A volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt örömmel venné, ha Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is csatlakozna hozzájuk.

Az Index információ szerint megvan Márki-Zay Péter független hódmezővásárhelyi polgármester új pártjának neve, amely így hangzik:

Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN).

Index: megvan Márki-Zay új pártjának a neve

Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter/videórészlet

A cikk szerint a bejegyzési procedúra maximum hatvan napig tart, de a bejegyzést végző törvényszék adott esetben hiánypótlást is elrendelhet, ami hosszabbítja a bejegyzés idejét. 

A lap szerint a Mindenki Magyarországa Néppártot a 2024-ben esedékes európai parlamenti, valamint helyi önkormányzati választások miatt hozzák létre az alapítói. Utóbbiakról Márki-Zay korábban nem árult el semmit, csupán azt, hogy elsősorban nem hódmezővásárhelyi kötődésű személyekről van szó. A párt székehelyének címe megegyezik a polgármester vásárhelyi címével – tette hozzá a lap.

A párt neve egyébként szinte ugyanaz, mint a Márki-Zay Péter által 2018-ban létrehozott Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM).

Az Index cikke szerint a toborzás majd csak a párt bejegyzése után indul meg, Márki-Zay Péter ugyanis ezt mondta nekik:

Először alakuljon meg a párt, utána várjuk a tagokat.

Azt ugyanakkor megemlítette a lapnak a polgármester, hogy annak örülne, ha Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő csatlakozna hozzájuk. 

Forrás: index.hu

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Ez a kis izgága pöcs megkezdte az ellenzék módszeres szétzilálását. Hadházy meg nem lesz olyan hülye, hogy csatlakozzon...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
Felreertettel! A plebsz szamara hadhazy munkaja tokeletesen egyenlo a bulvarfirkaszokeval: mindketto MEGIR egy botranyt - es itt vege is szokott lenni a tortenetnek! Nekem csak ennyi a gondom! A bulvarfirkaszok szamomra nem tartoznak a hiteles, oknyomozo ujsagirok koze - mindegyikuknek van egy gyenge jellemu besugoja, aki szallitja a valodi vagy remhireket, ezt megirjak - aztan nem tortenik semmi! Mondjuk hadhazy is megirt nehany szenzaciot pl. a hatvanpusztai ingatlannal kapcsolatban. Mint ahogy a bulvarlapok is. ES??? Mi tortent azutan? Azota? Hidd el, nem kotekedni akarok, de peldaul ebben az esetben en elvarnam, hogy hadhazy jo allampolgarkent tegyen feljelentest (na nem a poltnal, mert az csak egy kidobott irat lenne, ami elfekszik polt iroasztalaban), az EU-nal, mint korrupciogyanus, lopasgyanus esetet. Ha ezt megtette volna mar regen, akkor az Unio lepeskenyszerben lenne, mert valamit tennie kene, de minimum reagalnia a feljelentesre. Ha buntetni nem is tudna az EU, de kikuldhet egy vizsgalobizottsagot akkor is, ha nem vagyunk tagjai az Europai Ugyeszsegnek. Hallottal ilyesmirol? Megtette? Mert en nem hallottam ilyen esetrol - nincs kivizsgalas, nincs utananezes, - nincs semmilyen lepes Hatvanpuszta es a dagadt focista ugyeben. Me'g mindig ezt mondom, hogy nekem EZ hianyzik, az ugyek veghezvitele! Nem egy kitarto, es nem egy kovetkezetes pali. Nem mondom azt, hogy boven vannak olyanok, akiknek a tevekenysege tetszik - nekem akkor tetszene, ha egyszer hadhazy azt mondhatna, hogy "elvittem Hatvanpuszta ugyet a megfelelo europai es nemzetkozi birosagok ele, mert ugy gondolom, hogy Hatvanpuszta kozpenzbol epul. Megvizsgaltak az ugyet Brusszelben, Hagaban, Strasbourgban es ez meg ez lett az eredmenye. " Vagy annyit mondanek, hogy "elvittem az ugyeket a megfelelo unios szervezetek ele, es a nyilvanvalo lopas ellenere sehonnan se kapok segitseget, tovabblepest". Ilyen egyszeru ez!
Nyírfa
@karma1

Azt hittem még belefér az az egy-két mondat.
Szóval, az lenne a csoda, ha itthon bárminek is következménye lenne, amit a fidesz nap mint nap elkövet ellenünk, a hazánk, a hazájuk ellen.
Ha már új kommentben kellett befejeznem az előzőt, nem állom meg szó nélkül azt a vádadat sem, hogy szerepet vállalt ez a fiú az MMM-mozgalomban. És még hányan! Még miniszterelnök-jelölt is lett Márki-Zayból, úgyhogy, mindenki, aki ezt támogatta, takarodjon a közéletből, velünk együtt, mert nem vonultunk ki az utcára, hogy nem hagyjuk egy kóklertől szétcseszni az ellenzéki összefogást, és nem szólítottk fel Klárát, hogy azonnal vegye át a stafétabotot, és ő fusson be a célba vele, mi majd kísérjük, védelmezzük, sikerre juttatjuk.
Nem ezt tettük. Helyette egymást biztatgattuk, jó lesz ez, csak nyerjünk, ha nem is lesz jó, majd elküldjük a francba, a számítógép mellett ehhez nagyon értünk, csesztettük a józanokat, akik legyintettek, ezzel vége a játszmának, a fidesz behúzza az újabb győzelmet. Most mondjam, hogy a józanok közé tartozva végül én is beadtam a derekam, jó, nem gyengítem a véleményemmel az esélyt? Mondom, mert megalkudtam én is, annyira akartam a változást.
Soha nem szabad felülni az illúziónak, ez számomra életem végéig tartó intő példa lett.
Nyírfa
@karma1: 10.29

Feljelentés?

nepszava.hu/3149386_hadhazy-akos-feljelentes-tesz-a-legmagasabb-korokig-nyulo-szamlagyar-ugyben

index.hu/belfold/2022/01/06/hadhazy-akos-feljelentes-keleti-vakcinak-beszerzese-koronavirus/

szeged.hu/cikk/hadhazy-akos-majd-en-megteszem-a-feljelentest-nem-hagyja-az-orosz-metrokocsik-ugyet-a-fuggetlen-kepviselo

Linkelgethetnék még, hosszú lenne a sor. Az EU csak akkor fogad el feljelentést, ha az adott ország minden jogi lehetőséget végig próbált. A fifdesz-intézmények pedig tudják,hogy húzzák az időt.

Nem hiszem, hogy félreértettelek, de abban egyet értünk, hogy a vélemények nem kell, hogy egyezzenek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.