A Himnusz közös szavalására hív fel a KIM.

A Himnusz elszavalására kér minden magyart Csák János minisztériuma

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter beszédet mond a Költő lenni vagy nem lenni című állandó kiállítás megnyitóján Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2023. január 13-án. MTI/Balogh Zoltán

A Himnusz közös szavalására hívja a magyarokat a magyar kultúra napján, január 22-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Idén január 22-én a magyar kultúra napján egyúttal a Himnusz 200. évfordulóját ünneplik. 1823-ban ezen a napon, Szatmárcsekén tisztázta le Kölcsey Ferenc a magyarság nemzeti imádságának kéziratát – emlékeztetett a kulturális tárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Mint hangsúlyozták, ez a jeles évforduló a nemzeti kultúra közösségmegtartó erejére, a magyarság kulturális örökségének megőrzésére, fenntartásának fontosságára és védelmére emlékeztet.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium ezen a napon a nemzet egységére, a magyar közösség együvé tartozásának erejére, illetve arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy az összetartozás megélése a nemzet megmaradásának záloga.

A magyar kultúra napján, január 22-én 17 órától az állami megemlékezés után az Országház főlépcsőjén a 200. évfordulót szimbolizálva 200 gyermek – 100 anyaországi és 100 határon túli – szavalja majd a nemzeti imádságot Novák Katalin köztársasági elnökkel közösen – közölte a KIM.

Ezzel egy időben négy határon túli helyszínen: a partiumi Nagyváradon, az erdélyi Székelyudvarhelyen, a felvidéki Nagymegyeren és a délvidéki Zentán, valamint a megemlékezéssorozat kiemelt helyszínein: Kölcsey egykori lakhelyén, Szatmárcsekén és az Európa Kulturális Fővárosa Veszprémben is ugyanebben az időpontban szavalják majd a Himnuszt – írták.

A közlemény szerint a határon túli és hazai helyszínekről az MTVA élő körkapcsolásban jelentkezik.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a kommünikében arra bíztat mindenkit, határon túli és inneni magyar közösségeket és egyéneket, hogy átélve a nemzethez tartozás megtartó és megerősítő érzését, kapcsolódjon be a közös szavalásba.

