Őrizetbe vették azt a 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy rendőrt megölt, kettőt pedig megkéselt tegnap éjszaka Újbudán. A meggyilkolt Baumann Péter februárban lett volna csak 30 éves.

Újabb részletek derültek ki az újbudai késelésről. Az Index helyszínen lévő kollégájának az egyik szemtanú azt mondta, a rendőrgyilkos feltehetőleg valamilyen szer hatása alatt lehetett. 

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy

a több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban az egyik lakás zárva lévő ajtaját egy, a házban lakó férfi kalapáccsal betörte azért, hogy a lakásba bemenjen.

A helyszínre érkező rendőrök közül hárman intézkedés alá vonták a 35 éves férfit a társasház folyosóján, majd elkezdték megbilincselni.

Ekkor a férfi rátámadt az intézkedő rendőrökre, majd ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést. Ennek során az őrjöngő férfi rájuk támadt egy késsel azért, hogy megölje őket, és mind a hármukat megszúrta. A 29 éves Baumannt a szívtájékon érte a szúrás, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

Az egyik társát combon szúrták, a harmadik rendőr pedig a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést. Az utcára menekülő ámokfutót végül az egyik megsérült rendőr lábon lőtte, majd elfogták.

A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, és indítványozza majd a letartóztatását. 

Döbbenet! A kalapáccsal őrjöngő újbudai rendőrgyilkos panaszt tett a gyanúsítás ellen

Fekete zászló a Rákospalotai Rendőrkapitányság épületén 2023. január 13-án. A rendőrség elindította az előző napon este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette be a rendőrség szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták. MTI/Máthé Zoltán

Szer hatása alatt lehetett az elkövető

A házban lakó egyik szemtanú az Inexnek elmondta, hogy

a tettes sűrűn járt le a közeli edzőterembe, gyakran nyúlt szerekhez is, szeretett kötözködni.

Azt gyanítja, a férfi valamin összeveszhetett a szomszéddal a lépcsőházban, majd rá akarta törni az ajtót a lakókra, akik kihívták a rendőröket. A férfit a rendőrök kivezették a lépcsőházból, ám ekkor előrántott egy kést vagy valamilyen szúróeszközt. A rendőrt, aki az incidens során végül életét vesztette, már a lépcsőházban leszúrta, egy másikat a combján, a harmadikat a mellkasánál és a vállán sebesített meg. A szemtanú, aki szerint a késelő valamilyen szer hatása alatt lehetett, azt is hozzátette, az egyik szomszéd megszámolta: 42 rendőrautó érkezett ki a házhoz este.

BM: hősi halottá nyilvánították Baumann Pétert

Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – tudatta a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

Döbbenet! A kalapáccsal őrjöngő újbudai rendőrgyilkos panaszt tett a gyanúsítás ellen

Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője (b) és Fürcht Pál Zsolt főügyész a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatón 2023. január 13-án. A rendőrség elindította az előző napon este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát. Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták. MTI/Máthé Zoltán

A tárca azt írta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Körzeti Megbízotti Alosztály körzeti megbízottja pénteken kórházi ellátása közben vesztette életét, miután egy, a XI. kerületi Lecke utcában lévő társasházban – rendőri intézkedés közben – egy férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú, recézett élű tőrkéssel mellkason, szívtájékon szúrta.

A közlemény szerint Pintér Sándor részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak.

Baumann Péter temetéséről – amelynek költségeit teljeskörűen a rendőrség viseli – később intézkednek, "a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás összes lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja" – írták.

Közölték azt is, hogy a rendőri intézkedés során egy másik rendőr a bal combján, egy harmadik rendőr pedig a mellkasának jobb oldalán és jobb karján szenvedett szúrt sérüléseket.

A sérült rendőrök – rövid üldözés után – támadójukat a helyszín közelében elfogták.

A két megsérült rendőrt a belügyminiszter elismerésben részesíti – tették hozzá.

A tárcavezető – a rendészeti államtitkár, az országos és a budapesti rendőrfőkapitány kíséretében – pénteken a "közelmúltban példa nélkül álló bűncselekmény" helyszínén tájékozódott a történtekről, majd meglátogatta a még megfigyelésen kórházban tartózkodó megsérült járőrt (társa ellátását követően már otthonában lábadozik), akinek a rendészeti vezetőkkel közösen mielőbbi felgyógyulást kívánt – áll a közleményben.

KNYF: nem terrorcselekmény történt

Nem terrorcselekmény történt Budapesten csütörtök este, amikor három rendőrt megkéseltek a XI. kerületi Lecke utcában – hangsúlyozta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője az ügyben tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Fürcht Pál főügyész közölte: a KNYF több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz, amely bűncselekmény két sértett esetében kísérleti szakban maradt.

