arattunk, hogy még a holdról is látszik! Az államadósság pedig még a Jupiterről is!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278049808_516054290141530_3805891908777545436_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=zQcCdg0LDawAX_xWB0C&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfB4uUJvWXyuJGghfGNUcqLGX0rZj7M0-UOhpy6m2Ok6kQ&oe=63B05713
A büszke fideszes örül, hogy Orbán így „fellendítette” Magyarországot. Államadósság 42 ezer milliárd, Kínai hitel: Budapest-Belgrád vasútvonal 600 milliárd Ft, Fudan egyetem 450 milliárd Ft, Paks2 98 millió Euró hitel, Japán hitel: 1800 milliárd Ft. fidesznyikek ugye belátjátok, hogy még az unokáitok sem tudjàk ezt az adòságot visszafizetni. Köszönjétek meg Viktorkátoknak!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272110125_123457846856050_5228611318904446704_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=5cd70e&_nc_ohc=OL3y2xlo5-8AX_scB71&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfC_Vf46pKb7TMlBLKPeAPAwoCufFyX-u9bs09RElw4JCw&oe=63B072BF
Ezek akkora számok, amiket az agyilag egyszerű fideszes értelme, tudata képtelen átfogni. Ezért átsiklik felette. A zsák krumpli az értelmezhető. Forintban is.
Nessy
@sgl: Na, ezt próbáld elmagyarázni egy bigott fideszesnek! Jön a Gyurcsány, Brüsszeli szankció, nem úgy van az úgy van"! Miközben szörnyülködik az olcsóbb áru helyett dupla áron kapható termék árán! Megpróbáltam, nem kellett volna!
almalibre
@Eladott Ország: Az általad felsorolt tételek többségében beruházások, nem fenntartási jellegű kiadások, de nézzük a számokat arányosan:

ÁLLAMADÓSSÁG (GDP-HEZ)
Magyarország
76.8%
Franciaország
113.0%
Olaszország
151.0%
Egyesült Királyság
97.4%
Ausztria
82.8%
Finnország
72.4%
almalibre
@almalibre: Bocsi, kimaradt a fent említett Spanyolország 118%-al...
magyar1
Nem akkumlátorgyártást kell idehozni ami mérgező a földünket hanem cukorgyárat építeni.
teuton
@almalibre: Csak egyet kifelejtesz az adatokbol, ami a legfontosabb, a HITELKEPESSEGET! Te kinek adsz szivesebben kölcsönt, akinek nagyobb a fizetese vagy aki segelyböl el??? A görögök a valsagban 100 milliard eurot kaptak, amit kamatostol visszafizettek, pedig ugye a görög gazdasag nem a legerösebbek köze tartozik Europaban, a turizmusukat meg közben 2 evre tönkretette a Covid. MO allamadossag meg egyre nö, novemberben magasabb volt, mint barmikor az utobbi 20 evben! Tehat meg gyurcsanyzni sem lehet, beleszamitva azt is, hogy az EU-tol jövö penzek azota a többszörösere emelkedtek!
magyar1
@teuton: A görögök turizmusát nem csak a covid hanem főként a migránsok tették tönkre.
almalibre
@Jozefina: Most néztem a híreket. Kiszámolták 100€ élelmiszer vásárlásból 5€ megtakarítást jelent az alapvető élelmiszerek ÁFA mentességge Spanyolországban.
almalibre
@teuton: Arról a Görögországról beszélsz ahol 193% az államadóság, vagy egy párhuzamos valóságban létezőröl?
teuton
@magyar1: Te meg a falud hataran sem voltal tul, de mindent olyan jol tudsz mas orszagokrol... Görögorszagban es Törökorszagban is ugy megy a turizmus, mint a Covid elött, pedig Törökorszagban kb. 2 millio migrans van! Fingod nincs arrol, hog y nez ki ez közelröl! Törökorszag mar csak azert is vonzo azoknak, akik meg tudjak fizetni -te nem tartozol ezek köze, de egy nemetnek 1 het kevesebbe kerül, mint 1 heti minimalbere!- , mert a Lira 1 ev alatt majdnem a felere lett leertekelve az eurohoz kepest!