Forrás: MTI

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A jobb oldalon Sanna Marin Finnország miniszterelnöke. A bal oldakon meg a balsors a balf*sszal a himnuszból! Magyar vagyok nem fideszes!
uploads.disquscdn.com/images/994ea3d9ee66d0cf7ab112b505166ff11766a6c2aac37937903004bbfa71b722.jpg?w=800&h=640
Mao Ce-tungnak voltak ilyen remek elképzelései a kínai nép összekovácsolására. Általában akkor, mikor nem volt mit enni éppen. De Magyarországon tele a Tesco parkolója, nem? Százszámra állnak ott az IFÁK. Igen, majd ha az ellenzéki pártokat is "magyaroknak" tartják és a jogállamiságot is betartják, továbbá abbahagyják az ellenségkeresést, akkor kezdhetünk temetésről beszélni. Burgenlandba mé' nem kapcsolnak? Londonból lesz közvetítés? 2. legnagyobb magyar város, az ott élő magyarok száma alapján. Csak így tovább, gecók! Már elintéztétek a kokárdát, a nemezet szót, a polgárt, a magyart, ideje kiherélni a Himnuszt is. Böszme álszent f*szfejek! Meg a qrva anyátokat, azt. Aztán majd jön, hogy kötelező, aztán majd jön, hogy O1G nevét is skandálni lesz kötelező, meg éljenezni, tapsolni. Aki nem elég aktívan csinálja, azt kiemelik és viszik Lölö farmjára napszámosnak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Nem etetném őket mással, csak nemzettudattal. Nem fűteném az otthonaikat, fűtse be a "hazaszeretetük", miközben közösen szavalják a himnuszt, amely elvesztette Himnusz-jellegét.
Követelem, hogy Demeter Szilárd vezényeljen minden ház minden ablaka előtt. Éljen a megbonthatatlan, az örök busongás szomorú sorsunk felett, és kapjon minden gyermek egy saját himnuszt, amelyet lefekvés előtt énekelgethet neki a szüléje.
Eladott Ország
A jobb oldalon Sanna Marin Finnország miniszterelnöke. A bal oldakon meg a balsors a balf*sszal a himnuszból! Magyar vagyok nem fideszes!
uploads.disquscdn.com/images/994ea3d9ee66d0cf7ab112b505166ff11766a6c2aac37937903004bbfa71b722.jpg?w=800&h=640
Mao Ce-tungnak voltak ilyen remek elképzelései a kínai nép összekovácsolására. Általában akkor, mikor nem volt mit enni éppen. De Magyarországon tele a Tesco parkolója, nem? Százszámra állnak ott az IFÁK. Igen, majd ha az ellenzéki pártokat is "magyaroknak" tartják és a jogállamiságot is betartják, továbbá abbahagyják az ellenségkeresést, akkor kezdhetünk temetésről beszélni. Burgenlandba mé' nem kapcsolnak? Londonból lesz közvetítés? 2. legnagyobb magyar város, az ott élő magyarok száma alapján. Csak így tovább, gecók! Már elintéztétek a kokárdát, a nemezet szót, a polgárt, a magyart, ideje kiherélni a Himnuszt is. Böszme álszent f*szfejek! Meg a qrva anyátokat, azt. Aztán majd jön, hogy kötelező, aztán majd jön, hogy O1G nevét is skandálni lesz kötelező, meg éljenezni, tapsolni. Aki nem elég aktívan csinálja, azt kiemelik és viszik Lölö farmjára napszámosnak.
Eladott Ország
Figyeljétek csak az idei évet. Idén lesz 60 éves a geçi. Lefogadom, hogy Rákosi 60. születésnapi személyi kultusza kutyafasza volt ahhoz képest, mint amilyen a geçié lesz. Tele lesz vele az összes sajtó, mindenki O1G elvtársat fogja éltetni, a Kossuth rádióba is majd emberek fognak betelefonálni, hogy jó egészséget kívánjanak a dagadt utcai harcosnak. Az a kormány, amelyik a gyűlölködésnek és a megosztásnak köszönheti a hatalmát, mégis milyen összetartozásról pofázik? Qrva anyjukat. Erről a kormányról nekem mindig csak a halálhörgés siralom jut eszembe a Himnuszból. Szánalmas bohóckodás. Mint minden fideszes nemzetieskedő pótcselekvés. Nagyon szép kezdeményezés, de javaslom, hogy legyenek célok, amiért szóljon a fohász. Pl.: Orbán családjával, barátaival, kitartottjaival egyetemben, szolgáltassák vissza e hazának az orvul elrabolt javakat és vonuljanak a szegedi Csillag börtön meleg vendégszerető celláiba. Na ezért érdemes lenne.
paperboy
Sírás, rívás. Önsorsrontó gyászének. 18 éven aluliaknak nem ajánlott.

