„Nemhogy nem vagyok meglepődve, hanem inkább azt kérdezem: mi tartott ennyi ideig?” – mondta Mirkóczki Ádám egri polgármester kedden az ATV-ben a Fidesz egri szervezetének feloszlásáról.

Feloszlatták a Fidesz alapszervezetét Egerben

Fotó: Facebook

Mint a Telex írja, a volt jobbikos, ma már független városvezető szerint az egri Fidesz tavaly összeállt a helyi baloldal egy részével és a Mi Hazánkkal, hogy kiszervezzék a városi vagyont és megbuktassák a polgármestert.

Innen ered az a konfliktus, amely a helyi pártszervezet végét jelentette. Bár a Fidesz helyi szervezetének feloszlatásáról már korábban is jelentek meg hírek, Pajtók Gábor, a város áprilisban megválasztott országgyűlési képviselője az Egri Postnak most erősítette meg. Úgy fogalmazott:

„a Fidesz Egri Szervezete újjászervezése folyamatban van.”

Azt régóta lehet tudni, hogy Pajtók és a Fidesz egri frakcióvezetője, Oroján Sándor között megromlott a viszony. A kormánypárti országgyűlési képviselő augusztus végén nyilvánosan is leárulózta Orojánt, mert szerinte a Fidesz egri frakciója elvtelen paktumot kötött az MSZP-s képviselővel. A két politikus konfliktusáról itt írtunk bővebben.

Forrás: Telex

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Én már nagyon szeretném megérni azt, amikor az igazán jelentős ügyekben kormánypárt és ellenzék össze tudna fogni, és ez természetes lenne. De ez addig, amíg az egyik legszívesebben megfojtaná a másikat, nem fog bekövetkezni. És mindegy, melyik az egyik és melyik a másik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@Gauntlet: Jó, hát én is úgy képzeltem, hogy egy normális kormánnyal, mert ezzel a mostanivel nem lehet. Vagy röhögve a szemedbe hazudik, vagy hátbadöf.
ómió
Lehet "örömködni", efftársak! Még, ha keserédes is!
sokanvagyunk
Felülről szervezett, felülről is szüntetik meg.
jáger laszló
Lehet,hogy feloszlott,de nem múlt ki drága...
Szerintem csak lélegeztetőgépre helyezték ,hogy így vegyék hasznát a porosodó berendezésnek!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Németh István
Ami szarul működik azt fel kell számolni! Az életképesség megkívánja az újra szerveződést, nyilván a tapasztalatok és az aljas egyedek különösen a napvilágra került beépített ellenségek a köcsögök nélkül!! Valószínűsíteni lehet, hogy szuper társaság jön létre, amely képes lesz veztetőjévé válni az egész város, mi több a Vármegye előnyére! Hajrá kormánypárti koalíció! Hajrá FIDESZ!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.