Varga Judit szerint is nagy csorbát ejtett az Igazságügyi Minisztérium jó hírén, amikor 2021 végén kirobbant a Völner–Schadl-ügy.

Varga Judit fájdalmas beismerést tett: Nagy csorbát ejtett a jó hírén a Völner–Schadl-ügy
Kép: Facebook/Varga Judit 

Varga Judit igazságügyi miniszter az Indexnek adott interjújában vallotta be, hogy a minisztérium renoméján rontott a korrupciós botrány, aminek helyreállításán máig sokat dolgozik.

2021 végén robbant ki a Völner–Schadl-ügy, amikor kiderült, Völner Pált azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy összesen 83 millió forintot fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől, hogy neki kedvező módon alakítsa a végrehajtói kinevezéseket.

Varga Judit igazságügyi miniszter az Indexnek adott újévi interjújában árulta el, mennyire rázta meg a korrupciós botrány a minisztériumát.

Gondolhatja. Tüntetnek, hogy „gazságügyi minisztérium”. Közben vannak olyan kollégák, akik harminc éve itt dolgoznak, a jogászszakma krémje. Biztos, hogy sok mindenkinek rosszulesett ez a történet. Nem véletlenül mondtam a miniszteri meghallgatásomon, hogy feladatom visszaállítani a renomét, sok munkával és szorgalommal begyógyítani azt a sebet, amit ez az ügy ejtett

– válaszolta Varga, majd arra a kérdésre, hogy holt tart ez a folyamat, azt felelte:

Jól haladunk. Női szemmel nézek a portfóliómra. Amikor elmegyek otthonról, akkor is azt szeretem, ha úgy zárom be az ajtót, hogy mögöttem minden rendben van. Ha látjuk, hogy évek óta húzódó kérdések nincsenek jogszabályban rendezve, a hivatásrendek felől érkeznek régóta igények, vagy jogalkalmazási problémákat jeleznek a szakmából, akkor elrendezzük ezeket, van rá lehetőség és szakértelem. A családjogi munkacsoportra különösen büszke vagyok.

Szerinte sok olyan pozitív változást értek el, amelyek hatékonyabbá és talán életszerűbbé tették például a családjogi pereket. Ezt a részét imádja a munkának, itt tudják a legjobban rögzíteni, hogy kik is ők.

Forrás: Blikk

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Volt egyáltalán jóhíre ennek a háziszárnyasnak?...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
A miniszteri felelősség az felelősség, nem pedig csorba.
Nessy
Amint ráérek sajnálni fogom szegény (i)gazságügyi miniszterünket!
Qqberci
Volt egyáltalán jóhíre ennek a háziszárnyasnak?...
Ftomi
Judit pont olyan mint a Sanyink!
" 2 hét alatt rendet teszek"! mondta Sanyi, azóta csak a korrupció és más pénzel kapcsolatos fekete ügyletek szaporodtak el, akiket Peti főügyész mind egytől egyig megvéd!
Szóval Judit, Katival együtt Orbánostól el kellene sétálni!
drrotf
Igen , úgy van ahogy Varga Judit mondta, tényleg nagy csorbát ejtett a Völner ügy a minisztérium hírnevén.Az már jó hogy eljutott a beismerésig Varga Judit, csak az a baj hogy a következményeket nem vállalta, és nem mondott le! Hogy miért baj ez? Mert a csorbáért ő is felelős, hagyta hogy Völner "úr" azt csináljon amit akar , és ő bűncselekményt akart elkövetni.Ha Varga ellenőrizte volna megfelelően Völner munkáját, a végrehajtást, hamarabb kibukott volna az egész, és most nem lenne szégyen folt a minisztériumon!Ezért kellene lemondania!
jesz
Varga egy rendkívüli nő! Háztartást vezet, gyerekeket nevel, sportol, zenél, mindezt kimagasló színvonalon...sőt...Brüsszelben tolmács nélkül, folyékonyan bassza le a gané, léhűtő, ellenséges bürokratákat...

...de...itt van ez a szarházi Völner, és a mégnagyobb gazember bűntársa...addig, amíg ezekről nincs naponta hír, és az végrehajtó még mindig elnöke az embereket kifosztó bagázsnak, addig bizony ez a nő szarul végzi a miniszteri munkáját...

