Abszurdnak tartja Novák Katalin TV2-nek adott interjúját Horn Gábor. A Republikon Intézet vezetője szerint az államfő lépései nem igazolják szavait.

Keményen nekiment Novák Katalin TV2-ős interjújának Horn Gábor: "Az államfőt az Orbán-rezsim használja, nem él önálló politikai életet"

A Republikon Intézet vezetőjével az államfő legutóbbi interjúja kapcsán beszélgetett a Hírklikk

Bár Novák Katalin a TV2 Tények című műsorának adott karácsonyi interjújában arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel egyenrangú a viszonyuk, ezt Horn Gábor a Hírklikknek cáfolta, mint mondta, a magyar közjogi berendezkedés a miniszterelnökre van kiépítve, az államfőt az Orbán-rezsim „használja”. Szerinte a fideszes kommunikáció része volt, hogy amikor már tarthatatlannak érezték a helyzetet, gesztusként Novák Katalin ment el Kijevbe. Ő azonban egy „mellékszereplő” – tette hozzá Horn Gábor. Szerinte az államfő a külpolitikában egyfajta egyensúlyi szerepet tölt be azokon a területeken, ahol a kormány nagyon beszorul.

Az Orbán-rezsim „használja” a köztársasági elnököt, amivel önmagában nem lenne baj. Az más kérdés, hogy mire használja. Amikor Novák Katalin az egyetlen Fideszhez köthető politikus, aki eljut Kijevbe, akkor például az egy lépés az Orbán-kommunikáció részéről: azért tesznek egy gesztust, mert úgy érzik, tarthatatlan a helyzet. De ezt nem egy kormányzati szereplő, hanem egy mellékszereplő teszi. Ilyen értelemben kizártnak tartom, hogy Novák Katalin lépései az önállóság alapján megtett lépések lennének, ezek természetesen egyeztetett, és közösen meghozott döntések alapján történnek. Minden köztársasági elnök sokat utazott, de ennyire nem voltak részei a külpolitikai tevékenységnek. Én egyfajta egyensúlynak látom Novák Katalin szerepét, azokon a területeken, ahol Orbánék nagyon beszorulnak, vagy olyan irányba mennek, ami teljesen elfogadhatatlan az unióban, és ilyenkor ő próbál meg gesztusokat tenni. Elment Lengyelországba, amikor éppen romlott a lengyel-magyar viszony, és ilyen volt a romániai, és a kijevi út is. Érzek benne egy olyan szerepet: „hát azért nem vagyunk mi olyan borzalmasak, ahogy ti gondoljátok rólunk az Európai Unióban”. Erre alkalmassá teszi Novák Katalint, hogy „fiatal nő”, ez már – független minden mástól – jelzés értékű. Így ezt a szerepvállalását én egy ilyen végiggondolt taktikai elemnek látom, elsősorban az uniós szereplők irányába, ahol nyilván nem kell feltétlenül érteni, hogy a köztársasági elnök szerepe mekkora.

- mondta Horn Gábor.

A köztársasági elnök a TV2 Tények című műsorának adott karácsonyi interjújában Orbán Viktor miniszterelnökkel való kapcsolatáról azt mondta: egyenrangú, korrekt viszonyuk van, és örömét fejezte ki, hogy ma Magyarországon az ország két vezetője rendszeresen érdemben tud beszélni egymással. Ennek kapcsán Horn Gábor azt mondta:

Eleve abszurdnak tartom, hogy miért egy kereskedelmi televízióban nyilatkozik a köztársasági elnök, miért nem a Magyar Televízióban, de ez az ő dolguk. Ráadásul tudjuk a TV2 elkötelezettségét. Ha valamit meg kellene testesítenie a köztársasági elnöknek, az az össznemzeti értékek képviselete. Ez a gesztus, amit itt látunk, ez kicsit se az. Az egyébként szintén a Fidesz foglyaként működő Magyar Televízió legalább védhető, mert az a közszolgálatinak nevezett királyi, pártpropaganda tévé. De, hogy a TV2-ben… Az mindent leleplez erről az egész kérdéskörről, hiszen a TV2 közvetlenül a fideszes érdekcsoportok zsebében levő televízió. Úgy is viselkedik, ilyenek a hírrészlegei, és emlékezzünk rá, hogy ennek a kereskedelmi televíziónak a képernyősei a Fideszre szavazásra buzdítottak a választás előtt, ami tényleg teljesen abszurd. Tehát önmagában is jelzésértékűnek tartom, hogy ez a beszélgetés ott hangzott el. Ne felejtsük el azt sem, hogy Novák Katalin a Fidesz közvetlen politikai csapatából került a köztársasági elnöki székbe. Ez nem bűn, hiszen majdnem minden köztársasági elnökkel úgy volt, hogy valamelyik pártnak a közvetlen környezetéből jött, kivéve az egy szem Sólyom Lászlót. Hiszen a politika a pártokon belül kezdődik. De én nem látom azt, hogy Novák Katalin elszakadt volna a saját pártja értékrendjétől, hogy össztársadalmi érdekeket képviselne, fölülemelkedne. Az, hogy ő beszélget Orbán Viktorral, engem hidegen hagy. Ha bármilyen módon tett volna gesztust a több mint kétmilliós ellenzéki választói csoport irányába, vagy megvétózta volna a Fidesz bármilyen elfogadhatatlan lépését, akkor mondhattam volna, hogy elszakadt. Bizonyos értelemben Áder János ezt hitelesebben képviselte, mert ő legalább környezetvédelmi kérdésekben időnként a sarkára állt. Nováknál ezt egyáltalán nem látom.