Az ilyen esetekre kiemelt figyelmet fordít az ügyészség – mondta, hozzátéve: aki rendőr sérelmére ilyen súlyos bűncselekményt követ el, az fokozottan veszélyes a társadalomra.

A támadót őrizetbe vették, ezekben a percekben hallgatják ki – közölte Fürcht Pál.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült. Ott az egyik járőr figyelmeztetőlövést követően lábon lőtte őt, majd elfogták.

A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, valamint a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt.

ORFK: kitűzték a fekete lobogókat a rendőrségi épületekre

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának helytállása előtt, aki szolgálatteljesítés közben halt meg, miután egy támadó késsel megsebesítette csütörtökön Újbudán.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata azt közölte pénteken a police.hu oldalon, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában.

A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves – tették hozzá.

"Nyugodj békében, Péter!" – írták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében – egy Lecke utcai társasházban – egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba – áll a tájékoztatásban.

A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

Döbbenet! A kalapáccsal őrjöngő újbudai rendőrgyilkos panaszt tett a gyanúsítás ellen

Mécsesek égnek Baumann Péter főtörzsőrmester emlékére a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztató helyszínén 2023. január 13-án. A rendőrség elindította az előző napon este megölt körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette be a rendőrség szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták. MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor együttérzését fejezte ki a meggyilkolt rendőr hozzátartozóinak

Együttérzésünket fejezzük ki a meggyilkolt rendőr hozzátartozói felé

- mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A miniszterelnök hozzátette, a tegnapi esetből is látszik, hogy a rendőri munka veszélyes munka, de mivel igen ritka a tegnap esti, rendőrgyilkossággal végződő, újbudai eset, a rendfenntartók jól végzik a munkájukat.

Ellenzéki pártok megdöbbenésüket és részvétüket fejezték ki

Részvétüket fejezték ki ellenzéki pártok is a csütörtökön Újbudán meggyilkolt rendőr hozzátartozóinak.

Az MSZP nevében Harangozó Tamás, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke az MTI-nek küldött közleményében azt írta, az Újbudán történt rendőrgyilkosság "fájdalmasan élesen hívja fel a figyelmet arra, milyen veszélyeket rejthet a rendőri hivatás". Közölte, az MSZP részvétét fejezi ki a szolgálatteljesítés közben életét vesztett rendőr hozzátartozóinak és az egész rendőri szervezetnek, a másik két rendőrnek pedig mielőbbi felépülést kívánnak.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke közösségi oldalán azt írta, "borzasztó tragédiára ébredt az ország". Hozzátette: a szolgálatteljesítés közben halálra késelt 29 éves rendőr sok más társához hasonlóan arra esküdött fel, hogy akár az élete árán is védje a biztonságunkat és a rendet, halála mégis felfoghatatlan veszteség. Közölte: a DK egész közössége nevében osztoznak az elhunyt rendőr családjának gyászában.

Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, frakcióvezető-helyettese Facebook-bejelentkezésében arról beszélt, a párt osztozik a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt rendőr hozzátartozóinak gyászában, akinek javasolják posztumusz előléptetését, továbbá, hogy az elfogásban részt vevő rendőröket részesítsék soron kívüli elismerésben. Hozzátette: országgyűlési képviselőként kezdeményezi a rendőrök szolgálatteljesítés közbeni fegyverhasználati jogának szélesítését, valamint az állomány szúrás- és vágásálló mellénnyel való felszerelését is. Szecsődi Patrik, a Mi Hazánk helyi önkormányzati képviselője kezdeményezte, hogy Újbuda saját halottjának nyilvánítsa Baumann Pétert, a temetés költségeit is átvállalva. A párt néma megemlékezést, közös mécsesgyújtást tart péntek este az újbudai rendőrkapitányság előtt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Facebook-oldalán azt írta, részvétüket és együttérzésüket fejezik ki a meggyilkolt rendőr családjának.

Barabás Richárd (Párbeszéd), Újbuda alpolgármestere közösségi oldalán azt írta: "felfoghatatlan, hogy egy ilyen eset megtörténhet", és őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr családjának, barátainak, kollégáinak. A kórházban ápolt két másik rendőrnek mielőbbi felépülést, családjuknak és barátaiknak sok erőt kívánt, és jelezte, Újbuda Önkormányzatának épületeire felvonják a fekete zászló tiszteletük és részvétük jeleként.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon azt írta, a Vasóba tartó vonatról felhívta Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tájékozódon az Újbudán történt "döbbenetes rendőrgyilkosság miatt". Jelezte: felajánlotta, hogy ha bármiben tud segíteni a Fővárosi Önkormányzat, azt megteszik, egyúttal részvétét fejezte ki a családnak.

