Tavaly év végén nem a parlament fogadta el a költségvetés módosítását, hanem a kormány a háborúra hivatkozva megoldotta egy rendelettel – számolt be róla az Mfor.

Erre költik Orbánék az adónkat: Milliárdokat kap Rogán titkosszolgálata – Új részletek derültek ki a költségvetésről

A lap elmondása szerint az átszabásra többek között azért volt szükség, mert a nyár közepén elfogadott verzióban még annyira optimista volt a kormány, hogy

4,1 százalékos növekedéssel, 3,5 százalékos hiánycéllal és 377 forintos euro-árfolyammal számolt, valamint 5,2 százalékos inflációra tippelt.

A nyugdíjbiztosítási alap 4900-ról 5555 milliárdosra hízott, ebből több mint 1000 milliárdot nem a szochó és járulékok, hanem a költségvetés fedezi. Hogy ez sok vagy kevés, arról vita folyik. Nyugdíjprémium azonban a lanyha növekedés miatt nem lesz, az erre képzett céltartalékot is jelentősen megvágták.

Még nagyobbat nőtt az úgynevezett Rezsivédelmi Alap (670 milliárdról 2600 milliárdra). A költségvetési szervek, önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek, állami tulajdonú társaságok, valamint a versenyszféra rezsikiadásainak részleges támogatása a költségvetés sötét foltja:

indoklás és szabályozás híján nem tudjuk, kinek és mekkora összeg jár belőle.

Sokkal drágább az államadósság is, hiszen az unió egyik legmagasabb kamatát fizetjük a hitelekért és kötvényekért. A nyári verzió óta 430 milliárddal drágult meg az adósságfinanszírozás, döntően a devizában lévő kintlévőségek miatt. A gyenge forint miatt a (2010 előtti) devizás sztrádakoncessziók is drágultak. A magas kamatok miatt további tételek, például a Diákhitel konstrukciók támogatása is megnőtt.

A Rogán Antal Kabinetirodájának hitbizományába tartozó, közinformatikát finanszírozó Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások előirányzata 75 milliárdról 114 milliárdra nőtt.

Nagyot ugrott a kormány nemzetpolitikai céljait megvalósító, főleg vidéki és határon túli támogatásokat osztó Bethlen Gábor Alap kerete is, 34,4 milliárdról 62 milliárd forintra. 

A titkosszolgálatok azonban minden eddiginél nagyobb összeggel gazdálkodhatnak: a titkos információgyűjtésért és leplezett eszközök alkalmazásáért felelős Nemzetbiztonsági Szakszolgálat ijesztő 77,6 milliárdból gazdálkodik idén.

Tovább dübörög a Magyar Falu Program, másfélszeresére növelték a keretösszegét. A megyei jogú városokat fejlesztp Modern Városok Programra szánt összeg ugyanakkor 10 százalékkal csökkent.

Nagyot ugrottak a Külügy keretében lévő államfői protokollkiadások: 450 millióról 2,9 milliárdra. A kiugró növekedés pontos okai indoklás híján nem ismertek.

Sokkal többe, 31 helyett 100 milliárdba kerül a külkereskedelmi Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése.

Forrás: Mfor, K-Monitor

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Nálunk mindent a háborúra fogva (amit nem kellene, hisz nem nálunk van háboruú!) röpködnek a milliárdok, de ez a mostani már tényleg kiverte a biztosítékot - legalábbis nálam!!! Amilyen abszurd számokat olvasok, hát ez tényleg nonszensz!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@KisTehen: Szerintem senki nem viccel, amikor azt mondja, hogy te egy elmebeteg balfasz vagy, egy mihaszna tetű, egy agyhalott balfasz.
Emellett súlyos problémára utal, hogy egy gondolatot rendszeresen képtelen vagy egy kommentben megfogalmazni.
Nyilván, ha lenne eszed, már rég nem lennél fideszszektás balfasz, te balfasz.
Nessy
"Fortélyos félelem igazgat!" Milliárdok a titkos szolgálatnak, Orbán urizálására, határon túli levelezőtagozatosoknak! Kormányunknak a lényeg a hatalmuk és pénzük védelme! A "háború" remek jogcím az egyszemélyes rendeleti kormányzásra, osztogatásra, fosztogatásra! Amire kellene, arra viszont már nem jut!
Nyírfa
Vajon magát tapsolja? Én azt várom, mikor figyelteti meg Orbán saját magát. Mert mindenki gyanús, aki él.
Néro2
Ez csak az a része amit nem lopnak el , ténylegesen. Kruplikutatás templomépítés meg számtalan egyéb ilyenek okán.
Lepényleső
... talán sokaknak nem árt ismerkedni a Gestapo,a KGB,az ÁVH,az AVH,stb. intézmények történetével,általa
talán egyszerűsítheti a jövőt,- néhány m. kötéllel,- ne ismerkedjen meg közelről ezek keresztényi szeretetével?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.