Sok olyan település és kerület maradt ki az elszálló energiaárak miatt adott rendkívüli kormánytámogatásból, amelyek ugyanazokat a feltételeket teljesítették, mint a többi települési önkormányzatok. A hoppon maradtak ellenzéki polgármesterek szerint emiatt egyértelmű, hogy politikai alapon ment az osztogatás.

Mint ismert, a kormány hétfőn tette közzé, hogy mely 10 ezer főnél nagyobb lakosságszámmal bíró városok és kerületek kapnak támogatást a központi költségvetésből a megemelkedett rezsiárak miatt, ám sok olyan település és kerület sem szerepelt a listán, melyeknek ellenzéki a vezetése. A kormány összesen 44 milliárd forintot osztott szét, ebből a legtöbbet, 3,2 milliárd forintot a fideszes vezetésű Debrecen kapta – írtuk korábbi cikkünkben.

Települési rezsitámogatások: több kerület- és városvezető szerint politikai alapon ment az osztogatás

Fotó: Illusztráció/Facebook/Orbán Viktor

A Telex cikke szerint a központi rezsitámogatásról hat fővárosi kerület, valamint – többek közt – Hódmezővásárhely, Kazincbarcika, Tiszaújváros maradt le. 

A cikk szerint a kormány a támogatási összegek odaítélésénél az önkormányzatok egy lakosra jutó iparűzési adóerő-képességét és az energiatakrékossági tervüket is figyelembe vette. Viszont maga a támogatott települések és kerületek listája ennek ellentmond, mert sem a lakosság számával, sem a GDP-arányossággal nem lehet magyarázni a támogatási összegek közti eltéréseket.

A kormány részéről még ősz elején kérte arra az önkormányzatokat Gulyás Gergely Miniszerelnökséget vezető miniszter, hogy faragjanak le a költségekből és mutassanak be egy takarékossági tervet. A polgármesterekkel később Balla György fideszes képviselő, miniszteri biztos és Láng Zsolt, a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos tárgyalt a rezsiemelkedés következtében megnőtt kiadásokra fordítható támogatásról.

A lap szerint összesen 138 város és 17 fővárosi kerület kapott támogatást a kormánytól, Budapesten viszont a pénzosztásból kimaradt a III., a IV., a IX., a XI., a XV. és a XVIII. került. Velük kapcsolatban Gulyás Gergely azt hangoztatta, hogy ezen kerületek polgármesterei nem voltak hajlandóak leülni Láng Zsolttal egyeztetni. Erre válaszul László Imre újbudai polgármester szólalt meg a Facebook-oldalán, aki szerint "a kerület akói által befizetett adó egy részének visszajuttatása nem múlhat azon, hogy bárki részt vesz-e egy ötperces viziten vagy sem", és úgy vélekedett, ha a szolgáltatott adatok alapján jár a támogatás, akkor azt meg kell adni.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az Inforádióban beszélt arról, hogy inkább politikai, mintsem szakmai döntés született a támogatások ügyében. Gémesi szerint megközelítőleg 800 milliárd forint az a többletigény, ami az önkormányzatok részéről jelentkezett a gáz, áram és távfűtés árának emelkedése miatt, ám a költségvetés csak 144 milliárdot hagyott jóvá a támogatásra, ami alapján a 10 ezer főnél nagyobb lakosságszámú települések 44 milliárdon, míg a 10 ezer főnél kevesebb lakosú települések 100 milliárd forinton osztozhatnak.

Gémesi azt is kifejtette, hogy az összeg közel 10 százalékát, 3,2 milliárdot kap Debrecen, de Kaposvár is 800 millió forintra számíthat, míg mások ennél jóval kevesebbet kaphatnak. A fővárosban pedig Csepel önkormányzata 762 millió forintos támogatást kap, míg a III. kerület és a legnépesebbnek számító XI. kerület egy fillérhez sem jut hozzá.

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó fővárosi polgármesterek közösen szerettek volna tárgyalni korábbi nyilatkozataik szerint, ám erre már nem kaptak választ Balla György miniszteri biztostól, most pedig arra készülnek, hogy perre viszik az ügyet. A fővárosban azon kerületek közül, melynek DK-s a polgármestere, egyedül a Niedermüller Péter vezette VII. kerület kapott támogatást, 300 millió forintot. A perre készülő DK-s polgármesterek a megítélt fővárosi kompenzáció átlagos összegére, kerületenként 471,5 millió forintra tartanak igényt – olvasható a cikkben.