A kínai kommunistapárt ajánlásával: www.youtube.com/watch?v=zkyoxzqDT-U
justhpeter
OK ! De mi köze van ennek a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhének a magyar kultúrához ? Az oktatás, a kultúra lerombolásához igen, a kultúrális intézmények lezüllesztéséhez igen, a gyerekek felhasználására a primitív politikai akcióikra igen.
paperboy
(igen, jól látod a gáz beírásaimmal folyamatosan kihívom magam ellen a sorsot, de az a qrva sors nagyon nem akar kihívódni - ilyen béna nyuszi sorsot még nem láttam... sorstalanság
Most akkor erősebb vagyok a sorsnál, vagy mi a fuck?
Vagy én vagyok a saját sorsom kovácsa?
Itt kovácsolom a sorsom qrvára izzadtan, a karomon és a nyakamon dagadó erekkel, de csak nem akar kovácsolódni!
Ilyen nincs, bakd meg !!!)
Törölt Nick
Hazaáruló tolvajgecikkel szavaljon együtt akinek két anyja van.
jáger laszló
Pótcselekvés
Semmi értelme
Eddig is +voltunk mlndenféle közös banzáj nélkül!!!
csak ennyi
barátilag
J,L.,
balos
@Eladott Ország: Nekem a Him-nusz halotti sirató és akkor fogom énekelni ,ha az összes fideSSes náci végre vissza megy a muszka "kebelébe"!
Eladott Ország
„Az összetartozás megélése a nemzet megmaradásának záloga". Amit ti mocskos fideSS gazemberek minden áldott nap romboltok. A magyarság nagy többsége a ti szemetekben ellenség! Az elmebeteg felcsúti tahó arra utazik, hogy megbontsa az egységet amely nem is nagyon létezik már. Ő a magyarság elpusztítására törekszik amióta megbomlott az elméje. A bosszú veszedelmes dolog, kemémyen vissza is üthet. És ennek jelei már elég egyértelműen látszanak. Szavalja veletek együtt a himnuszt a botoxos moszvai tömeggyilkos! Én nem óhajtok bűnözőkkel és háborús bűnösökkel parolázgatókkal összetartozni. Olyannal meg főleg nem, aki gyűlöli a magyar népet és mindent elkövet annak érdekében, hogy ez a nemzet a világ legutáltabb, leggyűlöltebb nemzete legyen, a népe csóró seggű, ostoba, tanulatlan idióta. Az egész cirkusz mögött a fideszes banda összetartásra felszólítása van,mert ez ugye rájuk vonatkozik, hiszen aki nem tartozik közéjük,azok szerintük nem magyarok. Ez is milyen végtelenül undorító. Most már látják,hogy nem fognak jönni az uniós pénzek ,beszűkül a mozgásterük, magukra maradnak, ezért mindenki szavalja el a Himnuszt. A felelősség elkenése, áthárítása is, ez a felhívás egy propaganda célú manipuláció, semmi köze a magyar kultúra napjához, ez már a sün-stratégiához tartozik, mohón szorítják a lopott holmikat, pénzeket, összegömbölyödnek, félelmükben a Himnuszt mantrázzák és a gyerekek mögé bújnak, akiktől elveszik a jövőjüket, ez is micsoda ocsmányság. Nem érdekli a kormányt, hogy hideg van az iskolákban és nincs gyerekorvos. Ahogyan a többiek írták,nagyon helyesen, bűnözőkkel,tolvajokkal, hazaárulókkal, háborús bűnösökkel összejátszókkal nem parolázunk. Az aktuális, Petőfi nemzeti dalának első két versszaka lenne. Én ezt szavalom nekik. „Talpra, magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!”
paperboy
Na jó, elárulok egy "szakmai" titkot "belsősként": Isten vigyáz rám. Nagyon... nagyon-nagyon, már fullasztóan nagyon.
Nos, ezzel az a bajom, hogy nem kéne rám ennyire vigyázni - még a széltől és az esőtől is óvni.
Élni szeretnék egy kicsit: www.youtube.com/watch?v=657Tt28xDc8
