Az Emberi Jogok Európai Bizottsága nagyjából 10 millió forintnak megfelelő kártérítést ítélt meg annak a kőbányai tanárnőnek, aki rendőri brutalitás elszenvedője volt.

Húsz percig térdeltek egy tanárnő meztelen testén a budapesti rendőrök, a mentősök is hazudtak az esetről – itt az ítélet
Részlet az RTL Házon kívül című műsorából

A tanárnő - „R. B.” – ügyét felkaroló Helsinki Bizottság szerint a nő pszichés betegségben szenved, de gyógyszereivel teljes életet tud élni. 

Az ügy azzal kezdődött, hogy hozzátartozói nem tudták felvenni vele a kapcsolatot, ezért mentőt hívtak rá. A nő nem akarta beengedni az ápolókat, de végül a család egyik tagjának sikerült felnyitni az ajtót. Akkor „R. B.” éppen fürdött, és meglepődött, hogy rendőrök nyitnak rá, és el akarják őt vinni.

A rendőrök az ellenállást nem tanúsító nőt megbilincselték, áttuszkolták egy másik szobába. Eközben egy reccsenés hallatszott, ekkor tört el a válla. Ezután még kb. húsz percig térdeltek a nő hátán. Utána vitték el egy kórház baleseti részlegére.- olvasható a Helsinki Bizottság közleményében.

Az eljárás során számos hiba felmerült, többek között a mentősök sztorija – a nő ki akart ugrani az ablakon – sem bizonyult valósnak. A sértett időközben  helyszínre érő barátja ugyanis videóra vett mindent.

Az RTL Házon kívül című műsorában be is mutatták a felvételeket:

A tanárnő családja a Magyar Helsinki Bizottságtól kért segítséget, de panaszukat a Legfőbb Ügyészégen elutasították, és a büntetőeljárást véglegesen lezárták.

A jogerős ügyészségi határozatot abszurd módon indokolták. Ezek szerint az intézkedő rendőröket azért nem hallgatták ki gyanúsítottként, mert „megalapozott gyanú hiányában a gyanúsítotti kihallgatásuknak törvényes alapja nem volt”. Tanúként pedig azért nem hallgatták meg őket, mert az „súlyosan sértette volna […] az önvádra kötelezés tilalmára vonatkozó garanciális alapelvet”, és hát a vallomástételt egyébként is megtagadhatták volna.

A végső döntést az Emberi Jogok Európai Bírósága hozta meg, és megállapította a magyar állam felelősségét. Indoklásuk szerint ugyanis senkit sem lehet embertelen, megalázó bánásmódnak alávetni. 

Az ítélet 25 ezer euró (mintegy tízmillió forint), amit a magyar állam fizet ki, ahogyan a per 4500 eurós költségét is.

Forrás: helsinki.hu

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
A késelővel meg fogócskáznak az utcán.
Döbbenetes.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
A rendőrök csak masszírozták a hölgyet
Csak ennyi
barátilag
J.L.
Berklac
Ez a magyar rendőrség , egyik nap leszuratják magukat, másik nap kitőrik a nő vállát , és térdelnek rajta, képzetlen , bunkók !
Szőrnyű banda !
justhpeter
@Berklac: Mint minden általánosítás, ez sem a legjobb megállapítás. A rendőrök túlnyyomó többsége normális még a szabályszegő, de szintén normális emberekkel szemben is. Ám vannak olyan kirívó helyzetek, amire sem szakmailag, sem pszichológialiag nincsenek felkészítve. Ezeket általában a bíróságok helyreteszik.
Dr. Proktor
@justhpeter: A rendőrségi testület mindig is az erőszakos emberek erőszak igényének a levezetési lehetősége volt - törvényesnek nevezett/hazudott módon...
Itt is minden példátlanul szakszerűen történt, a hazai kivizsgálás szerint!
Pálinkás Pál
az érem másik oldala...bezzeg a késes cigó megszúrkálta őket...a pucér nővel kemények voltak...azt hiszem rendet kell tenni a rendőrség háza táján,kezdve a " don " -nal...
Aki Én
A késelővel meg fogócskáznak az utcán.
Döbbenetes.
Toller Béla
Javasolom, hogy egy kis fizikai rendereutasítést ezsközöljenek a bajtérsakon, de dulván, le a padlóla ! És törjenek azok a vállak, a szentségit ! Utána mehetnek szemetesnek ! A kuka nem szól vissza, ha összevissza dobálják is. Embertelen az, ami ebben az országban hatóségilag megengedett és tovább bátorított ! Pintér és polt - a bot mind a két végén sáros !
Csizmás Kond
...még az sem biztos hogy a rendőrök törték el a karját...ahogy a lakás néz ki...
simmering73
@KisTehen: Láttad a videót te ökör? Fekete volt a nő, te barom? Akkor meg mit aljaskodsz itt te kretén.
Nyírfa
A rendőrökön már meg sem vagyok lepve. Ellenben a mentősök asszisztálása a hazugsághoz és a rendőri brutalitáshoz mindennél súlyosabb, hiszen ők az élet védelméért felelnek. Momentán a családot sem értem, miből gondolták, hogy mentőt kell hívni, csupán azért, mert a hölgy nem veszi fel a telefont: millió egy oka lehet. Remélem, a sérelemdíjra nem tartanak igényt.
drrotf
Biztos az hogy a rendőrök húsz percig csak térdeltek a meztelen nőn?Nem lehet hogy mást is csináltak?Például, nézegették a nő testét,mert régen láttak meztelen nőt hátulról.
Peller Anikó
@KisTehen: Mi a faszról beszélsz már megint te elmebeteg marha? Te milyen híreket olvastál?