A DK-s polgármesterek perindítása kapcsán a Telex szerint Láng Zsolt azt reagálta, hogy a perfenyegetés komolytalan lépés. 

„Látszik az odaítélt támogatásokból, hogy pártállástól függetlenül minden önkormányzat kapott segítséget. Csak azok nem, amelyek vezetői nem mentek el az erről szóló egyeztetésre, nem kértek segítséget.”

„Ezek a kerületek vagy olyan jól állnak, hogy nem kell nekik a támogatás, vagy nem akarnak segítséget nyújtani az ott élőknek”

– mondta el Láng, aki szerint szomorú, hogy ezen kerületi vezetőknek fontosabb volt a pártközpont utasítása, mint a kerületi lakosok.

A Telex cikke szerint a IV. kerület például több kerület vezetőivel együtt akart leülni tárgyalni, ez viszont, ahogy fentebb írtuk, meghiúsult, miközben a kért adatokat ők is beadták. Déri Tibor újpesti DK-s polgármester (korábban a Momentumban politizált) szerint egyetlen dolog miatt került le a listáról Újpest, mégpedig azért, mert szerették volna átlátni, hogy mi alapján dönt a kormány a támogatások kiosztásáról. 

A XI. kerületi polgármester, László Imre szerint január 10-ig még van ideje a kormánynak, hogy a diszkriminált települések/kerületek beadott adatait is áttekintsék, és szakmai alapon határozzák meg a kompenzáció mértékét, amit a közintézmények (óvodák, bölcsődék, iskolák, hivatalok és szociális intézmények) rezsiköltségeire menne. A kerületnek 2,3 milliárd forinttal többet kell fizetnie a megemelkedett rezsiárak miatt.

A IX kerületi polgármester, a független Baranyi Krisztina a Telex cikke szerint arról számolt be, hogy nekik lehetőségük sem volt a kormánnyal való tárgyalásra, mert ugyan októberben egy "öblös brüsszelezéssel kezdődő levélben (»elhibázott szankciók«)" a kormánybiztos részletes adatokat kért be az önkormányzattól (valamint a fogyasztás csökkentésének tervét), ám abban Baranyi állítása szerint semmi olyan nem szerepelt, hogy állami rezsitámogatást kapnának és a kormánnyal lehetne egyeztetni erről. 

A levél ugyan hasonlatos volt a koronavírus idején kiküldött kormánybiztosi levélhez, de annyiban különbözött is tőle, hogy míg a koronavírus idején írt levélben volt szó kormányzati támogatásról, ebben az októberiben már nem volt erről szó. Baranyi szerint anno a koronavírus idején küldöttre válaszoltak, és nem kapott semmilyen támogatást a kerület, így a mostanira már nem is válaszoltak.

Vidéki települések, köztük fideszes vezetésűek is kimaradtak a pénzesőből

A Telex cikke szerint vidéken a 10 ezer főnél nagyobb lakossággal bíró települések közül több nem került fel a listára. Így járt a fideszes vezetésű Biatorbágy és Törökbálint is, míg az ellenzéki vezetésű Budaörs, Göd, Kazincbarcika, Paks és Tiszaújváros, valamint Hódmezővásárhely is kimaradt a pénzosztásból.

A kazincbarcikai szocialista polgármester, Szitka Péter szerint ők tárgyaltak a kormánnyal, még az elsők közt októberben, mivel náluk gáz alapú a hőerőmű, és már akkor októberben 7-800 forintos többletkiadással számoltak. Az önkormányzat több részletes kimutatást és erős költségcsökkentési tervet is küldött a kormányzatnak, de végül semmit sem kaptak. Szitka a döntés napvilágra kerülése után felhívta a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, Demeter Zoltánt, aki azt ígérte, hogy valamilyen megoldást találni fognak. Szitka szerint ez Demeternek is komoly presztízsveszteség, hogy a választókerületének a központja maradt ki a pénzosztásból.