Ismerem, Isten válaszát: "Hát ne akarj!"
Na, pont erről beszélek!
Látjátok már?
paperboy
Hirtelen (pár órával később) eszembe jutott a Rebel Yell korszakom, ebből idéznék - csak a szépre emlékezem: www.youtube.com/watch?v=kQV8CA5eA3E
Pálinkás Pál
a kokárda..,kossuth -díj..után még a himnuszt is le akarjátok nullázni..?..
Eladott Ország
Csák úr! A mi adóforintunk is benne van. Mennyi a szaxi? Milyen intellektuális már ez a Csák János. Azért egy filmrendező-producer még sem egy menyasszonyiruhakölcsönzős Kóté-testvérek! Tipikus "Kinek a f@szát tisztelhetjük benne" eset. Csáknak ez jó befektetésnek látszik, nem hiába, "magyar gógyi". Miért probléma ez? Matolcsi jógatanárnőjét is mi fizetjük. Kereszténydemokrácia, haverok, buli, hanta. Csák úr 59 éves, mint a bonsai duce. Beviagrázva emmég’ alagutat is fúr. Csak pödri a szőrét és tövig belé helyezi minden bizalmát. Bizony, a 32 éves Koncz Zsófika is már 30 éve bányássza a szenet. Igazi aranyásó. A buta borsodi kis cigánylyányt azért futtatják, mert az anyja fontos pozíciókat tölt be ménszaros’ Lölö cégeiben. Adjunk arcot hozzá, Csák úr zsákja, illetve köcsöge, mézes csupra: a 30 éves Marencsák Kitty
uploads.disquscdn.com/images/2ed4aa68d1d618b8e7020ee17636cf0463c3998e69680ccc3a8af25daa8be018.jpg?w=800&h=720
Letépném a betyárkörtés bajszát, kitörölném vele a seggem, majd odacsapnám a homlokára. Hínnye' de jól esett.
uploads.disquscdn.com/images/3976ed16b8664efd0b7dec987f818289b11721a3331d385b967427cc1de7aa2e.jpg?w=800&h=450
Eladott Ország
ma, 20:16 ♣ Ami lemaradt: A 30 éves Marencsák Kitty. Ő lehet Csák János jógaoktatója? Ő nem csak szavalni tud...a NER vezérkarában egyébként is sok a jógaoktató, közpénzből...
Nessy
Nekem a Hymnusz mást jelent,nem ilyen PR felhajtást!
paperboy
Ez a büdös faszparaszt kér meg (azért mert paraszt vagy, nem kell úgy is kinézned), hogy szavaljak?
Meg a kurva anyád, te segghülye vérbuta faszparaszt !!!
paperboy
Ez van a síros-rívós- világ bánata köcsög magyar himnusz helyett - Die, Bom, Bang, Burn, F***: www.youtube.com/watch?v=HXTkwxEWsTI
paperboy
Mert a magyar paraszt a kilenclyukú híddal operál...
paperboy
És mi van azzal, hogy a faszomat sem érdekli a kilenclyukú híd?
Kibaszott Hortobágy - akkor sem mennék el oda, ha fizetnének érte!
paperboy
Tudtok ezzel mit kezdeni, vagy csak vagytok?
Baker
Én pedig azt kérem Csák Jánostól, Novák Katalintól és a többi mélymagyartól, hogy ne csak ledarálják, hanem értelmezzék is!
paperboy
(imádok magyarul írni - Rozi néni ültette el bennem a magyar nyelv szeretetét - Isten áldja meg Rozi nénit!)
vacsi
" január 22-én 17 órától az állami megemlékezés után az Országház főlépcsőjén a 200. évfordulót szimbolizálva 200 gyermek – 100 anyaországi és 100 határon túli – szavalja majd a nemzeti imádságot Novák Katalin köztársasági elnökkel közösen"
Én úgy tudtam, hogy a Covid újra feléledt, sőt, megerősödött! Vagy maszkban fognak szavalni?!
Egyébként, nem kell ahhoz a Himnuszt szavalni, hogy magyar legyek...
paperboy
Hogy te nem tudsz mit kezdeni velem azt még értem, de hogy Isten sem tud velem, mit kezdeni, velem, azt már ne értem.
Bözsi
