A héten már másodszor akaszt meg egy közös uniós fellépést az Orbán-kormány.

Az Orbán-kormány újabb magyar vétóval tesz keresztbe az ukránoknak
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő érkezik a közmédia óbudai székházához, ahol interjút adott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában 2023. január 13-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Lengyel sajtóértesülések szerint a magyar kormány ismét megakadályozta az Ukrajnának szánt uniós fegyvervásárlási pénzügyi támogatást, amit az úgynevezett Európai Békefenntartási Eszközből finanszíroznának.

Az RMF rádió értesülései szerint az uniós országok a jövő hétfői külügyminiszteri találkozón próbálnak majd nyomást gyakorolni a Szijjártó Péter külügyminiszter által képviselt magyar kormányra – írja a Portfolio.hu.

Abban az esetben, ha Magyarország továbbra is ellenáll,

akkor az európai diplomaták a tervek szerint a csomag jóváhagyását az ország részvétele nélkül fogják végrehajtani.

Forrás: Portfolio

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Azért majd szavazni visszajöhetnek, mint eddig is. 150 bejelentett fő egy kutyaólba egy hónapig!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fergeteg
Elég volt az ukrán menekültekből,húzzanak a polákokhoz.
Nessy
Azért majd szavazni visszajöhetnek, mint eddig is. 150 bejelentett fő egy kutyaólba egy hónapig!
Macskaszem
Orbánnak nem kell az uniós pénz. Mindent megtesz azért, hogy ne adják ide.
Mások már el is költötték, és nem lettek kevesebbek tőle.
Orbán meg inkább ötszörös áron veszi a gázt a Puttyogótól, meg ötszörös kamatra veszi fel a devizakölcsönöket a diktátor cimbiktől. Így mulat egy hazaáruló magyar tahó.
Eladott Ország
@Shikari: @fergeteg: "akkor az európai diplomaták a tervek szerint a csomag jóváhagyását az ország részvétele nélkül fogják végrehajtani." A bűnöző szélhámos román cigány geci és politikai prostituált szerktája/bandája meg elmehet a jó redvás qrva anyjába,, és a történelem trágyadombjára ahová valók. A hasam nagy, a lábam kicsi én vagyok a csúti geci.
mobile.twitter.com/janos_hary/status/1610956381972221959/photo/1
Az országnak még eddig soha nem volt ilyen szégyenteljes kormánya mint most! Trianon után ők a legnagyobb csapás Magyarországnak!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/144423631_255778842720460_7287330127502842188_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=nqOD6vPo2gYAX96d_FZ&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDe3fo21qzUt8THAPAwi4I5YHhzRctmm_fdEPNP8sTz4w&oe=63F2078B
ómió
Ha már "juniósan" lenyulták a pénzünket, valami értelme is legyen...!
Eladott Ország
@ómió: ma, 13:15 ☻ Pont a román bűnöző cigányod lopta el az EU-s állampolgárok pénzét és ezért nem kap a dagadt geci! Egyébként is a bonsaiduce' pofázta , hogy megvagyunk mi EU-s források nélkül is, nem szorulunk senkire. Üzenjük Brüsszelnek , hogy ők is megértsék! Pénzetek nélkül senkik vagyunk!
uploads.disquscdn.com/images/df2c6a2ccb4a36e572d37f386d4453c03dc87fe21a26d6aa857d115342faf587.jpg?w=800&h=343
Pálinkás Pál
nem kell foglalkozni ezzel a kövér döggel...átnézni rajta..,no meg lözölni vele, így biztos nem lesz pénz, csak ha minimum bíróság elé áll...és nem otthon...
justhpeter
Az Unió a hibás ! Minek ezt a kerti törpét megkérdezni ? Kapjon egy kusst és mehet a helyére.
jáger laszló
Tegyük tisztába
A magyar vétó felér 1 magyar szankcióval az adott kérdésben!!csak ennyi
barátilag
J.L.
fergeteg
Sok hülye hazaáruló szankciópárti,ukrán zsidóölő nácipárti.
Alfa
vesszen minden háborús bűnös orosz...putyin,és minden támogatója ...minden disznó,aki az oroszok ,putyin érdekében vétóz!!! orbán és a fidesz-ner keresztény-fasiszta szekta ugyan olyan háborús bűnös...társtettes mint putyin
ómió
@Eladott Ország:Mit lopott el, szarfaszú bolsja!? Amivel az általatok ellopott aranytartalékunkat visszavásárolta, vagy, amit a magadfajta bolsi tetvek ráhazudnak? Valami ütősebben aljas mocskot nem találtál a bolsi hazugságládában?
Terminátor
A putykó benyalásáért még fogunk kapni egy csomó fricskát az EU országaitól.
Nem biztos, hogy meg fogja érni.
A keleti kapcsolatok nem fogják ezt ellensúlyozni.
Ja, hogy az EU országai már nem fognak velünk szóba állni?
Nessy
Lehet "védeni" a kárpátaljai magyar szavazókat, akik alapjában ukrán állampolgárok! Ha Putyin elfoglalja Ukrajnát, kötelező lesz az orosz nyelv használat, aztán lehet reklamálni!
Néro2
@sgl: Ja. Még csak le se szarni. Soha nem szólok hozzájuk , bár nehéz is lenne mivel nem is olvasom. Arra van ez egéren az a kis kerék. Hasznos. Egyébként úgy vagyok vele , hogy megy az ember a járdán és ott van a közepén egy nagy rakás
kutyaszar . Nem áll le vele beszélgetni azért mert az is ott van a járdán , átlépi kikerüli undorodva. Na ezekkel is itt így vagyok.
Egyébként is soha ne vitatkozz idiótákkal mert lehúznak az ő szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal.
namihami
@Eladott Ország: 13.14:. Hol van már Trianon!?!?! (ami tulajdonképpen nem is ott volt!!!)
Ez az Orbán és tsa Magyarország Korlátlan Felelőtlenségű Társulat már régóta több kárt okoz ennek az országnak!
vacsi
"Abban az esetben, ha Magyarország továbbra is ellenáll, akkor az európai diplomaták a tervek szerint a csomag jóváhagyását az ország részvétele nélkül fogják végrehajtani."
Ha ezt így törvényesen meg lehet tenni, akkor mi szükség a magyarok hozzájárulására?
Pálinkás Pál
@ómió: kussolj román cigány..és főleg ne bolsizz.., apád párttitkár volt,..anyád pedig sztahanovista szövőnő,...téged már vörös csillaggal a homlokodon ellett a kedves mama...
namihami
@Shikari: 19.37:. És hogy legyen a hab a tortán, az EU-tól kérjük a rávalót! Vagy gyorsan módosítsuk (sokadszorra) a szintén gránitszilárdságú költségvetést!
Nyírfa
@vacsi: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas és Huba áhítattal nézték, ahogy csepegett az edénybe a vérük, ám Töhötöm csak ingatta a fejét: nem töhötöm, mondogatta, és az istennek sem akarta felvágni az ereit.
De hát szerződtünk, megállapodtunk, egy mindenkiért, mindenki egyért , itt az idő, most vagy soha, már tanítják az iskolákban, hogy a magyarok nyilaitól ments meg minket, uram, nem szegheted szavad!- horgadt fel igen mérgesen Előd. De Töhötöm megkötötte magát: Nem, nem és nem. Én nem megyek el Etelközből - topogott a lábával -, én itt szeretek, közel a tenger, kaptam földet, művelem, lesz mit enniük a pulyáknak, a fene se ül már megint lóra.
Fogadalmat tettél, nézett rá feddőn Álmos. Ha nem jössz, ki vezeti a törzsedet? Ellesznek itt ők is, felelte Töhötöm, ám törzse emberei , hallván a vitát, megjelentek, s mikor megtudták, miről is van szó, hang nélkül felsorakoztak a hat vezér mögé. Töhötöm nagyon csalódott volt, azt hitte, törzse hű marad hozzá, s élnek majd boldogan, amíg meg nem halnak.
Akkor előlépett egy gyönyörű lány, fekete haja koszorúban fonta körül az arcát, barna szemének nézése nem sok jót ígért. Előkapta a kését, s egy mozdulattal megvágta Töhötöm csuklóján az eret. Dehogynem jössz, szólt ellentmondást nem tűrően, s a vérrel teli edény fölé tartotta vőlegénye karját.