"Az ügy azzal kezdődött, hogy hozzátartozói nem tudták felvenni vele a kapcsolatot, ezért mentőt hívtak rá. A nő (nem akarta) beengedni az ápolókat, de végül a család egyik tagjának sikerült betörni az ajtót. R. B. éppen fürdött, és meglepődött, hogy rendőrök nyitnak rá a saját lakásában és el akarják őt vinni.
- Mit keresnek a lakásomban?
- Ha már itt vagyunk akkor megbilicseljük és így meztelenül elvisszük a pszichiátriára mert fürdött. Meztelenül.

A rendőrök az ellenállást nem tanúsító nőt megbilincselték"

A tiltakozása teljesen életszerű, kívánom te marhaagyú baromállat, hogy törjenek rád a rendőrök, lehetőleg fürdés közben. Mert valaki végre megsúgja nekik, hogy egy skizofrén elmebeteg állat vagy.
Jozefina
Kíváncsi lennék milyen kiképzést kapnak a "rend" örei!!!??
A büntetést természetesen a magyar jobbágyok adóporintjaiból fizeti ki a kormány, de az elkövetők vagyon mit kaptak!!??
ómió
Itt, kérem, csak a szemek efftársi kilövetése az "emberi jogok origója"! Igaz, Soros-bizottság!?
Peller Anikó
@ómió: A kurva anyádnak ugatsz folyton mindenféle baromságot itt az 50 ezer legyilkolt országában te gyökér. Fölakadt a tű ezen a szemkilő vetésen vakvarjócska?
Peller Anikó
@KisTehen: Még jó, hogy lelájkoltad a saját hülyeségedet, biztos, hogy nem.

Ha bejelentem, hogy elmebeteg vagy és nem veszed fel a telefont, akkor Amerikában rádtörik az ajtót és lelőnek? Az otthonodban?

Mondd csak, hányadik osztályba jársz te? De még alsós vagy, igaz? Vagy tizenöt éve..
vacsi
"mentőt hívtak rá. A nő nem akarta beengedni az ápolókat, de végül a család egyik tagjának sikerült felnyitni az ajtót."
Azaz a MENTŐSÖK elejétől BENT VOLTAK A LAKÁSBAN.
"Eközben egy reccsenés hallatszott, ekkor tört el a válla. Ezután még kb. húsz percig térdeltek a nő hátán. Utána vitték el egy kórház baleseti részlegére."

Hát, ezt nem értem! A mentősök már a lakásban vannak, hallják a csont reccsenését - amiből tudhatták, hogy megsérült - és még 20 percig beszélgetnek, kávézgatnak, stb, mielőtt a sérültet elszállítják?!
vacsi
És még ez is:
"az intézkedő rendőröket azért nem hallgatták ki gyanúsítottként, mert „megalapozott gyanú hiányában a gyanúsítotti kihallgatásuknak törvényes alapja nem volt”. "
Az nem eléggé alapozza meg a gyanút, hogy eltörik egy nő vállát?! Jól hallható a törött csont reccsenése, de még 20 percig nem viszik orvoshoz, holott ott vannak a mentősök...
vacsi
@Horizont: Így van! Ez bármikor, bárkivel megtörténhet - elég, ha valakire a rosszakarója ráküldi a rendőröket, hogy beteg... - nem is kell több, mint egy bunkó, rosszindulatú rendőr, aki persze, a felfegyverkezett, kigyúrt bűnözőkkel szemben tehetetlen - még többedmagával is...
vacsi
@Nyírfa: Én arra szavazok, hogy a lakására pályáznak...
roccobaba
Sanyi bácsi,még mindig kísért a rendőrállam szindróma?!
Nyírfa
@vacsi: 17.00

