Tavaly októberben sokan ismerték meg Pankotai Lili nevét, aki az október 23-ai tüntetésen több tízezer ember előtt mondott beszédet.

Pankotai Lili beperli volt iskoláját, amiért megalázták véleménynyilvánítása miatt
Fotó: Facebook

Pankotai gimnáziuma, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója elhatárolódott a pécsi végzős diáktól, miután a kormány propagandamédiája elkezdte támadni a 18 éves lányt.

Pankotai Lili az őt képviselő Zeller Judittal, a TASZ jogi szakértőjével adott interjút a Telexnek.

Pankotai Lili a Telexnek arról beszélt, hogy a jogainak korlátozása és megalázás miatt perli volt iskoláját, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumot, amit végül elhagyni kényszerült.

Szerintem ma Magyarországon a határainkat kitolták, és hozzászoktattak minket a most működő rendszerhez. Ideje lenne már szépen lassan elkezdeni visszatolni ezeket a határokat

- mondta el Lili, aki szerint nem személyes bosszúról van szó, inkább példát akar mutatni. Úgy véli, hogy attól, hogy ő "jól kezeli" a történteket, az még nem teszi azokat elfogadhatóvá.

Zeller szerint a pernek óriási a szimbolikus jelentősége, másrészt a véleményszabadság,

a politikai vélemény kifejtése alapjog, amit nem torolhat meg az iskola.

Pankotai novemberben a Szabad Európának és a Szabad Pécsnek adott interjúban azt mondta, az őt érő atrocitások és nyomásgyakorlás miatt távozott korábbi iskolájából.  Jelenleg Budapesten, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tanul.

A diák az október 23-ai oktatási tüntetésen egy olyan slamprodukciót adott elő, amiben káromkodások is szerepeltek. Iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma elvileg azért határolódott el tőle, mert szerintük „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” beszédet mondott.

Tóta W. Árpád Facebook-oldalán foglalt állást Pankotai Lili ügyében.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: 444, Telex

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

NKF
A végén még sztárt csinálnak a libsik ebből a kis hülye picsából!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Ha per,úgymond.had legyen per!
Fülemüle
Arany János
csak ennyi
barátilag
J.L:
Pálinkás Pál
@Maccska: mi van tahó..?...fonják már a kötelet...
verőce21
"A kis f@szom...!" - mondaná Lilike! :)
Néro2
Hát ezek a fiatalok ! Bezzeg én négy elemi elvégzése után a tekintetes vármegyei Főispán Úr fődjire mentem dógozni
napkeltétől napnyugtáig .Oszt ember is lett belőlem nem is akármilyen ! Lett egy ingem meg gatyám is úgyhogy van mit felvennem minden nap a szegényházban nem csak egy szál gatyában kell lennem egész nap , szégyenszemre.
Ezek meg itten pereskednek. Úgyhogy kérem is a tekintetes vármegyi Főispán Urat hasson oda , hogy a jövőben ilyen per még csak elő se fordulhasson. Mert ugye hová vezetne az.
Nemzethy Magyar János 82 fidzse szavazó Szenilisfalva
NKF
A végén még sztárt csinálnak a libsik ebből a kis hülye picsából!
Németh István
@Maccska: csak egyet lehet érteni! A versen kívűl is!
Nessy
Ami azt illeti némely fórumtárs hozzászólását olvasva, még tanulhat tőlük a leányzó! Más szemében a szálkát...! Az etalonnak számító Bayer-Bencsik párostól meg egy ország tanulja, nem éppen Arany János nyelvét! Az rendben??
Alfa
ezek a keresztény fidesz-ner bérkommentelők ugye a saját lányukról...anyjukról feleségükről...esetleg saját magukról írnak-minősítenek ilyen szavakkal..
Ez olyan nemzethy keresztény megnyilvánulás ...igazi fideszes orbánista
Emmersson71
@Maccska: 11:16 - És jogod van hozzá ;)
Ahogyan Lilinek is, mégis megtorolták.
jáger laszló
Cini-cini hegedű
macska segge keserű
csak ennyi
barátilagJ .L.
Jozefina
Jó kis EU-s per lesz majd ebből is!!!??
vacsi
Lilike okosabban tenné, ha inkább tanulna! Van neki mit...
Emmersson71
"A Hertha arra hivatkozva szüntette meg a magyar edző munkaviszonyát, hogy az általa nyilvánosan elmondott vélemény ellentétes a sokszínűség mellett elkötelezett klub alapértékeivel, amely a korábban aláírt a sokszínűség chartáján alapul."

Vagyis nem a véleménye miatt küldték el, hanem szerződésszegésért!

DE!
Hogy kerek legyen a sztori, emlékezzünk meg Hrutka Jánosról is, akit a Spílertől küldtek el, miután egyetértett Gulácsival!