Jöhettek volna Töhötöm nélkül is, de egyek voltak az esküben.
A valósággal való nem egyezés a fantáziám műve, illusztrációja az egységnek, amely szent és sérthetetlen.
Sámannus
@Nyírfa: Ezöknek itt nincs vérük no gecik mind!
Nyírfa
@Sámannus: Ami az ereikben van, azt Putyinért adják, a sötét középkorért, melyben, reményeik szerint inkvizítorok lehetnek.
teuton
@Shikari: "Azonnal küldjünk támogatást az oroszoknak!" TE es meg nehany hozzad hzasonlo agyatlan azonnal mehet, ki tart vissza??? Slava Ukraini!!!
namihami
@Shikari: 20.09:. Akkor azért vásárol a Fidesz szállodákat, hogy legyen hova menekülni a börtön elől! Csak szólni kéne nekik, hogy Spanyolország EU-tag, él a kiadatás! Méginkább Keletre kéne orientálódni. Az orbáni számlák már úgyis ott ketyegnek!
Nessy
Rákosi el volt az oroszoknál haláláig!
Gyurka80
@Nyírfa: Sok volt a kannásbor,hogy ilyent álmodtál.
Sámannus
@Nyírfa: Jászberénynek is azt hiszem van még dicső multja, amivel a főgeci dicsekedett is az ő keleti keresztyén kipcsak véreivel a jászok a kunokkal telepedtek le ők pancsoltak be egy jókorát a csüngőhasúnak. Legyen áldott a kipcsak vér bennük, hogy ezt feltolták az agyukig. Az ő vármegyéjük egyébként az egész országban unikum mert várat ott nem talál nagyítóval sem. A dicső ispájuk megelégedhet azokkal a kupacokkal amit a szél vagy a folyók hordtak egymásra, és talán néhány őrtorony emlékeztethet a vidéken várféleségre, vagy halász gunyghóra, mert a vizekhez épültek.
Nyírfa
@Sámannus: 23.42