Horn Gábor szerint nagyon jó lenne, ha Novák Katalin nemcsak szavaiban, hanem a tetteiben is kiállna az egész társadalom mellett. Példának hozza, hogy az államfő az interjúban tett egy félmondatos megjegyzést arra, hogy nem függhet az uniós forrásoktól a pedagógusok béremelése, ám ezt a törvényalkotási folyamatban nem jelezte, noha megtehette volna.

Forrás: hirklikk.hu, 24.hu

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Tök mindegy ki az elnök: Novák, Zalatnai, Tóth Gabi, Nagy Feró...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toller Béla
Ben érdemes ezzel a cafattal foglalkozni, nincs és soha ne is lesz önálló véleménye, semmiről. A kormámnyszóvivővel teljesen egyenrangú niemand. Magyarországnak már második-harmadik ciklusában nincs sem kormánya, sem államfője, de még parlamenti elnöke sem. Ez egy ilyen semmi ország, Európa kellős közepén. Duma, duma hátán, cinizmus, szemérmetlenség ...
jáger laszló
Novák-Orbán 1 húron pendülnek
Együtt brácsáznak a fidex zenekarban...Ez tagadhatatlan...
A prímás azonban Orbán
Ez is tagadhatatlan..
csak ennyi
barátilag
J.L.
colibri
Nagyon kipendítették ott a Sándor-palotában. A kozmetikája, a fodrászata, az öltözete is baromi sokba van nekünk. Már nem bóvli fidesses fülbevalót visel, annál sok ezerszer drágábbat. A szive most is a fideszért dobog, ezt le sem tagadhatja. Arról nem is beszélve, hogy világjárásban felzárkózott orbánhoz és szíjjas petihez.
Béla333
A maffia tagja volt, most is az és az is marad!
Szégyen és gyalázat!
Eladott Ország
Azt hallottam, hogy Novák Katicának meg a Varga Jucusnak közös zeneszobája van. Nem a szoba közös, hanem a hangszer. Nagyon jól megy már nekik a blattolás az oboán és furulyán, különösen kedvelik a fúvós hangszereket.
pbs.twimg.com/media/FjC_jF1XkAEFSoo?format=jpg&name=900x900
Kivonul az állam a szociális ellátásból, Novák Katalin aláírta a törvényt – a magyar állam csak akkor jön képbe, mint felelős, ha már az egyházak is kudarcot vallottak. Mindenki megdögölhet, csak előtte fizesse be az adót a lopós hazug gecinek és a haverjainak.
pbs.twimg.com/media/Fi4wvdGWAAAviTh?format=jpg&name=900x900
Orbán, Éppen most megyek a köztársasági elnökhöz. Hányszor megy el?
twitter.com/janos_hary/status/1602221843930353664/photo/1
„Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, amikor döntést kell hozni.”- mondta Novák Katalin diákoknak. Áááá, de nem ám itthon mondta, nem itthon állt ki a diákok mellett! Görkoris Amerikában. A Sándor-palota díszpintyének csak Amerikában van bátorsága ilyeneket mondani. Ha itthon mondana ilyeneket akkor rövid időn belül "önként" egészségre hivatkozva lemondana. Itthon meg a dagadt patkány pofájura hivatkozik. Szánalmas, hiteltelen mameluk! Akár a főnök! Mást mond itthon és egész mást ha házon kívül van! ITTHON KUSSOL, CSAK ALÁÍR! KÜLFÖLDÖN Ő A BÁTRAK BÁTRA, A VIGYORKATA. Jellemző ,kint jár a szájuk, itthon meg bologatnak! De ne ám tüntessetek a Katalinnál! Csicskatika
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/310401781_548608837067313_3840420108562693126_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=sf0X2V4C6b8AX9Wc5J5&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfD-8JZs8ypnUCRzX3L_igP382_Kgmh6GNQYmNvcd3cC3w&oe=63B21069
Jozefina
Tök mindegy ki az elnök: Novák, Zalatnai, Tóth Gabi, Nagy Feró...
namihami
De legalább ablakpucolásban otthon van! És nem fél a repüléstől!
Tehát, azért mégiscsak vannak jó oldalai is.
justhpeter
Horn Gábor csak abban téved, hogy a fideSS-kdnp és Orbán önálló politikai tényezőként szeretné beállítani ezt a háziszárnyast, de az alany jellemi, erkölcsi és szellemi álapota erre nem predesztinálja, ami az ismert pártpolitikai hátterével együtt maximum nevetségessé teszi.
