Újabb egyetemek jelentették be a hírt. 

"Bízik az Erasmus+ és Horizont Európa források körül kialakult helyzet mielőbbi megnyugtató rendezésében a Budapesti Corvinus Egyetem, de azért felkészült arra, hogy ez mégsem így lesz"

– áll a Corvinus egyetem közleményében.

Az Erasmus-botrány tovább dagad: a Corvinus és a Soproni Egyetem is saját pénzből finanszírozná a programot

Fotó: Andrew Fox / POOL / AFP

Az egyetem emlékeztet arra is, hogy a Corvinus az Erasmus+ program lehetőségeit leginkább kihasználó intézmények közé tartozik: „nagyjából 500 diák gazdagodott uniós támogatással külföldi tapasztalatokkal, és ezzel versenyelőnyt szereztek a későbbi munkaerőpiaci belépéshez” – írták.

A Soproni Egyetem is azt ígéri, hogy biztosítani fogja „hallgatói és oktatói számára a külföldi tanulmányok és oktatói munka folytatásához szükséges ösztöndíjakat”. Az intézmény honlapján olvasható tájékoztatás kizárólag Brüsszelt nevezi meg a kialakult helyzet felelőseként: azt írják, hogy hallgatóik és oktatóik uniós állampolgári joga a részvétel a nemzetközi mobilitási programokban, és „amennyiben az Európai Bizottsági döntésével ezt nem teszi lehetővé”, akkor az egyetem teremti meg annak feltételeit.

