Újfent ismertette sajátos álláspontját az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban Nógrádi György "biztonságpolitikai szakértő".

Nógrádi György helyretette az ukrán államtitkárt: "Öreg, ingyen kaptok mindent!"

Az Ultrahang Youtube-csatornáján rendre felbukkanó "Tanár Úr" többek között azt fejtegette, hogy az (oroszok által megtámadott) ukránoknak semmi sem elég, és még több fegyvert akarnak. 

Név szerint is említette a volt berlini nagykövetet – ez a titulus Nógrádi szerint csak egy "póstás" (sic!) -, a jelenleg külügyi államtitkárként dolgozó Andrij Melnyiket, akit Nógrádi (ha már a nyugati hatalmak ezt elmulasztották) e szavakkal figyelmeztetett:

"Öreg, ingyen kaptok mindent!"

Ami még érdekesebb, Nógrádi György – dacolva azzal, hogy az "Ukrajnának drukkolók körében nem lesz népszerű – azt is kijelentette,

a két harcoló fél között igazi különbség gonoszságban, embertelenségben, nemzetközi jogok betartásában nincs.

Itt hallgatható meg a teljes adás (idézett rész 4 perc körül kezdődik):

Forrás: Youtube

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izéke
@Shikari: miért nem mész önkéntesnek az oroszokhoz? Te lennél az első aki Nyugatra menekülne ha az orosz tankok bejönnének
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sunoge
@Shikari: Volt orosz barátnőm, a szomszédom orosz, a krémtortám is... ne viccelj, nincs egy értelmes ok, amiért az oroszokat kedveljük. Már, ha nem nyomjuk fullba a kretént.
Ditrich
@fergeteg: Majd küldik neked az oroszok a vasércet te szerencsétlen ne félj! Tankok és rakéták formájában! Akkor dicsérgesd őket! Amúgy te hol a f@szban voltál magyar történelem órákon? Gondolom a klotyóban bagóztál?
Ditrich
A ,,tanár úr,, nem tudja hogy Magyarországot az orosz hadsereg 1944-45. ben sz@rrá gázolta! Hogy a magyar lányok asszonyok 6-60 ig szovjet hadizsákmánynak minősültek! Hogy a magyar lakosság jelentős részét közöttük sok civilt szibériai kényszermunka táborokba hurcoltak évekre és sokuk ott is halt meg? A ,,tanár úr,, olyan nagyon régen tanult történelmet hogy ezt már elfelejtette?
Vagy olyan ostoba hogy ezt vissza sírja?
Vagy sokat fizetnek neki azért hogy ilyen baromságokat írjon és mondjon?
ómió
@Eladott Ország: Mi történt veled, bolsiék szarkupaca!? Talán már a 100 millió legyilkolt áldozatotokat is sikerült a Fideszre hazudnod, hogy így letaglózta bolsi tetvességedet a mindennapok valósága!? Innét eltakarodni a bolsi fekáliafajtádnak kéne Internacionalisztánba, tudod: ahol már - ahogy harsogni szoktátok - nemzetközivé lett a világ! Október 23-án meg annak a forradalmunknak az emlékét koszorúzzuk, amit a Kádár nevű efftársi muszkavezetőtök anno eltiportatott a szovjet efftársaitokkal! Az meg, hogy a bolsi fekáliafajtádból "többen" mit hazudoznak, csak nálatok lehet "hír"! Azoknál, akiknek Böszme efftársa a szemkilövetőhegyen már családilag körbenyalta a putyini hátsót! És titeket a bárcáskurva anyátokkal együtt csak a tömény bolsevik mocsok az, ami összeköt - nem egyéb!
Galway
@ómió: Addig próbálj meg elmenni a szakrendelőbe, amíg legalább nyárra kapsz időpontot a cihiátriára, mert egyre rosszabb a helyzet nálad!
ómió
@Galway: Eszerint te oda jársz!? A pszichora? Látszik is a kommentjeiden! És a fajtád önmaga helyett mindenki mást utalna be oda? Akkor, ez is egy szimptómája a téged sújtó pszichés "defektnek"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.