Több benzin – több megtakarítás: ennek jegyében ravasz trükkel tankolnak a magyar autósok Romániában.

Ravasz trükkel tankolnak a magyar autósok külföldön, így több benzin fér a tankba

Fotó: Satu Mare Non-Stop Facebook-csoport

Szatmárnémeti benzinkútjain is megjelentek a magyarországi rendszámtáblás autók – ami nem meglepő azután, hogy Magyarországon december elején megszüntették a benzinár stopot, így ott literenként akár 1,56 lejjel (125 forinttal) drágább az üzemanyag, ,mint Erdélyben – írja a Transtelex.

Elkezdődött tehát egy fordított üzemanyag-turizmus a román-magyar határhoz közel eső településeken, a Magyarországról érkező vásárlók pedig igen érdekes módszerekkel próbálnak minél több benzint beszerezni.

Egy szatmári portál számolt be arról, hogy a város egyik Petrom töltőállomásánál egy emelő segítségével emelték meg az autó hátsó felét, ahol az üzemanyagtartály van. A módszer azért jó, mert így több üzemanyag fér a tankba, mintha csak egyszerűen oda parkoltak volna. A portál szerint ez a technika közismert a romániaiak között is, hiszen akik Ukrajnába jártak tankolni a még olcsóbb üzemanyagért, ugyanígy jártak el. (Az asztélyi benzinkúton a kamionkerék támasztó rámpa kábé ugyanolyan tartozék, mint az ablakmosó veder – a szerk.)

A Telex beszámolója szerint literenként átlagosan nagyjából száz forint megtakarítást jelenthet a magyarországi autósoknak ha itt tankolnak, így egy teletankolásnál akár 5–6 ezer forintot, azaz körülbelül 60-70 lejt is spórolhatnak. A dolog télen annyira nem, de nyáron igazán veszélyes, amikor a melegben az üzemanyag térfogata nem képes tágulni, a gyárilag betervezett puffer kihasználása miatt.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
De bezzeg amikor a rohadt tetves külföldiek hordták az ócsó nemzethy benzint akkor oszt' nagy volt a visítozás.
Egyébként meg kölcsön benzin visszajár.
Nekem meg itt a Duna-Tisza közin csak a szívás jár. Minden határ messze van mint trágyadombországtól a jólét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toller Béla
Hinnye de kurva ravaszak vagyuk mink itten ! A bőr az orczánkon vastag és mindent kibír ! Nem vagyunk mink ! Mink magyarok nem vagyunk ! Magyarok vagyunk és ehhez az egészhez semmi közünk ! Igen, vannak szörnyen primcsi, sőt egyenesen ostoba emberek is közötünk ! Ettől még nem leszünk különlegesek ...Budapesten már senki sem jár egyenes talpú cipőben, vegyenek gömbölyűt -írja az orosz sajtó Szentpéterváron, és minden orosz felszabadultan röhög...
Lepényleső
...az ukrán kutak erre egy keréknyi széles,cirka 25 cm magas felhajtót alkottak,ami gyors,egyszerű.
jáger laszló
A magyar holtig tanul!!
Most 1 évtizedes trükköt sajátít L!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
ómió
A "szent piaci ár" eléréséhez ott már "ravasz trükk" kell!?
Nyírfa
Orbán adta először a nevét a leleményhez, nagyot kacsintva, mert lop itt mindenki, aki nem szégyelli. Persze, tudja azt a Viktor még úttörő meg kiszes korából, hogy eltulajdonítani azt, ami nem a miénk, nem méltó a szocialista embertípushoz - nem is az - , ezért úgy gondolta, a tolvajlásnak lelemény nevet ad, mennyivel jobban is hangzik, benne van a magyar virtus, olyan vagány, bajuszpödrő, lovat nyereg nélkül is nmegülő férfiemberes. S mert a mi Orbánunk nem érzi magát férfinek, ha nem leleményeskedhetik, hát lop reggel, lop délben, lop este, napi 24 órában. Annyit kulizik vele, hogy majd bele szakad. Úgy fog járni szegény feje mint Mészáros Lölő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.