Mindez a ma megjelent Magyar Közlönyből derült ki.

A mai Magyar Közlönyben megjelent, hogy milyen projektekkel indul neki a kormány az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) második pályázatának.

Mindenki megnyugodhat: megmarad a Nyugati felüljáró, lefújták a pályaudvar felújítását

Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

Ez alapján a Telex silabizálta ki, hogy felmondta a kormány Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a Nyugati pályuadvar tavaszi tervpályázata kapcsán a továbbtervezésre már elnyert uniós támogatási szerződést.

Nagyjából egy éve jelentették be, hogy a világhírű brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát.

A tervek szerint háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugatit, amit a későbbiekben vasúti alagút köthet majd össze a Déli pályaudvarral.

Az Eiffel-csarnokból kikerülnek a vonatok, a csarnok melletti parkolót és buszpályaudvart felszámolják, parkosítják, a Nyugati téri felüljárót elbontják. Az építkezés legalább 12 évig tart

- állt a korábbi tervek között, de mindez mégsem fog megvalósulni, gyökeresen megváltozott a helyzet.

A mostani hivatalos indoklás szerint „a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése” miatt lett a tervezés lefújva, ezért lehet visszafizetni a pénzt. 

Forrás: Telex.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
Mi itten vidéken nyugodtan vagyunk meg ezzel nem foglalkozunk. Busz se jár erre már évek óta akkor meg minek kéne felüljáró. Na ugye.
ajlavju fidzse
dr. prédikátor
A CIGÁNY LÓKUPEC ÉS CSÜRHÉJE IS BENEVEZ A OLIMPIÁRA A LOPÁS KATEGÓRIÁBAN!!!
ómió
Hazudozóolimpia kéne! Ott kőbevésett lenne a magyar "efftársi siker"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.