Azok a fránya külföldi trollok.
A Jeszenszky Zsolt nevével fémjelzett, a Hír TV-n futó Politikai hobbista című műsor január 7-i adásának vendége volt Rákay Philip producer – szúrta ki a telex.hu. A YouTube-on is elérhető adásban az Aranybulla társproducere többek között arra is magyarázatot adott, miért áll jelenleg 1,2 ponton az IMDb-n a film.
Szerinte 80-100 Amerikából jött troll miatt.
A filmet egyébként 4500-an értékelték eddig az oldalon, a producer szerint „mi nem, de ők szerveztek” nagyjából 1500 embert arra, hogy egyesre értékeljék.
Jeszenszky mindezt még magasabb szintre emelte, mikor azt mondta:
Itt nem csak pár, a saját fingjától elaléló kritikusról van szó, ez összehangolt akció.
Rákay egyébként ennél mélyebbre ásott a magyar filmtörténelem és az Aranybullát becsmérlő kritikák relációjában, és arról értekezett hosszan, a felháborodás oka tulajdonképpen az, hogy a rendszerváltás után még jó pár évig a kommunisták homokozója volt a magyar filmipar, és az a bajuk, hogy mióta Káel Csaba a Nemzeti Filmintézet vezetője, ez nem így van.
Azt egyébként nem érzi fairnek, hogy valaki csak azért kritizálja II. Andrást, mert ő készített filmet róla, mert „én a politikai térben vagyok, de szerintem II. András nincs ott”, ezért nemzeti minimumnak kellene lennie, hogy tiszteljék az Aranybulla-megalkotóját.
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egyébként meg az a bajod , hogy a lipcsik megnézték és nem tetszett egybites birkáitok meg az sem tudják mi az az IMD.
Azok azt se tudják , hogy megint szétloptátok a közpénzt. Azon miért nem vergődsz te szutyok , hogy mi van Rühelke 2,3 MILLIÁRDOS filmjével. Menj a kurva anyádba !
Csinálj ilyet mit ez a xarod a SAJÁT ZSEBEDBŐL és a fene se foglalkozik vele meg veled se.
Új hozzászólás