Meglehet. Csakhogy a lakását akkor sem vehetnék el hivatalosan, ha bírósági határozattal cselekvőképtelennek nyilvánítanák, és gyámság alá helyeznék. Sok mindent megtehetnének vele azonban, eldughatnák a gyógyszereit, és megvádolhatnák az annak hiányában fellépő tünetekkel, gondatlan orvosok segítségével bezárathatnák, majd zugügyvédekkel összejátszva megpróbálhatnák eladni a feje fölött a lakást, csakhogy eddig bizonyítottan teljes életet élt, és egy becsületes bíró, egy becsületes orvos ezt igazolná, a nyerészkedők pedig alaposan megüthetnék a bokájukat,
A probléma az, hogy ma Magyarországon nem a becsület a mérvadó.
jáger laszló
Sanyi bácsi most az iskolákra koncentrál ,,mert most ott ég a tűz ,Mindenre nem, tud odafigyelni olyan sok a gondja.baja.feladata..hiszen miinden hozzá tartozik!!..
csak ennyi
barátilag
J.L.
tothjani
Mit várjunk az ostoba kivagyi kölköktől akik ma Rendőrnek állnak, mert a Rendőrállamban már jó a fizetés?
Bezzeg ha valakinél kés van azt hárman sem tudják megfékezni, mert nehogy már kiképzésre is járjunk. :(
vacsi
@Nyírfa: Sajnos, a becsület SOHA nem volt mérvadó! Már a nagymamám is mondogatta: pénz beszél, kutya ugat... Ez ma is így van.
namihami
Ez tényleg felháborító! Honnan veszi a bátorságot egy nő (de holnap lehet férfi is), hogy csak úgy, fogja magát és elkezdjen fürdeni. A saját lakásában. És mindezt még meztelenül is.
Ennyi renitenskedés? Hát nem megérdemelte, amit kapott? Hova jutna ez az ország, ha ennyi rendbontást követne el az állampolgár holnaptól?
vacsi
@Nyírfa: Na, látod, erről beszélek! Például, hogy senkit nem bántunk, sértegetünk oktalanul. Ez ugyanúgy becsület dolga, mint a többi gazságtól elhatárolódni! És engem erre tanítottak.
Nyírfa
@vacsi: Mert okkal már lehet akár halálbüntetéssel is sújtani, ugye? Okkal lehet libsizni, minősítgetni a Nyugatot, lehülyézni a más véleményen levőket. Okkal. Csak kérdés, hogy ok alatt tényekről beszélünk vagy hitről, felfogásról, sztereotípiákról, fixaideákról, amely alapját képezheti a gondolkodásunknak.
Engem a család , a kezembe adott könyvek, a tanulmányaim arra emlékeztettek, hogy mindenki úgy tökéletes, ahogyan a világra jött, azonban, hogy ezzel a tökéletességgel mihez kezdünk, az attól is függ, hogy mennyi muníciót kapunk a feltérképezéséhez, azaz önmagunk megismeréséhez, amely a boldogulásunk alfája és omegája.
Gyurka80
@Peller Anikó: Kár, hogy nem a te szemedet lőtték ki. akkor másképp látnád!
vacsi
@Nyírfa: "mindenki úgy tökéletes, ahogyan a világra jött" - azért ez nem így van. És az a sok-sok gyilkos, sorozatgyilkos, tömeggyilkos - mind tökéletesnek született?
Az sem áll, hogy a további életünk attól függ, hogy mennyi muníciót kapunkönmagunk megismeréséhez: pl. a testvéreket egyformán nevelik, szeretik, egyforma útmutatást kapnak a további életükhöz - mégis, legtöbbször csak egyikük válik bűnözővé.
És igen: a halálbüntetésre mindenképpen elég oknak találom, ha valaki elveszi bármely másik ember életét...
Nyírfa
@vacsi: 20.02

