A szegedi eset Borsodban is megismétlődik.

Az RTL Híradójának riportja szerint a miskolci távhőszolgáltatást nyújtó cégnek is valószínű, hogy kötbért kell fizetnie az állami MVM-nek, mivel a tavalyi év utolsó hónapjaiban kevesebb földgázt használtak el annál, mint amit előre lekötöttek. 

Miskolcon is sokat spórolt a távhőcég, nekik is kötbért kell fizetniük az állami MVM-nek

A szegedi Fűtőmű utcai távhőközpont

Fotó: Illusztráció/Google Street View

Mint ismert, a szegedi távhős cég is hasonlóan járt az elmúlt napokban, így emiatt ott is kötbérfizetés veszélye lóg az önkormányzat feje felett (mivel a távhőt szolgáltató Szetáv önkormányzati tulajdonban áll). 

A két megyeszékhely önkormányzata az elszálló energiaárak miatt erős spórolási intézkedéseket vezetett be (amit a kormány elvárt a településektől a rezistámogatás ellenértékeként), ez és az eddig enyhe tél pedig együttesen azt eredményezte, hogy mindkét városban sokkal kevesebb földgázt használtak fel a távhőszolgáltató cégek, mint amennyit előre lekötöttek az állami MVM-nél. 

Az MVM azonban kötbérezéssel bünteti a túl kevés és túl sok gázhasználatot (az előre lekötött mennyiséghez képest), a miskolci távhőcégnek két hónap után több mint 160 millió forintos kötbért kell fizetnie, a szegedi távhőcégnél ez az összeg 190 milliós. Ráadásul az állami energetikai cég korábban a teljes fűtési szezonra vonatkozóan számolta a kevesebb vagy több fogyasztást, ám tavaly ősszel átálltak a havi elszámolásra. 

Az RTL Híradójának nyilatkozó szegedi alpolgármester, Kovács Tamás szerint nem lehet így tervezni, mert ha például februárban hideg idő lesz, akkor túlvételezésbe kerülnek majd, mert nem tudják felhasználni a decemberben megtakarított energiát. 

Az RTL Híradója megkereste a kormányt is az ügyben, ám a kötbérrel kapcsolatban nem kaptak választ – csak annyit közöltek, hogy Szeged mekkora rezsitámogatást kapott.

Forrás: rtl.hu/hirado

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro2
@Nyírfa: Nem vagy eléggé Nemzethy Nagy Matyar.
Nessy
@vacsi: Azelőtt a fűtési szezon végén számolt el az MVM. Most, ha a pl.ha a következő hónapban többet fogyaszt, akkor azért büntetik! nagyon kreatívak, ha valahonnan pénzt lehet elvonni! Kell mindenkinek a pénz, Orbán napi agymacskái finanszírozására!
vacsi
@Maccska: Pontosabban, havi bontásban ezt akkor tehetik meg, ha havi bontásban kötik le a szükséges mennyiségeket - különben csalás az egész. Ennek eldöntéséhez persze ismerni kellene a megkötött szerződést.
Nyírfa
@Néro2: 09.,54

Fején találtad a szöget.:)
Néro2
@Nyírfa: Ja. Bár inkább fején a várbeli disznyót kéne találni.
Nyírfa
@Néro2: Ezzel beszennyezni a kezünket? Tudod, milyen építő egy életfogytig tartó magánzárka? Na, ugye!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.