A miniszterelnök az után osztotta meg véleményét, hogy két olasz európai parlamenti képviselő mentelmi jogát függesztenék fel.

Orbán Viktor mókázik: focicsapatot is kitesznek a rács mögött lévő korrupt EP-képviselők

Orbán Viktor szeret a korrupción viccelődni. Forrás: Orbán Viktor, Facebook

Roberta Metsola, az Európai Parlament máltai elnöke hétfőn jelentette be a január másodikán közzétett tájékoztatást, miszerint a belga igazságügyi hatóságok két további szocialista EP-képviselő, a belga Marc Tarabella és az olasz Andrea Cozzolino mentelmi jogának felfüggesztését kérték az ügy miatt – írja az Infostart.

A mentelmi jog felfüggesztéséről szóló kérelem az EP jogi bizottsága (JURI) elé kerül, hogy javaslatot tegyenek a szükséges határozat elfogadására. A végső döntést az EP következő, február 13-án kezdődő plenáris ülésen hozzák meg.

Orbán Viktor kormányfő szerdán a Twitteren posztolta, ezt:

Ha ilyen ütemben haladnak a dolgok, hamarosan elég korrupt európai parlamenti képviselő lesz a rácsok mögött ahhoz, hogy saját futballcsapatot alakítsanak a börtönben. Ki tudja? Akár a 2024-es Európa-bajnokságra is kijuthatnának.

Eva Kailit, az EP szocialista alelnökét, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során. A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

Az Európai Ügyészség főügyésze december 15-én kérte Eva Kaili mentelmi jogának felfüggesztését. Magyarországon a kenőpénzzel lebukott fideszes Völner Pál igazságügyi államtitkár több, mint egy évvel lebukása után is szabadlábon van.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

drrotf
Ha nálunk is az Európai Ügyészség végezné a nyomozásokat akkor itthon már nem egy foci csapatra való politikus ülne a rácsok mögött, hanem bajnokságot is rendezhetnének a begyűjtött "bátor" emberekből alakult csapatok!De hát itt olyanok üldözik a bűnt akik a becenéven emlegetetteket sem tudják beazonosítani, ha azok Orbán bandájából valókat !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
drrotf
Ha nálunk is az Európai Ügyészség végezné a nyomozásokat akkor itthon már nem egy foci csapatra való politikus ülne a rácsok mögött, hanem bajnokságot is rendezhetnének a begyűjtött "bátor" emberekből alakult csapatok!De hát itt olyanok üldözik a bűnt akik a becenéven emlegetetteket sem tudják beazonosítani, ha azok Orbán bandájából valókat !
paperboy
Ez az idióta Orbán tényleg ennyire hülyének nézi a választóit? (csak őket tudja becsapni, mi többiek csak némán tűrünk és nézünk ki a fejünkből, hogy lehetnek emberek ennyire ostobák)

Ezek a hülyék Orbánnal együtt röhögnek, miközben meg sem fordul a fejükben, hogy a legkorruptabb politikus - Orbán Viktor - az EU-ban, aki gyakorlatilag maffiaállamként működteti a bagázst, miért van még szabadlábon.
Ahogy már nagy elődünk is megaszondta: "Aszt a kurva !!!"
csipetke
A fidesz banda több focicsapatra-valót is ki tud adni. Bár már csak ott tartanánk,mint az eu-s képviselők esetében. A gond az,hogy ott valódi demokrácia van, nálunk meg már a látszata se...Mert itt nincs következménye a korrupciónak, sőt orbán rendszere egyenesen arra épül...
nejlontacskó
"focicsapatot is kitesznek a rács mögött lévő korrupt EP-képviselők"
Mondta ezt viccesen Orbán Viktor, azon a Fidesz teadélutánon, ahol Kaleta Gábor és Farkas Flórián volt a sztárvendég, a jókedvről pedig Szájer József és Deutsch Tamás gondoskodott.
A legenda szerint, igen lisztes volt, Tompika és a többiek nózija.
A felcsúti elmebeteg kisgömböc és eleven trezorja Lölö, közpénzt zabáltak vacsorára...
paperboy
Polt Péter, Magyarország főügyészeként az ördög ügyvédje - ezt írd és mond!
Varga Judit, Magyarország igazságügy minisztere, egy hazudós aberrált, gyilkosságra felbujtó kurva. ( hang.hu/kereses?search_txt=homonnay )
Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere egy köztörvényes bűnöző, akinek börtönbe kéne rohadni vagy 30 év óta, és most lenne esedékes a szabadulása - ennyit a magyar "igazságügyről" !!!
paperboy
Három a magyar igazság:

Polt Péter
Varga Judit
Pintér Sándor

Ja, nem !!!
kulabombaafityiszre
Eljön az idő dagadt röfi amikor a sitten a tölcsér seggűek csapatát fogod erősíteni.
Baker
A Fidesz bünözőiből egy egész bajnokság rendezhető!
Kétszer.
Alfa
a leg korruptabb , a leg gerinctelenebb keresztény-fasiszta orbán mond véleményt ...ez igazán figyelemre méltó az eddigi 12 év lopása, és hatvan-puszta figyelembevételével.
colibri
Ez a duma q.vára nem vicces orbán szájából! Akkor humorizálhatna és vehetné szájára az unios korrupciót, ha itthon a teljes kormány, fidess és ner makulátlanul tiszta és bűnmentes lenne! De tudjuk jól, hogy polpolt péter biztosítja nekik ezt a fene nagy büntethetetlenséget! Döbrögi, még eljöhet a ti időtök is és jobbik eset, ha csak a lakat mögött és nem egy jóképű villanyoszlopon...
Clavigo
Hánynom kell ettől a szarból ( Soros György által ) kivakart ,falhuggyozó senkitől...
Baker
Vajon 48.000+ Covid-halott hány focicsapatot tenne ki, te dagadt senkiházi?!
verőce21
Szeretném végre látni az EP-s magyar névsort is...
verőce21
@m73: Kevesebbet kéne szipuznod a parkettalakkot...
karma1
Igen, de ok mar racs mogott vannak! Amig poltpetya sikalja el orban mocskossagait, addig csak kivulrol nezegeti a racsokat ez a szep ember - de ez sem fog orokke tartani. Lesz o meg kispados Szegeden...
teuton
@verőce21: Vergödszke, szipuzz csak tovabb parkettalakkot, mert olvasni azt nem tudsz, a potrohos gazdad jogi diplomaja meg szart sem er!
1. Eddig egyetlenegy EP kepviselö sincs racs mögött, mivel itelet sem született!
2. A cikkben az szerepel, hogy ESETLEG 2 mentelmi jogat függesztik fel, da ha az megtörtenik sem jelent meg iteletet bizonyitekok nelkül.
3. A MAGYAR fidesznyikesekböl 2 börtönvalogatott is kitelne, akiket jogerösen mar eliteltek!
Na ennyoit egy analfabetanak tenyekröl es jogrol...
paperboy
Orbánt ki kell iktatni.
A rendszerünkben tesztelt Fear rendszer teljesítette az elvárásokat.
A Fear rendszer alkalmas személy beazonísátasra és kiiktatásra, 100%-osan alkalmas a személy beazonísátására és kiiktatására.
paperboy
Elsődleges cél, Orbán Viktor, prime minester kiiktatása.
Küldjük rá Lee Harvey Oswaldot.
Egyszer már bevált.
paperboy
Nem vicceltem - CIA

(elég elérni, hogy féljen)

Komolyan foglalkozik a CIA Orbánnal, mint kiiktatnod személlyel, a demokrácia gyilkosával.
paperboy
Elég elérni, hogy feljen tőlünk!
Elég elérni hogy féljen tőlünk!

(ha sokat mondjuk valósággá válik)

A CIA-é rászál a sok buta magyarra- szegény nincstelen magyarok előnyben.
paperboy
Sokan vagyunk
Buták vagyunk.
Magyarok vagyunk.
balos
A geci nem tud különbséget tenni a putyin segge és a valósegg között!
ómió
Bizony, alakul az efftársi "EP válogatott"! Ursula lesz majd a "kapitány"!
verőce21
@teuton: Ebből az a tanulság, hogy érdemes "brüsszelitának" lenni...! Rajta vagyunk! :)
teuton
@verőce21: Ennyi jött le neked abbol, amit irtam? Na akkor szipuzzad tovabb a parkettalakkot, pontosan ilyen higagyu idiotak kellenek a fitymasznak! Beallhatsz Gyözike möge, neki ugyanennyi esze van, vagyis nincs... A gazdad jogi diplomajarol persze 1 szot sem ejtettel, mert el sem jutottal odaig, hogy a 2. sorom elolvassad ertelmezzed...
verőce21
@teuton: @m73: ti elmebetegek vagytok...!
verőce21
@m73: @teuton: "kilakkoztátok" magatokat...?
teuton
@verőce21: Szanalmas vagy ujabban mar egesz mondatokra sem futja töled, nemhogy ervekre... Tipikus birkatempo...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.