És még csak ki sem fizették érte a teljes összeget.
Két lépésben Hajtó Péter győri önkormányzati képviselő családi cége, a Hafe-Hungary Kft. birtokába került a tavaly ősszel bezárt, majd december közepén részlegesen újranyitott csokonyavisontai gyógyfürdő – szemlézi a telex.hu a 24.hu anyagát. A fürdő korábban a helyi önkormányzat tulajdonában volt, de a település azt nem tudta működteti, a rezsiválság kezdetén, már tavaly szeptemberben a bezárásáról döntött.
A fürdőt üzemeltető cég ezután, még ősszel „szokatlan körülmények között került” a 2019 óta győri önkormányzati képviselő családi vállalkozásának tulajdonába.
A lap szerint „a történet iskolapéldája annak, hogy a rentábilisan nem működtethető vagy az évtizedek során elhanyagolt, lepusztult állapotba kerülő közvagyon hogyan vándorol egy kormánypárti kötődésű vállalkozás kezébe”.
A fürdőt nyílt tender keretében 440 millió forintért értékesítették az egyetlen pályázónak, Zömbik Imre barcsi építési vállalkozó a Bau-Lizéna Kft.-jének.
Ebből ráadásul egy 300 millió forintos tételt a vevőnek ki sem kellett fizetnie: a szerződés értelmében azt a fürdő műszaki fejlesztésére kellett fordítania.
Miután a tavaly augusztusban kiírt pályázat lezárultakor, október 3-án megvette a fürdőt, a lap szerint nyolc nap múltán továbbadta először a nyolcvan, majd a maradék húsz százalékát is Hajtó Péter cégének. Hajtó elismerte, hogy a tulajdonosváltás valóban gyors volt, míg a konstrukciót szerinte az indokolta, hogy „amikor »be akartak, be kellett szállniuk«, akkor az üzletrész nyolcvan százalékát megvásárolták, de kötöttek egy opciós szerződést is a maradék megvételére”. Az eladó Bau-Lizénára egyébként a fürdőfelújításnál kivitelezőként számítanak.
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
...A történet iskolapéldája annak, hogy a rentábilisan nem működtethető vagy az évtizedek során elhanyagolt, lepusztult állapotba kerülő közvagyon hogyan vándorol egy kormánypárti kötődésű vállalkozás kezébe...
Te tetted ezt, király!"
www.valaszonline.hu/2021/06/25/club-aliga-balaton-balatonvilagos-ner-kozeli-oriasfejlesztes-szocializmus-kadar-villa/
Új hozzászólás