Nem sokat tudtam a jászokról, úgyhogy utána olvastam a napokban. Némileg meglepett, hogy iráni gyökerekkel rendelkeznek, és igazi nomád, állattenyésztő népként bejárták a fél világot.
Azt hiszem, nem alaptalanul teszem fel a kérdést? ki magyar ebben az országban?
Sámannus
@Nyírfa: Azt hiszem az a legfontosabb jelző hogy egyik nép sem mondhatja azt, hogy ez vagy az a nemzetség, mert az ember származása szerint gyakran vissza kereszteződött a kiindulási területen, és a geológiai feltételek szerint hullámokban terjedtek el a Földön. A mai tudományos világ kialakulása is a történelembe nyúlik vissza a kereskedelem a vándorlások,és a hódítások révén tagozódtak.A mai génálományunkat az emberiség valamennyi egyedének felhalmozódásának köszönhetjük Ezért van, hogy az emberek bármilyen uszítása a rasszok alapján minden ésszerű magyarázatot nélkülöz.
kereső
Hol van a roszatom( jó atom) közép-európai központja?
Nyírfa
@Sámannus: 00.36

Így van. Nem szégyellem a csodálat fogalmát alkalmazni arra a természeti törvényszerűségre, amellyel mindig minden egyensúlyba kerül. A föld ökológiai rendszere útmutató az emberiség számára, azaz útmutató lenne, ha megfigyelné, és használná annak eredményeit. Persze, valamilyen szinten ez a tudatosság megjelenik, csak még gyéren, kis mértékben ahhoz képest, ahogyan történhetne. Mondom ezt , részben válaszként az emberi faj sokféleségére, részben pedig annak a folyamatnak a körkörös mozgása kapcsán, amely Afrika, az emberiség bölcsőjeként számon tartott kontinens népeit juttatja eddig nem tapasztalt fejlődési pozícióba. Őszintén remélem, hogy élni tudnak vele. A klímaváltozás kicsit helyre pofozza az értékrendünket, már ha képesek vagyunk levonni a megfelelő konzekvenciákat.
ómió
@Pálinkás Pál: Ha azt a román, magyarirtó bolsi cigányt keresed, bolsiék fajtetve, akinek az apja bolsi párttitkár, az anyja meg sztahanovista szövőnő volt, akkor nézz a tükörbe, ott láthatod, ne pedig efftársiasan másra hazudd a bolsi mocskotokat! Ha meg a bolsi latrinában eltöltött túl hosszú szolgálatod már totál felemésztette az amúgy is hiányos agysejtállományodat, kérj magadnak egy donor kutyaagyat: az másrahazudás nélkül is mindig képes az övéi felismerésére, még, ha azok rühesbolsik is!
Németh István
Na most ha Kárpátalja észnél volna, akkor a magyar kormány un. keresztbe tevése határozottan jobban érvényesülne! Ez feltétlenül azt hozná a felszínre, hogy az ukránok kifejezetten hatalmi, nyerészkedési szempontból nyomják el a valójában soha sem volt országuk, sohasem volt részterületének (Kárpátaljának) a polgárait és kényszerítik a kizsákmányolás a terror folyamatai-nak elviselésére! Tessetek gondolkozni, ha a rongy agyatok egyáltaln képes erre! >> mellette mindjárt arra is gondolni, hogy amagyar nép a ti mocskos személyeitek is jobban élhene, ha nem kellene anyagi áldozatokat hozni a mocskos ukrán - mert nem kizárólagosan magyar, vagy orosz - menekülteknek magukat imitáló aljadékok érdekében történik az ellátásuk - Ti aljas moslékok, tudjátok mennyibe kerül egy fő ellátása? > napi 15 ezer forint alsó szinten, és megjelennek 10 ezrével hónapok óta, naponta >> barom állatok, tudjátok, hogy ez moicsoda pénz a határőr személyzet anyagi szükségletét nem is említem >> barom állatok! AZTÁN az ukrán hadsereg eü. felszereléseket, ellátmányt kapnak, stb. mindezt a moslék zelenszíj a puccsista usa hejtartó semmibe veszi és magyarellenes szólamokat skandál és teszi tönkre az ŐSMAGYAR TERÜLE-TEKET! >> az USA és az Eu. vezetése tudtával!!! Mert ők ám a demokratikus harcosok! A büdös kurva anyjukat! Takarodjatok a náthás bús pocsába, ha ezt nem látjátok és inkább ismételgessé-tek hogy >>
Az usa-nató takarodjon a kurva anyjába Európából és az Eu korrupt disznó, háborús bűnös vezetése meg a börtönbe!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.