Forrás: Telex.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""...finanszírozza az egyetem...""--vagyis az ingyenpénz helyett ezt is velünk fogja fizettetni!
Egy Orbánnak nem parancsol senki, pláne, ha ez neki egy fillérjébe se kerül!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro2
Csak hogy a Nemzethy Megmentő húúúgyát idézzem ide.
Nix ugribugri.
Elmehettek a pcsába.
Mondá gonosz Prüsszel.
Ti meg lopjátok csak saját adózóitok pénzét.
Úgy kell nekik.
Mert megérdemlik.
lusta
Van saját pénzük? Akkor semmi szükségük az állam, az adófizetők pénzére.
namihami
""...finanszírozza az egyetem...""--vagyis az ingyenpénz helyett ezt is velünk fogja fizettetni!
Egy Orbánnak nem parancsol senki, pláne, ha ez neki egy fillérjébe se kerül!
justhpeter
Az egyetemek mentegetik a kormányt ? Vagyis az fenntartó alapítványok gazdagabbak mint a kormány.
drrotf
Olyan tevékenységet saját pénzből, ami azelőtt közpénz volt , finanszírozni, amit egy nemzetközi szervezet is finnszírozna ha betartaná az ország azokat a követelményeket amelyeket a nemzetközi szervezet támaszt, a vagyon gondatlan kezelésének minősül!Én a pénzem soha nem adnám olyan vagyon kezelőnek , magán alapítványnak aki azt csinálja, hogy egy programjának finanszírozására nem a meglevő, felajánlott anyagi támogatást vesz igénybe, hanem arra a saját pénzét, vagyonát használja fel, azt a pénzt költi fölöslegesen ami soha nem volt az ő vagyona, azt a közpénzből kapta, de nem azért hogy úgy szórja égesse elé mint egy báró Csekonics , hanem csak azért kapta hogy azzal jó gazda módjára gazdálkodjon!
Eladott Ország
A bűnöző román cigány geci, nem csak az Erasmus programról fog lemondani, hanem az egész EU-s pénzügyi támogatásról és helyette kínai és orosz hitelt fog felvenni, mert számára bármi áron csak a hatalom megtartása a fontos!
Ezért kell elzavarni minél előbb ezt a gátlástalan , szélhámos cinikus, rohadékot, bandájával együtt és bíróság elé kell álítani! Nincs más választása a magyar népnek!
Maxipocak
@sgl: Így van. Csak ugye ezt meg kellene érteni a nagyérdeműnek.
lusta
@sgl: Az ajánlatok az üzbégektől és az oroszoktól már megérkeztek.
Eladott Ország
@Maccska: ma, 13:04 ☻ Kifizetjük mi magyar adófizetők az Erasmus programot és kifizettük, az Elios világítás 13 ezer milliárdját is, csak ne kelljen elszámolni vele. Nos ezért vagyunk többek között Európa koldusháza/Bangladese.
Eladott Ország
@lusta: ma, 13:10 ☺ Csak azaz édekes , hogy NER elitjeinek gyermekei a "rothadó" nyugatra viszik csemetéiket tanulni és nem Keletre, Közép-Ázsiába, Ulanbatorba.
ómió
Más országok alapítványi egyetemeivel, egyébként, "semmi gond"! Csak a miéink valahogy nem efftársiak Brüsszel számára!
lusta
Hát tényleg nagy a sötétség, @ómió. Nem az elnevezés számít, hanem a tartalom.
jáger laszló
1 kis nosztalgia
Emléxel 80 éve Ivivmél hallgattuk a sztálin orgonák hangját
Gyászzene volt a füleinknek farsang idején
De rég volt,talán igaz se volt
Bár ki tudja már!!???
csak ennyi
barátilag
J.L
teuton
@ómió: Analfabeta fajkreten naci efftars, meg mindig nem tanultal meg olvasni??? Mas orszagok alapitvanyi egyetemei vagy maganalapitvanyok, vagy ha allamiak, akkor nem tulfizetett politikusokat ültetett oda a kormany, hanem valasztott szakembereket! Azonkivül demokraciakban alt. 8-10 evenkent valtozik a kormany, tehat semmi jelentösege nem lenne a politikusok beültetesenek, mert kormanyvaltaskor repülnenek es kereshetnenek polcfeltöltöi munkat...
ómió
@teuton: Már azt is lehazudnád, inaktív kutyaagyú bolsi elmebeteg efftárs, hogy más országok alapítványi kuratóriumaiban is bőven ülnek ottani politikusok!? Azért "maradtál le" Gulyás Gergely kormányinfójáról, mert ez ott is elhangzott!? "Ögyes", de kilóg a "bolsi pata"! Ennek alapján inkább az új donor kutyaagyadat sürgesd, hogy legalább a saját analfabéta fajkretén náci efftársaidat felismerhesd és ne kelljen őket másokra hazudoznod!
Aki Én
@ómió: Minden megnyilvánulásod egyre világosabbá teszi, hogy buta vagy mint a szar, te komcsicska.
kereső
Igy is kell Hölgyek, Urak. A hülye magyar adófizető álljon mindent, amit a kormány=orbán hatalmának megtartásáért elcsesz. Igy volt ez az Elios ügynél is- álltuk vidáman, és vigan a 13,4 milliárdot, nehogy a "saját láb "sérüljön. Nem probléma, hölgyek Urak- hogy nem pályázhattok, csak a poltikai kinevezettek maradjanak, és maradjon törvénybe iktatva: a köz vagyona elveszitette köz jellegét. És ti azt mondjátok magatokról, hogy "értelmiség".
ómió
@Aki Én: Megint kiújult rajtad a tetves komcsicskaságod másrahazudási szindrómája, bolsiék vezérgyagyása!? Ha meg már csak egyre hülyébb leszel, legalább a nyugtatóidat szedhetnéd!
teuton
@ómió: Analfabeta fajkreten naci efftars, inkább az új donor kutyaagyadat sürgesd, hogy legalább a saját analfabéta fajkretén náci efftársaidat felismerhesd és ne kelljen őket másokra hazudoznod! Aztan ha megtanultal irni-olvasni, meselj nekem azokrol a külföldi egyetemi alapitvanyokrol, ahol az aktualis partvezetök es miniszterek millios fizeteseket kapnak a semmiert!
Gauntlet
az egyetem befeküdt a fidesznek- ugyanazt nyomja!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.