De fokozódhat az árverseny.
Mint ismert, hétfőn jelentették be, hogy aláírták az adásvételi szerződést a Vodafone magyarországi leányvállalatának eladásáról, amelyet a kormány vásárolt meg. A tranzakció január végére zárulhat le, a cég végül 660 milliárd forintért cserél gazdát. Ahogy azt már korábban bejelentették, a Vodafone 49 százaléka az állam, 51 százaléka pedig a kormányközeli 4iG tulajdona lesz – írja az rtl.hu.
Az állam a saját tulajdonrésze megvásárlása mellett a 4iG-nek is bőkezű segítséget nyújt: a vételár kifizetéséhez 170 milliárd forintnyi hitelt kapnak a Magyar Fejlesztési Banktól, amelynek 80 százalékáért szintén az állam vállal kezességet.
A Vodafone eladását a Gazdasági Versenyhivatal nem vizsgálhatja, mert a kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette az ügyletet.
Pedig a felvásárlással az ország második legnagyobb távközlési cége jön létre: a NER-közeli 4iG egycsapásra piacvezető lesz a vezetékes internetszolgáltatásokban és a műsorterjesztési piacon.
Az ügylettel kapcsolatban az rtl.hu megkereste Elkán Pétert, a 4iG kommunikációs igazgatóját, aki elmondta, mire számítanak ettől a fordulattól. Azt leszögezte például, hogy egy névváltás biztosan várható.
Szerinte az előfizetőik semmit sem fognak megérezni a tulajdonosváltásból. „Az ügyfeleket nem érinti, így számukra a tulajdonosi háttér változása nem jár semmilyen teendővel” – tette hozzá. Rákérdeztek arra is, hogy az árazásban, díjszabásban terveznek-e más szempontokat, mint eddig. A válasz: nem, maradnak a piaci szempontok. Azaz, nem számíthatunk olyan gyakorlatokra, amelyeket más területeken megszoktunk a kormánytól, például ársapkákra.
A Vodafone Magyarország piaci vállalat, amely a tulajdonosváltást követően is a távközlési piaci körülményeknek és szabályainak megfelelően működik majd
– közölte. A cég eladása ugyanakkor szerinte hosszú távon fokozhatja a hazai szolgáltatók közötti árversenyt, amivel az előfizetők járhatnak jól.
A Telekom befekszik a nernek, azzal nincs baj, már csak a Yettel bekebelezése van hátra és minden telefonbeszélgetés mehet a BM-be és a TEK-hez, nem lesz szükség a Pegasusra...