"Ismert, Gulácsi Péter mellett korábban kiállt a Kaiserslauternnel bajnoki címet nyerő Hrutka János – szintén válogatott labdarúgó volt –, akit aztán a Spíler televíziótól hivatalosan más okok miatt eltávolítottak. Hrutka János viszont most Petry Zsolt mellett is kiállt, mondván, "szomorú, hogy ma bárki elveszítheti állását a véleményéért”.
Havanagi
@Alfa: Ezek sötét lelkek,de sötét az anyjuk is aki erre a világra hozta őket.
ómió
"Trágárka" még perel is!? Nem semmi!
Macskaszem
@ómió: Érdekes, ha BayerZsófi trágárkodik az mennyei manna, isszátok a fost ami a pofájából ömlik megállás nélkül.
Ez a lány meg mondott egy vaskosat ámde igazat, aztán legszívesebben elásnátok szarházi gecihuszárok.
Aki Én
@ómió: @Shikari: @vacsi: @Maccska: @Őrnagy: @Philip Marlowe: Az ilyen híreknél válik totál láthatóvá, mennyire mélységesen ostoba suttyók vagytok, ti itt elenyésző kisebbségben.
Pont, ahogy országosan :)
Az maga volna a csoda, ha ennyi ésszel nem fidesz-csicskák lennétek.
justhpeter
Tobzódnak O1G hívei, miközben @Alfa: mondta ki az igazságot.
Lilinek azt javaslom, hagyja a fenébe a pert, a fideSSes kisebbség még azt hiszi egy szinten van vele.
justhpeter
@justhpeter: Tapasztalataim szerint jobban felizgatja a csőcseléket ha észre sem veszik őket.
ómió
@Aki Én: Kapjál be egy nyugtatót, bolsiék elmebetege, mert csak még idiótább leszel!
ómió
@Macskaszem: A trágárbolsi bérkocsisaitokat ne hasonlítsátok a Bayerhez, efftársak, ha mégoly zakkant süvölvényekké sikerült is őket "képeznetek"!
Németh István
Jobb lesz neki a balliberális tetvek által elintézett német iskolában! És csak nyugodtan rohadjon meg, és haza se jöjjön! Még az eseményt követően tudtam meg, hogy a moslék balliberális részről lett felkérve, hogy nyilatkozzon valamit, körvonalazták neki, hogy miről, hogyan, sőt kifejtték azt is hogy a természetesség hangjához akár használhat trágár kifejezésekezt! Ezt a felkérést teljesítette! Különben a családját is ismerték és okkal feltételezték, hogy megfelel a tervezett célnak!
Da a családja és a Pécsiek is tudják, hogy az usa-nató -nak takaraodnia kell európából, az Eu. korrupt, háborús bűnös vezetése, meg takarodjon a börtönbe!
Emmersson71
@Maccska: Tévedsz. A Spílernél nem hiszem, hogy van egy olyan alapszabály, hogy tilos liberális álláspontot lájlkolni. Látszólag ben is emiatt (de) rúgták ki Hrutkát. A Herta Petryt "a korábban aláírt a sokszínűség charta" megszegése miatt küldte el!
Pankotai Lili pedig biztosan nem írt alá semmilyen szerződést vagy megállapodást a gimnáziumával. Semmi nem lehet indok arra, hogy megalázzák. A káromkodás sem.
Emmersson71
@Maccska: Egy gimnazistát?!
Na, EZ tényleg Rákosit idéző :(
csak úgy....
@Maccska: hány egyetemi oktató ismerösöd van nyugaton,te buta hazúg faß?
- szerintem még magyarországon sincs,te ütödött proli!
teuton
@Maccska: Hazudozo herelt kandur, ne csak hazudozz, hozzal konkret peldakat!!! Ja, az nincs, csak hazudozas... Tipikus fidesztroll...
C_3PO
Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók! Persze, utána rögtön bűnbakot keres...
teuton
@C_3PO: Na latod, ezert nem jogallam MO, mert a birkaknak ez a velemenye s jogrol! Nem inkabb a birosagra kellene bizni? Vagy te mar egyszemelyben a Kuria is vagy? Akkor miert trollkodsz itt???
C_3PO
@teuton: Leírtam a véleményem, úgy ahogy te is! Ezek szerint mindenki TROLL, aki leírja a véleményét?!
teuton
@C_3PO: A "velemenyed" erdekes modon mindig megegyezik az aktualis politikai iranyvonallal, tehat nem a te velemenyed, hanem kiszolgalod a hatalmat mint szelkakas... EZT hivjak TROLLnak, vagyis napi akar 50-100 böffenesben szolgalnak, nem dolgoznak, hanem csak az ellenzeket ekezik, söt pocskondiazzak...
C_3PO
@teuton: Ez is fóbia! Ugyanis akkor te me g a baloldalt szolgálod ki az abszolut egyoldalú liberalizmusoddal???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.