A hőmérséklet nappal sem kúszik 8 fok fölé. Szerdán már inkább csak az Alföldön lehetnek esők, viszont köddel is számolni kell hajnalban.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden is borult lesz az ég, de délután a Dunántúlon vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet.

Viharos szél, bőséges esőzés várható kedden, a hegyekben akár havazhat is

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A mediterrán ciklon egyre masszívabb, terebélyes csapadékrendszerének súlypontja a mai nap folyamán csak nagyon lassan helyeződik keleti irányba. Délutánig leginkább a Dunántúlon és a középső országrészben a 20 millimétert, illetve helyenként (elsősorban a Dunántúl középső és keleti vidékein) a 30 millimétert (lokálisan akár a 40-50 millimétert) is meghaladhatja a lehullott csapadékösszeg.

A Dunántúl mellett idővel a középső vidékeken is kísérhetik viharos lökések az északnyugati, északi szelet – köztük a legerősebbek síkvidéken is meghaladhatják a 70-80 km/h-t. Emellett Borsod megyében is előfordulhatnak 70 km/h fölötti lökések az északira, északkeletire forduló szélből a késő délelőtti, déli óráktól.

Az előrejelzés szerint a Mecsek, illetve a Dunántúli-, valamint az Északi-középhegység magasabb részein erős intenzitás esetén havas esőbe, hóba válthat a csapadék, és alacsony valószínűség mellett kifehéredhet a táj.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között valószínű. Késő estére 1, 7 fokra hűl le a levegő.

A meteorológiai szolgálat elsőfokú (citromsárga) riasztást adott ki a széllökések miatt szinte a teljes Dunántúlra.
Emellett elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben széllökés miatt a teljes Dunántúlon, valamint Pest (benne Budapesttel), Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben.
Eső miatt elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben Borsod, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala és Vas megyékben, ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat. 
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztető előrejelzést adott ki a nagy mennyiségű eső miatt a meteorológiai szolgálat Pest (benne Budapesttel), Fejér, Tolna, Baranya és Somogy megyékre, ezeken a területeken 24 óra alatt akár 30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Kedden estétől nyugat felől megszűnik a csapadék, és csökken a felhőzet, de a keleti országrészben szerda reggelig borult marad az ég, a Tiszántúlon még eső is valószínű. Az éjszaka folyamán fokozatosan gyengül a csapadék intenzitása. Az északi, északnyugati szél többfelé lesz erős, a Dunántúlon az éjszaka első felében viharos széllökések is várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5 fok között alakul.

Szerdán a nap első felében a Dunától keletre általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a Dunántúlon gyengén felhős idő várható, majd ott is növekszik, vastagszik a felhőzet nyugat felől. Főként az Alföldön fordulhat elő helyenként eső, zápor, estétől pedig északnyugat felől eredhet el egyre több helyen az eső. Hajnalra a szélvédett részeken ködfoltok képződhetnek. Az északnyugati, majd a délnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

Forrás: met.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.