Az ügyészség indítványozta a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfi letartóztatását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel.

Újabb fejlemények az újbudai rendőrgyilkosság ügyében
Fotó: RTL/videó

Emlékeztettek: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját.

Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás és meghalt – fűzték hozzá.

A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. Az elkövető nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen – ismertették.

A gyanúsított büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el. A csütörtöki támadást garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, és hasonló bűncselekmény miatt jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is áll – tudatta a főügyészség.

Tekintettel arra, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, a főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap dönt

- olvasható a közleményben.

Az ügyben Orbán Viktor is megszólalt, és egy szemtanú is beszélt a szörnyű tragédia utáni hajszáról. Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
paperboy
"Ha nem tudsz megfelelően beszélni egy ötévessel, meg kell, hogy kérjelek, hogy szállj le a traktorról és várj meg a busznál."
Anyuuuuu...
paperboy
Most mi van? Csak keresem az jó utolsó szavakat.

Ma "utolsó szavak" napját tartom.

Nekem az volt az egyik halálom előtti, hogy: "Na, baszd meg!"
Mit is írhatnék...
Nem volt szép, de mindenképpen kifejező volt.
roccobaba
Valami nem tiszta. Ellenállt? Gumibot, gázspray, sokkoló!? Veszett kutya közelébe nem megyünk, csak töltött fegyverrel. Ha a szomszéd lakás ajtaját kalapáccsal betörte, akkor számítani lehetett rá, hogy másra is képes lehet? Vagy nem?!
roccobaba
@Csizmás Kond: Mint, nálunk a honvédségnél,
,, Állj, ki voltál"?
paperboy
@roccobaba: Hová lett a kalapács? Honnan húzta elő a 17 centis kést?
Csizmás Kond
@roccobaba: Amúgy rettenetesen visszataszító, hogy három képzett fegyveres embert egy nyavalyás drogos, bármekkora izompacsirta is megsebesítsen és a fegyveresek nem merjenek lőni mert még őket fogják felelősségre vonni...az ilyen buzitörvények amíg meg nem szűnnek addig a törvény a gazemberek oldalán áll.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.