www.google.com/search?q=euro+t%C3%BCrkische+lira&oq=euro+t%C3%BCrkische+lita&aqs=chrome.1.69i57j0i10i131i433i512j0i10i512l8.7542j1j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
Németh István
Akli ezt álítja az ott és úgy rohadjon széjjel ahogy egy triperes büdös kurvához illik! Micsoda aljas hangulatkeltő, mocskos, aljas, hányiger álltkertek vannak - csak ámulok! Hogy fér ennyi szemétség ki a moslék pofájukból!?
magyar1
@teuton: Csak a törökök nem engedik szabadon garázdálkodni a migránsokat és nem zavarják a turistákat.
teuton
@magyar1: Mikor jartal te Törökorszagban? Mregtalalod egyaltalan a terkepen? En nyari "elmenyekkel" szolgalhatok... tanulj meg talan olvasni es keress ra a videokra a neten! Ja, neked az sem megy, csak a TV1 adasa...
magyar1
@teuton: Na mesélj, migrikkel találkoztál?
teuton
@magyar1: Csak HIVATALOSAN van 3,7 millio szir, a nem regisztraltakat es mas orszagokat nem szamitva!
teuton
@magyar1: Vannak olyan varosok, ahol a lakossag FELE migrans! A különbseg annyi, hogy a penzeket nem a kormany teszi zsebre, mint MOon, hanem direkt kapjak a migransok, bankkartyaval vehetik le.
magyar1
@teuton: Ezeket a pénzeket az unio a miénkből küldi a törököknek, hogy maradjanak ott, ne jöjjenek erre. Erdogan ha megnyitná a határt mint ahogyan fenyegetőzött is anno, akkor ezek itt kötnének ki nyugaton.
A szíriai háború következménye melyet lehet, hogy éppen ott is Amerika provokált ki.
kereső
@magyar1: Mi a fészkes fene köze van a görög/török turizmusnak, a migriknek ahhoz, hogy hónapok óta nem lehet kristálycukrot kapni, hogy az ársapkás liszt eltünt, mint szürke szamár a ködben, hogy a falvakban csak 670 forintos tejet lehet kapni? Hm... Meg tudod magyarázni? Mert szerintem semmi. Ahogy ahhoz sem volt köze, mig ársapkás volt a benzin- addig korlátozni kellett a vásárolható mennyiséget, majd nem is lehetett kapni. Ez nem az általad emlitettek következménye, hanem annak, hogy a kormány nem tud válságot kezelni- ötletel, mint Rozi a moziban. Ilyen az egész "nem kormányzásuk"- ötletek, és propaganda.
magyar1
@kereső: Több mint 30 éve melyik kormány tudott válságot kezelni anélkül, hogy ne mi fizettük volna meg? Illetve az emberek nyomorgatása nélkül?
kereső
@magyar1: Akkor miért a migrikről "értekezel"? Nem mellesleg azárt szavaztok a fodeSS-re, orbánra, mert azt mondjátok, hogy "legalább kormányozni tudnak"- egy nagy frászt tudnak. És ezt a nagy x@rkupacot orbánéknak köszönhetjük, akik amellett, hogy az eu-s kohéziós támogatások( felzárkóztató támogatások) nagy részsét elsibolták, a többi meg semmit érő programokra költötték, nem törődtek semmivel a saját zsebük kitömésén kivül. Tönkre téve az ország jövőjét- mert az oktatás ellen elkövetett búneik, az ország jövóje ellen elkövetett búnök. És mutogatnak mindenkire hazug módon.
magyar1
pedig ugye a görög gazdasag nem a legerösebbek köze tartozik Europaban, a turizmusukat meg közben 2 evre tönkretette a Covid. MO allamadossag meg egyre nö, novemberben magasabb volt, mint barmikor az utobbi 20 evben! teuton ezt írta fentebb, innen indult,,,,,,,,
@kereső:
kereső
@magyar1: Nem értetetted a kérdésemet. Mi köze ennek a magyarországi áruhiányhoz?? Melyik szót nem érted? Vagy már a kérdőjelet sem?
Jozefina
Nem kell sokat várni a jegyrendszerre, másképp valóban nagy áruhiányok lesznek!!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.