„Azért az nem kóser, hogy Borsod harmadik legnagyobb városának zéró támogatást adnak, miközben körzetközpontként kórház, középiskola is működik itt”

– tette hozzá a polgármester.

Csongrád-Csanád megyében Hódmezővásárhely lett az egyetlen a 10 ezer lakosnál nagyobb lélekszámmal bíró települések közül, amelyik egy forintot sem kapott a rendkívüli rezsitámogatásból (miközben az ellenzéki vezetésű Szeged és Szentes igen). Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármester éppen ezért Lázár Jánost, a térség országgyűlési képviselőjét sejti a háttérben, szerinte tavaly már egy korábban beígért uszoda-támogatás is elmaradt.

„Ha már építeni nem tud, legalább ne romboljon. Ha segíteni nem tud, ne ártson”

– üzente Márki-Zay a Facebookon az építési és közlekedés miniszternek

Miskolc ugyan 1,24 milliárdos támogatást kapott, ám a város független polgármestere, Veres Pál közleménye szerint 17 milliárd forintos a hiányuk az elszabadult energiaárak miatt idén. Azaz legalább ennyi pluszforrásra van szükségük, hogy a tavalyi szolgáltatási színvonalat fenntarthassák. Veres a közleményben azt írta, a kapott 1,24 milliárd is segítség, de tovább folytatná a tárgyalásokat a kormánnyal.

"A K-Monitor elemzése szerint a most kiosztott 44 milliárd forint valójában „csak szépségtapasz, ami legfeljebb a legkritikusabb helyzetű településeknek jelenthet enyhülést”. A döntést annak fényében is érdemes szemlélni – írják –, hogy a kormány az év végén átírt központi költségvetésben a települések működési támogatását csökkentette, míg a nagyobb adóerő-képességű önkormányzatok szolidaritási hozzájárulását megemelte"

– olvasható a cikkben.

A lap szerint egyelőre kétséges, hogy lesz-e második köre a támogatásoknak, és abba például a Fővárosi Önkormányzat is belekerül-e. Kiss Ambrus, a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes ugyanakkor ebben bízik, mert szerinte nem hagyhatóak ki a támogatásból a közösségi közlekedés, a közvilágítás és az ivóvíz-szolgáltatás, mint legnagyobb energiaigényű feladatok miatt.

Kiss Ambrus szerint ők már akkor a takarékosságról beszéltek, amikor ezen még az Orbán-kormány prominensei élcelődtek, van is kész tervük az energiamegtakarításra, amelyet már el is kezdtek végrehajtani. Ezen az alapon pedig a fővárosi önkormányzat is minden a kormány által megszabott feltételt teljesített – vélekedett Kiss a Népszavának.

Forrás: telex.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Egyre kevésbé látni a távolodó uniós pénzeket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Az efftársaknak már a saját "szent piaci áraik" se "szentek"!?
justhpeter
Egyre kevésbé látni a távolodó uniós pénzeket.
telegdilaci
@Maccska: Szerinted mi köze ehez az ellenzéknek köszönd talán a pávatáncoló potrohos futóbolond vezérednek! egyébként az ellenzék soha nem mondta hogy az EU-ne adjon pénzt az Országnak Orbánnal ellentétben aki 2006-ban meg akarta akadályozni hogy az akkori Magyar kormánynak pénzt adjon az EU- talán ideje lenne a hazugságot szajkózó propaganda helyett hiteles forrásból tájékozódnod!
justhpeter
@Maccska: Hát nem érdekes ? A kormányoldal tele van szupertehetségekkel, gondosan előrelátó professzionális, talpig becsületes politikusokkal és szakértőkkel, az ellenzék meg egy komplett félanalfabéta hazaáruló lúzergyűjtemény.
Egy pillanatra játszunk el a gondolattal, hogy ez így van és csak egy kérdésre kell válaszolj.
Hogy van az, hogy az egyharmados lúzergyűjtemény komolyabb hatással van az Unió vezetésére és frakcióira mint a kétharmados kormánypári szupercsapat ? Nem lehet, hogy az az előnye a lúzereknek, hogy nem fértek hozzá a nemzeti-keresztény nagyipari lopkodáshoz ?
justhpeter
@Maccska: Tudod, az enyves kéznek is van hátránya, olyan is hozzáragad, amit nem is szerettek volna ellopni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.