Csütörtökön este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. A három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

Forrás: Index, 24.hu, MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Na ezért kellett volna a helyszínen lelőni!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
izéke
Nagyon hosszú,fájdalmas kínokkal teli életet kívánok neki,ne engedjék meghalni,de a sitten ne tegyék a többi rab közé,ott istenként néznének rá mert rendőrt ölt. A középkor igencsak leleményes volt a kínzásokban,élje át mindet!
Jozefina
Na ezért kellett volna a helyszínen lelőni!!!
Pági
Miért nincs a rendőrökön mellény? Még élne szegény.
Libbantölő
Ha cigány volt ki kell írtani az összes többit! Ha nem akkor is!
Toller Béla
Gondolom, hiába tagad . Amúgy meg kellene vizsgálni talán, hogy akik ilyen izmokat növesztenek, fűrészes rohamkést hordanak maguknál, mégis, mire készülnek ?
division
@Toller Béla: Rambo filmeken nevelkedett valószínűleg, és magába szívta az ott látottakat. Remélem megpusztul egy börtönben (bár ott jó dolga is lehet, hiszen egyrészt rendőrt ölt, másrészt meg újabban jobban élnek bent mint egy átlag ember kint).
Cappuccino
Egy rakás szar a magyar tőrvény minden szinten. Csak a bűnözőket védi.Az ilyen bűnözőket mint a szart le kell lőni. A belügyér ps ilyen rendet tudott tenni. Nem két hét alatt de 13 év alatt sem. De igaz a mondás, hogy a fejétől bűzlik a hal. De a Magyar tővény is. A múlt rendszerben ennyi gyilkosság 10 év alatt sem volt mint most évente. Aki egy ember életét elveszi annak a börtönben kell meg dögleni. Arról nem is beszélve, hogy intézkedő rendőr kezét meg kötik érthetetlen tőrvényekkel amik vannak. Felháborító ami a határokon is történik. Miért nincs tűz parancs. Az ember csempészeket minden egyes becsempészett emberér minimum egy év börtönnel kellene jutalmazni. A börtönökben kötelező munkát kellene bevezetni. Aki nem dolgozna annak sem vizet sem élelmet nem kellene adni.Talán elrettentő lenne a bűnözőknek. A megölt rendőrt nagyon sajnálom, de remélem a kollegáik tudják, hogy mit kíván a becsület.
csagyi
Péter a fiatal életedet adtad a mi biztonságunkért.
Nagyon szívszorító a történeted,nyugodjál békében.
Részvétem a családnak a kollégáknak és a testületnek.
Az eset tanulságait minden jó érzésű ember kellően dolgozza fel magában,hogy hasonló esetek ne történhessenek meg.
jáger laszló
Panaszkodik a gyilkos!!!
Neki már a következő 20 évben biztos a helye a kóterban!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
surdilloFUJT
@Cappuccino: Neem lelőni,négy autóhoz kötözni kezeit lábait,és lassan élve négyfelé húzatni,akkor fellebezhet az aljas drogos gyilkos!!!
Juhász István
Még PANASZKODNI mer ? Bezárni 110 évre, mint az USA- ban szokás, és akkor beszéljen. A rendőrt, akit lelőtt MEGKÖNNYEZTEM, igazi , hazáját védő ember volt. Legyen könnyű az útja a feltámadásig / hitem szerint... /
balos
@Cappuccino: Ahol 1 pintérre van bízva az oktatás,mit vársz?Ahol 1 polt lehet főügyész mit vársz?Ahol 1 novák józsi a i-gazminiszter mit vársz?Szerintem ahogy a Hofi mondta az i gazságot a nemzethy fideSSes maffia bevezette a gyakorlatba!MINDEN SZINTEN!
balos
Érdekes,hogy milyen világosan látja,hogy bántották,pedig ö nem csinált semmit!Na ezt a szert terjeszti a fideSS a hülyéinek is!
simmering73
@jáger laszló: Várd ki a végét. Ha elmebetegnek minősítik 5 év múlva már kint garázdálkodik az utcán és lehet te leszel a következő áldozat.
jesz
az a baj, ha akad egy igazán tökös, hírnévre ácsingózó jó ügyvéd, akkor ennek a gyilkosnak nincs miért aggódnia...és mint előttem írták, nem is biztos, hogy sokáig bent lesz...
madlaci66
@jesz: nincs ezzel gond, ez a normális menete a gyanusításnak. Mindenkinek lehetőséget adnak a panaszra, amit az ügyész majd elutasít, és megy tovább az ügy.
volvós
Az összes golyóálló mellény a viktorka öltözőszekrényében volt, nem jutott a rendőröknek...Apropó az ilyen esetben nem kell a TEK kommandósokat riasztani ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.