VAnnak olyan kormánypárti és ellenzéki vezetésű városok, ahol a helyi távhőszolgáltató cégeket még nem kötbérezte az állami MVM Zrt., noha ezen cégek is kevesebb gázt fogyasztottak az előre lekötöttnél.
A hvg.hu cikke szerint van olyan város, ahol ugyanúgy spórolt a felhasználható gázmennyiséggel a távhőt szolgáltató cég, mint mondjuk Miskolc vagy Szeged, de eddig erre a cégre nem rótt ki kötbért az állami energiaszolgáltató MVM Zrt.
Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO
A cikk szerint az Energiaügyi Minisztérium a múlt héten közölte, hogy tavaly decemberben negyedével kevesebb gáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban, a fogyasztás csökkenését elsősorban az enyhe időjárás okozta, de az országszerte az energiaválság miatt bevezetett takarékossági intézkedések is sokat tettek ehhez hozzá (ezekre a kormány szólította fel az önkormányzatokat).
A lap szerint több ellenzéki vezetésű város rosszul járt azonban, mivel a spórolás miatt kevesebb gázt használtak fel az előre lekötöttnél, ezért az MVM kötbért rótt ki az érintett települések távhőszolgáltató cégeire. Így járt Miskolc, ahol a távhőcégtől októberre 89,5, novemberre 85 millió forint, Szegeden az ottani távhőcégtől pedig októberre 90, decemberre 100 millió forintnyi kötbért követel az állami MVM. A hódmezővásárhelyi távhőszolgáltató cég novemberre 8 millió forintos kötbért kapott, és azzal számolnak, hogy a decemberi felhasznált gázmennyiség kapcsán is fizetniük kell, mert akkor is spóroltak az enyhe időjárásnak köszönhetően.
A szerződésben előre lekötött, de aztán fel nem használt gázmennyiség (illetve a lekötöttnél nagyobb gázfelhasználás) után eddig is kötbérezett az MVM, csakhogy korábban az egész fűtési szezonra vonatkozóan számoltak, tavaly ősszel viszont havi elszámolásra álltak át. Így az is előfordulhat – írja a lap –, hogy amennyiben februárban majd többet kell fűteni, akkor a kvóta túllépéért kell többet fizetniük majd a távhőcégeknek.
A hvg.hu megkereste az MVM-et, hogy október óta hány távhőcégre róttak ki kötbért, összesen mekkora összeget tesz ki a lekötött gázmennyiség fel nem használása miatt kiszabott kötbér – ám az MVM ezekre a kérdésekre nem válaszolt "üzleti titok"-ra való hivatkozással.
Annyit azonban elárultak, hogy
"a gázszerződések tartalmazhatnak a szerződött mennyiségtől akár jelentősen eltérő toleranciasávokat is, ha ezen belül marad a gázfogyasztás, akkor nem számolnak kötbért;
ősszel több távhőszolgáltatónak is felajánlották, hogy módosíthatnak az igényelt, szerződésben rögzített, lekötött földgázmennyiségen."
A lap megkeresésére több települési távhőszolgáltató cég közölte, hogy eddig nekik nem kellett kötbért fizetniük az enyhe tél ellenére sem. Így járt Szekszárd is, melynek kormánypárti polgármestere van. Az ottani távhőszolgáltató cég vezetője a lapnak elárulta, ők sem tudják, hogy eddig miért nem számlázott nekik kötbért az MVM, mert októberben az előre lefoglalt mennyiségnél kevesebb gázt használtak fel.
A szombathelyi és veszprémi távhős cégek is hasonlóan vannak, eddig nekik sem kellett kötbért fizetniük, ők ezt azzal magyarázták, hogy a szerződésben vállalt kereten belül tudtak maradni. A veszprémi VKSZ Zrt. azt is elárulta, hogy a szerződésük szerint az előre lekötött gázmennyiség toleranciasávja +/-25 százalék.
"Bár októberben, novemberben és decemberben is „jelentős gázfelhasználás csökkenést realizáltak” Veszprémben, de egy „meghibásodás miatt felborult energiamix változásból kifolyólag” szerencsére egyik hónapban sem kerültek az alsó limit alá"
– olvasható a cikkben.
A cikkben szerepel még a pécsi PÉTÁV Kft. és a székesfehérvári SZÉPHŐ Zrt. is, mint olyan cégek, melyek nem kaptak kötbért eddig. A pécsi cég a "rendkívül alacsony" (a teljes hőenergia vásárláshoz képest 1 százalék alatti) gázkitettséggel magyarázta a kötbérezés elmaradását, a fehérvári cég pedig csak annyit közölt, hogy eddig nem kaptak kötbért az MVM-től, de azt már nem írták meg, hogy ennek mi lehet az oka.
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A kormány nem tud rendet vágni a sok seggfej között?
Nem tudnám elviselni, hogy akaratomon kívül fűtsenek vagy ne és fizessem.
De a szigetelés már olyan drága a lakóknak, hogy hitelt akarnak velük felvetetni de a bankokban már senki nem bízik.
Tetten érhető az egyéni érdek a szél és napenergia felhasználásában, egyértelmű az akadály állítás e témakörben. Rögtön megérti az ember, ha az elektromos és gázhálózat tulajdonosi, üzemeltetői körét áttekintjük. Természetesen erről az átlagpolgár nem rendelkezik ismerettel, nem is érti a lényegét, és arra szavaz, ami még a vízcsapból is folyik, ha van egyáltalán vízvezetéke.
Új hozzászólás