...ez a két ember alaposan beszarozta, és még csak meg sem kísérli a szart lemosni...vajon miért?...mi lehet még, amitől fél?
Clavigo
@Qqberci: Ez a Joci biztos ,hogy " háziszárnyas "...??
kereső
@Qqberci: Nem a háziszárnyas jó hiréről van szó- annál többről. Magyarország egyik minisztériumának jó hiréről- amelyet ez a "háziszárnyas" nem öregbitett, hanem sikerült még lejjebb tolni. Az a jogász mioniszterként arról értekezik, hogy a jogállamnak nincs definiciója, az ne ábrándozzon arról, hogy annak a minisztériumnak az ő vezetése alatt reputációja lesz. Ennyi(ke).
jáger laszló
VJ IM +szaggatta a talárját!!
Beismert ,hogy szar került a palacsintába,
no nem baj,majd kidobjuk!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Dr. Proktor
Hát milyen vezető az ilyen? Nem lát, nem hall Töhötöm?
Amúgy egy felelős vezető, más, normális országokban, felel a beosztottaiért!
Dr. Proktor
@Dr. Proktor: Óh, jajj, nem gondolkodtam, látszik hogy még reggel van!
Hát persze hogy családjog! Orbán család jogai...
Törölt Nick
Joci a Flórival egy szintre került.
Azt a kis mocskot ki sem hallgatták a saját bűnügyében, ahogy a Jocit sem. Ez aztán a független ügyészség. Független a valóságtól.
Eladott Ország
Mi meg azt sajnáljuk, hogy még mindig szabadlábon vagy! Egyébként nem sajnálkozni kéne, hanem eltakarodni a közéletből, a többi bűnöző fideszes rohadt trógerrel együtt!
szaboria1
A szidott Káder rendszer alatt az ilyenek a börtönbe kerültek.
Yoda69
Varga mindenkepp hunyo. Ha tudott rola akkor bunpartolas miatt, ha meg nem, akkor hanyag munkavegzes miatt.
Az elso miatt minimum 5 fegyhaz jarna neki, az utobbi miatt azonnali elbocsatas es anyagi felelossegre vonas.
Viszont orbanisztanban ezt buntetlenul lehet hagyni.
jáger laszló
VJ IM beismerte
Ő már 13 éves korában elvesztette a szüzességhez való jogát,
Csak ennyi
barátilag
J.L.
Németh István
@jáger laszló: menj a kurva anyádba > barátilag! @szaboria1: @Yoda69: @Eladott Ország: @Törölt Nick: @Horizont: A bírósági végrehejtás, de alapvetően ahivatalos és hivatásos végrehajtás egy nagyon sajátos jogilag összetett szakmai ágazata a jognak, a jogrendszernek! Ha valamit tudnátok, ismernétek erről a területről sűrgősen befognátok a mocskolódó pofátokat! Pofáztok és ugattok össze vissza mindenféle hülyeséget, s mivel fingotok sincs a sajátos szakmai követelményrendszerrőla, működési tartalmáról, szabályait ne is említsem >> akkor mint a @jáger laszló: átmentek aljas géngeci manipuláns alanyba! ÓH Istenkém mily finom voltam!
namihami
Annál azért nem nagyobbat, hogy engedted magad bekötni az orbáni istállóba! Annál a jászolnál nincs nagyobb blama!
ómió
A valóságon ennyit képes rontani a bolsi ráhazudósdi!?
Fenyöfa58
@Németh István: MÁR MEGINT MEGSZÖKTÉL A ZÁRTOSZTÁLYRÓL PISTIKE !!???
Fenyöfa58
@Ftomi: A III/III-as GÉNEK NEM HAZUDNAK !!!
csak úgy....
egy normális országban ilyesmiért,már régen le kellett volna mondania az igazságos julisnak!
Németh István
@Fenyöfa58: @csak úgy...: @namihami: > és most űljetek le szépen és gondolkozzatok! Miért is húzódik az ügy kivizsgálása >> tök úgy mint a Budaházy esetében - annak ellenére, hogy ez fajlagosan más űgy?? Mocskos szarok vagytok és aljas gazemberek akik a rosszindulattól és magyarellenességből csúcsokat döngettek! Hosszú cickót szívjatok a gebe lenge szerve csemegéből! - s ha majd felnőttetek az adott szakterületek és ezen közben a politikai ismeretek valóssághű éretelmezéséig akkor szólajatok meg, de fene illemtudóan!
jáger laszló
pista fiam mit ittál,hogy elborult ismét agyad és nem bírsz magaddal!!?
Remélem nem CH3OH tartalmú lőrét,mert az halált is okozhat
Ha kialudtad magad jelentkezz ismét!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
icegygenabro
@Németh István: "A bírósági végrehejtás, de alapvetően ahivatalos és hivatásos végrehajtás egy nagyon sajátos jogilag összetett szakmai ágazata a jognak, a jogrendszernek! "

Úgy látszik a sittes Schadl ezt nem tudta...meg azt sem hogy a Pityu felszopója ennek a mocsok rendszernek.
Németh István
@icegygenabro: baszd szájba a kurva anyádat!@jáger laszló: @Jozefina: @Fenyöfa58: A lényeg hogy a seggfejég nálatok most úra virágzik! > amagyar bírói kar, az ügyészség nagyrészével együtta moslék Eu védelmét élvezi! A bebetonozott kommunista köcsögök és néhány utódaik végett nem tud a szerencsétlen kormány mit tenni! A moslék bíróság úgy játszadozik a hivatalok, az emberek tisztességgével és becsületével ahogy akar! Ezt kell látnotok génmanipulált geci fiókák!
icegygenabro
@Németh István: te meg told a kecskét felszopófasz!!!
Németh István
@icegygenabro: @bencemacska: @Horizont: nem "három a kislány" hanem a három a főhülye! Mivel még ellent mondani, normális hangon szólani sem vagytok képesek csak ugattok - a nyelvrteken nem értvén ajánlom a gebe lenge szervét szívornya fogyasztásra!
icegygenabro
@Németh István: Te pöcsfej, ki volt az a faszkalap aki 09:37-kor kurvaanyázott! Te gyökérfejú felszopófasz...
Németh István
@icegygenabro: mindenkit az érdeme szerint kell kezelni! te kigyökeredzett leszopó fasz!
@Shikari: Igen de nem csak okos, hanem kifejezetten jó ember! Jó anya és feleség! Boldog és sikeres Új esztendőt Neki Családjának és a Munkakörnyezetének!
bencemacska
@Németh István: tegnap, 16:29
Mikor használtam én olyan szavakat, mint TE? TE nem is tudsz magyarul mást, mint trágárkodni!
Édesanyáddal is csak egy bajom van, miért nem vágott a falhoz mikor felsírtál!?
Lepényleső
Kizárt dolog,- hiszen csorbát ejteni csak meglévő valamin lehet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.