Kérdés, hogy sikerül-e a mozgósítás.

Gyurcsány ezzel az üzenettel próbálja lázba hozni az ellenzéki polgármestereketMTI/Koszticsák Szilárd

Nagyon kemény választás elé állítja az ellenzéki településvezetőket Gyurcsány Ferenc legújabb posztja – vette észre az atv.hu. A DK politikusa a hétfő reggelt a közösségi oldalán indította egy bejegyzéssel, amiben így fogalmazott:

Orbán világa elvette a jogunkat, hogy falu-, városlakó polgárként magunk irányítsuk helyi közösségi életünket. Érdemi jogaink alig vannak, intézményeink szinte egyáltalán, pénzünk szinte semmi. Választhatunk vezetőket.

Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy ebben a helyzetben megválasztott vezetők legsúlyosabb dilemmája, hogy „ügyintézők, házmesterek lesznek, vagy politikai vezetők”. Az ellenzéki politikus szerint öröm minden leaszfaltozott utca, egy felújított tér, egy új biciklisáv, „ha éppen az kell. A kérdés, hogy ez elég-e.”

Kiemelte továbbá azt is, hogy „a haza szempontjából a polgármester ambíciója kevésbé fontos”. A Demokratikus Koalíció szerint arra kell válaszolni, hogy mi szolgálja a köztársaság helyreállításának érdekét.

A bejegyzését a következő összegzéssel zárja:

A Demokratikus Koalíció szerint az, ha a települések lakóit választott vezetőik Orbán rendszerével szemben politikai közösséggé szervezik és közösen küzdenek a szabad Magyarországért. Aki ehelyett csak házmester, az legyen házmester. Szükség van arra is. A Haza ennél többet kíván.

Forrás: atv.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Gyurcsány ismét letett az asztalra valamit!!! Kérdés, hogy a települsek lakóinak elég-e egy "házmester" polgármester, vagy a demokrácia többet jelent-e a számukra??!! Kell-e nekik háziorvos, egészségügyi-, szociális ellátás, iskola, óvoda, stb...??? Vagy jobbágyként szolgálják az ispánokat???!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
A Feri megint adott egy pofont a szarnak. Faszbuk posztokkal a világon semmit nem tud elérni.
Nem tudom, a faszbukon futó DK tv-t nézi e valaki egyáltalán.
human
Nem mondott újat a Feri. Eddig is tudtuk, hogy az ellenzéki polgármestereknek együtt kell működniük.
jesz
Gyurcsány arcán igen vastag a bőr...nem szégyenli magát, úgy buzdít, mintha bármit is tudna tenni a süketelésen kívül..arról qurva mélyen hallgat, hogy ha az ellenzék valamilyen csoda folytán hatalomhoz jut, azt a hatalmat pont ahajára kenheti...minden úgy át van játszva a mostaniak kezébe, hogy az árnyékkormány rögtön üres zsebel indít...persze ezt ők jól tudják, éppen ezért a következő választások előtt lemond valamennyi...
Gyurcsány meg felelősség nélkül, üres ígéretekkel hülyíti híveit..
Béla333
Feri b+! Ha te arra hallgatnál, hogy mit követel meg egy politikustól a haza, akkor a maffiózókat 2006-ban a puccskísérletért lecsukattad volna.
Vagy a politikusi "elit" közös közpénz lenyúlásait bizonyítékokkal nyilvánosságra hozod, így akkor le lehetett volna csukni az összes tolvaj politikust!
Na ezt követelte meg a haza, ezen te is elbuktál! B+!
Csizmás Kond
A déká nem vezetni akar hanem behódolni, brüszelnek...na meg Gyuribának...eladni a hagyományt és átnevelni az embereket mindenféle ferde kelekótyának.
human
@KisTehen: Igen, ezt kivételesen jól látod :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.