Talán szavalni könnyebb, mint énekelni.Szegény gyerekeket sajnálom, hogy ilyen szomorú szöveget kell szavalniuk. Nekem meglehetősen rossz hangulatom lesz tőle,sztem depresszós volt az írója. Talán ha lenne egy pozitívabb szövegű himnuszunk,még büszkék, netalán optimisábbak is lehetnénk, ami kedves hazánkat illeti.
Néro2
Én nagyon szívesen eldalolom a Himnuszt nektek a temetéseteken.
Egyébként meg daloljon nektek a szél a talpatok alatt az Andrássyn.
Néro2
Ehhez még ennyit . Hej Gejza most megint , ismét. Nem is kell újra megírni 2023-ban. Aktuális.
videa.hu/videok/vicces/hofi-geza-penz-az-nem-himnusz-humor-polgarmester-KhiaGPHEX3fBSYUp
simmering73
"Ez mégis micsoda? Mi az, hogy a nemzethez tartozás megtartó és megerősítő érzése érdekében kapcsolódjunk be a közös szavalásba? Mi az, hogy a kormány mondja meg mit csináljunk, és azt is hogyan? Mi az, hogy ők meg akarják mondani már azt is, hogy miként éreztethetjük a nemzethez tartozásunkat? Az persze már korábban is kiderült, hogy Orbán kötelességének érzi, hogy megmondja, sőt, törvénybe iktassa, hogy ki magyar és ki nem az. Ki anya, ki apa, ki nem az. Ki számít családnak és ki nem. Ezentúl már azt is tudni lehet majd, hogy kinek van nemzethez tartozása és kinek nincs, hiszen ha január 22-én nem állunk ki a kapualjba és ordítjuk büszkén a Himnuszt, akkor már magyarok sem vagyunk."
kolozsvaros.com/2023/01/16/mar-semmi-sem-szent/
vacsi
@Bözsi: Miért, a kötelező olvasmányok nem szomorúak?! Kisdiákokkal olvastatják, a szerencsétlenek meg írtóznak tőle. A Pál utcai fiúk, Kincskereső kisködmön, Légy jó mindhalálig - egyik rémesebb, mint a másik - egyik sem gyerekeknek való.
kereső
@vacsi: Mit iszol? Szerintem nem Bedecot. Gondolom egyike vagy a 1,363 000-nak, akiket a kormány magyarnak ismer el, Menj, állj ki a lépcsődre és szavalj- a felhivás nektek szól. A magyar irodalom gyöngyszemeit egy ilyen "magyar" meg ne degradálja- ti vagytok az ország számára a Himnusz.ból a "balsors".
Bözsi
@vacsi: Igen,meg a Piroska és a farkas!…A himnuszunk sajnos szomorú.Talán át kéne írni…
Lepényleső
...sokan szeretnének egy olyan nemzetnek részesei lenni,ahol az ún. anyaállam polgárai sokadrendűek,
köszönhetően azoknak akik most mondják magukat oly nagy nemzetinek,miközben vélhetően csak
szemeket a tisztánlátástól veszítenek,köztörvényes csalárdságaikra így soha fények ne derüljenek?
simmering73
"Ez mégis micsoda? Mi az, hogy a nemzethez tartozás megtartó és megerősítő érzése érdekében kapcsolódjunk be a közös szavalásba? Mi az, hogy a kormány mondja meg mit csináljunk, és azt is hogyan? Mi az, hogy ők meg akarják mondani már azt is, hogy miként éreztethetjük a nemzethez tartozásunkat? Az persze már korábban is kiderült, hogy Orbán kötelességének érzi, hogy megmondja, sőt, törvénybe iktassa, hogy ki magyar és ki nem az. Ki anya, ki apa, ki nem az. Ki számít családnak és ki nem. Ezentúl már azt is tudni lehet majd, hogy kinek van nemzethez tartozása és kinek nincs, hiszen ha január 22-én nem állunk ki a kapualjba és ordítjuk büszkén a Himnuszt, akkor már magyarok sem vagyunk."
kolozsvaros.com/2023/01/16/mar-semmi-sem-szent/
namihami
Ingyen?
Majd, ha megérkezik az orbáni péterfillér! Eddig is az volt a magyarságuk alapja, most miért kellene feladniuk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.