Úgy gondolod, hogy minden újszülöttnek eleve elrendelt élete van? Akkor nem is kell nevelés, úgyis az lesz belőle, amilyen géneket hozott magával. Az egyikből Einstein, a másikból Dr. Jekyll. a harmadikból vacsi, aki szerint nem létezik tökéletesség, s helyénvalónak fogja tartani a halálbüntetést. Lehetőleg azért ne rajta és szerettein gyakorolják.
Nem igazán értem a példádat a muníció és a testvérek kapcsán, ugyanis én az önismeretről beszélek, nem arról, hogy a gyerekeket egyformán terelgetik szülők, mégsem lesz mindegyükből bűnöző, hozzáteszem: szerencsére.
Tekintve, hogy nem látom az érvelésedben a logikát, inkább kérdések merülnek fel bennem veled kapcsolatban: tisztában vagy-e alapvető fogalmakkal, tudod-e mit takar az önismeret, az identitás, az integráció, az önmegvalósítás, az önrendelkezés joga, jártas vagy-e a kriminológiában, ismered-e a bűnözővé válás folyamatát, az evolúciós fejlődés állomásait, meg tudod-e különböztetni az igényt a szükséglettől, hallottál-e már a drogkarrierről vagy Maslow elméletéről.
Ezek csak kérdések, de válaszolnod nem nekem kell, hanem magadnak, sőt, nem is kell, ám hasznos, mert felkeltheti az igényedet az önismeretre, amely nélkül csak félemberek vagyunk, megfélemlíthetőek és manipulálhatóak, mert ismeretek hiányában sem a képességeinkkel, sem a lehetőségeinkkel, sem a jogainkkal nem tudunk élni.
surdilloFUJT
@Gyurka80: ...akkora barom vagy,fidesscsicska,hogy a Holdról is látszik,és még az eddás atis ufoi is halálra röhögik rajtad,meg a baromtehénen,meg sikarin magukat!!!Jaj a balfax szarosfarok,meg a pegero stb majdnem kimaradt,a fidess krémjei!!!
ómió
@Peller Anikó: Valami gond van a bárcáskurva anyáddal, hogy a "kvalitásait" az enyémre hazudnád, bolsiék szarkupaca!? Vagy csak a honi "szocialista demokráciátok" 50 ezer áldozatának utóhatásai tolultak fel bolsi tetvességedben?
vacsi
@Nyírfa: Mindezeket nem tudom. Én csak egyet tudok: becsületesen élni, ezt a tudást átadni gyerekeimnek, unokáimnak - ahogy a szüleim és nagyszüleim is átadták nekem.
Egyébként büszke vagyok a családomra, de sajnos, nálunk is előfordult gazember - ha nem is gyilkos volt. Az egész család szerint ilyennek született - már gyereknek is furcsa volt...
Gyurka80
@surdilloFUJT: Te meg böszmeferi krémje vagy?
Dr. Proktor
Vajon lehet még rendelni fekete Pobedákat rendőreink számára?
Fekete műbőr kabát még kapható...
Eladott Ország
Húsz percig térdeltek egy ellenállást nem tanúsító tanárnő meztelen testén a budapesti rendőrök, a mentősök is hazudtak az esetről. Eközben egy reccsenés hallatszott, ekkor tört el a válla. Utána vitték el egy kórház baleseti részlegére. Mert ugye magyarország jogállam. A rendszer hülyesége miatt. Arra persze van eszük, hogy a belügyminiszter legyen az oktatási- és az egészségügyi miniszter is - bár a világon nincs ilyen és mindenkit megfigyeljenek. Fogadni mernék ezért vették meg a vodafone-t is Én azt sem értem, hogy mi alapján mennek be egy lakásba, miközben a tulajdonos egyedül fürdik és nincs életveszélyben? Csak mert a kibaszott anyja aggódik? Ezek szerint rám is bármikor ramhivhatjak a rendőrt és bevihetnek a pszichiátriára mert valaki aggódik? Miközben egy dühöngő skizofrént 3 rendőr sem tud ártalmatlanítani és az egyik életét veszti. Mikor mondja már ki valaki, hogy ez a rendőrség teljesen alkalmatlan a feladatára?
pbs.twimg.com/media/Fm5kHp3XoAIqD37?format=jpg&name=medium

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.