Nem csitulnak a kedélyek Debrecenben a CATL akkumulátorgyár kapcsán. A debreceniek egy része már a beruházás bejelentése után sem örült a gyárnak.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, nagyon paprikás hangulatban zajlott az a lakossági fórum, amit Debrecenben, a Fidesz sokat emlegetett fellegvárában tartottak a városba csábított CATL akkumulátorgyár ügyében. A helyiek hiába tiltakoztak, katasztrófavédelmi engedélyt kapott a debreceni akkumulátorgyár.
Fotó: Telex videó
Az első percben ordibálásba és fújolásba fulladt a debreceni CATL akkumulátorgyár környezetvédelmi engedélyeztetéséről szóló közmeghallgatás.
Az eseményt mindössze egy 160 férőhelyes terembe hívták össze, ami kevésnek bizonyult. Akkora volt az érdeklődés, hogy több mint kétszázaz zsúfolódtak be a helyiségbe.
Az eseményen Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei főispán és Dr. Hajduné Dr. Kovács Mária Mónika, a megyei kormányhivatal főosztályvezetője próbálták meg bemutatni a környezetvédelmi engedélyeztetés menetét, de a résztvevők néhány percenként fújolással, bekiabálással szakították meg őket, a főispánt többször is lehazaárulózták – írja a Telex.hu.
Az akkumulátorgyár építésével kapcsolatban már tartottak közmeghallgatást, két hete kifújolták és percekig nem hagyták megszólalni a kínai akkumulátorgyár képviselőjét.
A CATL-gyár Magyarország történetének legnagyobb beruházása lenne. A CATL-gyár éves termelése akkora lenne, hogy önmagában is látszana a magyar GDP-n, a kérdés az, hogy milyen áron.
A debreceniek egy része már a beruházás bejelentése után sem örült annak, civil csoportok alakultak ellene és az LMP egy népszavazást is belengetett a témában.
A tiltakozók problémáiról itt olvashat bővebben.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nagy a NER demokrácia.
A nagy keleti prcizitás nem mindenhol látszik.
A ferdeszeműek Gödön is kiásták a csatabárdot.
A melósokat Szlovákiából hordják buszokkal, mert a magyart már fumigálja.
Akkor minek is ez nekünk?
Bár abban rendszerint eldöntött dolgokról konzultálnak utólag, és az eredmény, meg az eredménytelenség is le van tojva magasról, mert amit a zsírdisznó kitalál a beteg agyában, az fog történni.
Remélem, ez az eset kijózantja a debrecenieket, és nem szolgálják tovább elvtelenül Orbánékat.
Emlékezzetek arra, hogy azzal riogatta a kormány a budapestieket, hogy Debrecenbe tesznek át fontos kormányzati és művészeti intézményeket. Hát, csak tessék. De, ahhoz ragaszkodom, hogy a központban az aksigyár álljon.
No, ennyire gondolták komolyan. Mint bármit, amihez hozzá nyúlnak.
Vagyis minket köteleznének az elektromos szarok használatára (nyilván ezért akar a kormány gyárakat nyitni) ők meg követik az ősi szmoggal járó fűtés elősegítését.
Hozzák őket Ázsiából. Hol éltek ti? Ehhez se lesz munkaerő.
DE REMÉLHETŐLEG ők is tudják, hogy az usa-nató bandának el kell takarodni Európából, és az Eu. aljas korrupt, háborúsbűnös vezetésének a börtönbe kerülése elsődleges tényező!
A paraszt állat istállóba való, nem közneghallgatásra.
igen, mert főispi a hazaáruló.
már egy sörgyár is mérhetetlen (de nem mérik, mert még kiderülne valami!) környezetszennyezést okoz!
és akkor egy akksigyár?
Új hozzászólás