A Metropol számolt be róla, hogy gumilövedékes pisztollyal lőtte fejbe magát egy 16 éves fiú a VII. kerületben kedd délután.

Fejbe lőtte magát egy 16 éves fiú Budapesten
Kép: Pixabay

Tibor az otthonában próbálgatta a fegyvert a barátja társaságában, amikor elsült. Az édesanya, Erzsébet a baleset után nem sokkal nyilatkozott a lapnak.

A lövedék áttörte Tibor koponyáját és az agyába fúródott. Ezekben a pillanatokban is küzdenek érte

– mondta a Metropolnak kedd délután az aggódó édesanya, aki szerint a fiának semmi problémája nem volt az életben, így a szándékos öngyilkossági kísérlet lehetősége fel sem merült a családban.

Éppen teregetett, amikor meghallotta a fegyver hangját, és amikor odanézett, látta, hogy a fia a padló fekszik. Először azt hitte, hogy azonnal meghalt, ezért megszaggatta a ruházatát, majd magához ölelte.

A mentőket a vendég fiú értesítette

– elevenítette fel a történteket az anya.

A család állítása szerint nem került rossz társaságba, de azt nem tudják, hogyan szerezte a pisztolyt és a gumitöltetet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága a lapnak azt is elmondta, hogy lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. január 3-án 13 óra 16 perc körül egy VII. kerületi lakásban egy tizenéves fiú eddig tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte magát egy gumilövedékes pisztollyal.

Forrás: Metropol

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Biztos csak viccelt! És a vicc rosszul sült el! ( a szó szoros értelmében)
Baker
Ruhaszaggatás..talán zsidók? Vagy miért fontos ez az információ?!
A srácnak és a családnak is jobb, ha beadja a kulcsot.
vacsi
"Először azt hitte, hogy azonnal meghalt, ezért megszaggatta a ruházatát,"
Hát, ép eszű ember nem ezt teszi!
jáger laszló
Van akiknél a fájdalom kifejezése a ruha +szaggatása...
Náluk ez a szokás!!
csak ennyi
barátilag J.L.
vacsi
@jáger laszló: Én hülye, azt hittem eddig, hogy mindenek előtt a mentúket kell hívni...
csagyi
Szerintem csak a pillanatnyi pánik volt az oka aminek a tragikus hangulatát próbálta jelképesen lefesteni.
Nem kellene keresgetni a kákán a nem létező csomót.(ha már a helyzet megértése nem megy)
jáger laszló
Legutóbbi hír szerint
túl van az életveszélyen a lövöldözős barátunk
csak ennyi
barátilag
J.L

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.