jesz
horn sokat tett Gyurcsány bukásáért...
dr. prédikátor
AZT HITTEM CSAK A LÓKUPEC HASZNÁLJA A NOVÁK BULÁT!!! DE HOGY AZ EGÉSZ KORMÁNY!!!
Nessy
@orsos vendel: Egy nem létező "köztársaság" fidesz által megválasztott / kinevezett elnöke! Felettese: Orbán Viktor! Jogköre: vak engedelmesség!
Giovanni Alba
@Maccska: ma, 12:56
Majd akkor ugass bundás, ha az államfőt közvetlen választással választják meg, és nem a Dunaparti nagycirkuszban az állampárt hűbérura jelöli ki.
Pálinkás Pál
„fiatal nő”... haha...egy ócska NER ribanc...
kereső
Ezt kár volt ilyen bő lére ereszteni. Hiszen novák NERtársnő, még a beiktatása előtt megmondta "maradok, aki voltam"...vagy horn nem figyelt? Mindehhez nem is kellett az interjú.
Galway
Ha meglátom ezt a nőstényt, mindjárt magas alkoholtartalmú italokhoz kell nyúlnom, hogy ne hányjak!
Fenyöfa58
@Maccska: VADPARASZT A KECSKÉIDET MÁR LERENDEZTED ??
Fenyöfa58
@Pálinkás Pál: Szopni azt biztos tud ??!!!
jáger laszló
Az orbán szférában a KE funkció csak olyan díszpinty szerepet tölt be
Jelentősebb politikai szerepe nincs Legfontosabb az aláírói funkciója
Újévi üdvözlet elmondása fűződik még hozzá
Mint főparancsnokként nem jellemző
Ja az utazgatást,kirándulgatást majdnem kihagytam...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Németh István
Na tegyük helyre a dolgokat! Novák Katalin Államelnök! Valójában az ország, ha tetszik-ha nem a legfőbb méltósága! Van aki mint embert, vagy akár ebben a poziciójában szereti, van ki el fogadja és tiszteli, van ki nem szereti, de elfogadja és tiszteli! A horn gábor egy moslék hernyó, egy udorító mocskos szar tróger, mindíg is az volt, amikor - nagyon finoman sajnos - elverték akkor is, és folyamatosan azóta is >> ha ránéznek sokan a hányingerrel küszködnek >> az ilyen menjen a büdös kurva anyjába, ne minősítsen, ne is szólaljon meg, pláne nem a KÖZ elött!
Különben a Novák Katalin EMBERÜL, az EMBEREKHEZ szólt! nem az olyan állatokhoz mint a horn gábor és a hasonlókhoz!
ómió
Ez a Horn efftárs még mindig Göncz efftársért "zokog"!
bence
Horn Gábor tökéletesen , jól fogalmazott !
Lepényleső
...na de ilyet,hogy egy rezsim használja... vajon,hogy bírja?
Dr. Proktor
@ómió: Orbán és Kövér a két efftársad...
kereső
Ha, már nekiment nováknak- akkor miért nem azt veti a szemére, hogy "elnöki kegyelmet" adott 13 főnek- akikket államellenes b űncselekményekkel vádolt meg a biróság. Kegyelmet, ilyen jellegű búncsellekményekért jogállamban nem adnak, hacsaknem bűnrészesség este nem forog fenn a legmagasabb helyeken.
ómió
@Dr. Proktor: Már te se vagy képes az efftársak - a magadéi(!) - felismerésére!? És ez az Internacionálétok éneklése közben se megy? Ez valami új bolsi ragály nálatok? Neked is a donor kutyaagyat javaslom - az mindig képes arra, hogy felismerje az övéit!
Németh István
A horn gábort még nem verték agyon? Hát iszen megkezdték mán régebben és nem fejezték be??? Micsoda trehanyság ez!? pedig elmondom nektek, pont a zsidó gyülekezet határozott úgy, hogy likvidálja a sorai közül mert alkalmatlan a normális zsidó életre, gondolkozásra, hebehur-gya, hebrencs, össze -vissza beszéló seggluk!! Az szdsz szégyene volt, és valójában sokat köszönhetünk neki, hogy fel is számolódott, az egész szar banda - persze, hogy mit, miket loptak össze pláne az após pajtással a napjainkig IS! az nem lehet semmi! Dehát ez NAV téma - esetleg számvevőszék, ugye?
Dr. Proktor
Kádár népéből Orbán népe lett, csak azelőtt az "impirilizmust" szidták, most meg a "lipcsisizmust"...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.