Lehet, hogy később lehiggad, de egyelőre úgy áll a dolog, hogy Schiffer András nem ül le többé vitázni Puzsér Róberttel.

A felek munkaadójuk, a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában ütköztették álláspontjaikat, de a vita a másfél órás adás alatt többször is személyeskedésig fajult.

Míg Puzsér egyértelműen nyugatpártiként definiálta magát, Schiffer Magyarország kompország szerepét hangsúlyozta. A beszélgetés fő vonala természetesen az orosz-ukrán háború körül húzódott, Puzsér itt az európai érdeket úgy értelmezte, hogy 

az a népek szabadságában, és nem a földgáz árában fejeződik ki.

Az európai érdek nem egy gazdasági érdek, mondta Puzsér, aki szerint nem az Egyesült Államok fenyegeti az európai országok szabadságát, hanem Oroszország.

Puzsér szemére vetette Schiffernek azt az elhíresült mondtát, miszerint Sanna Marin finn miniszterelnök "háborús uszító", mert tárgyalások helyett az oroszok kivonulását követelte Ukrajnából. Schiffer álláspontja azóta sem változott, bár természetesen ő is elismeri az oroszok agresszori mivoltát, bizonyos realitásokkal és a dolgok bonyolultságával magyarázta véleményét.

A vita az adás vége felé, úgy 1 óra 7 perc körül fajul el igazán, ekkor szembesíti Puzsér Schiffert azzal, hogy minden fórumon Orbán Viktor ellenfeleit (NATO, EU, ellenzék) minősíti és bírálja. Schiffer egyébként bevallottan NATO-ellenes, kampányolt ellene, és a magyar csatlakozás ellen szavazott.

Schiffer András erre válaszul arról beszélt, hogy a rendszerkritikát a globális kapitalizmussal szemben értelmezi. Ennek pedig ezer szálon függvénye a magyar burzsoázia is.

Puzsér arról is szólt, hogy nem tudja nem látni, mire használja ez a rendszer Schiffert.

A "használ" szót Schiffer kikéri magának, és sokadjára vádolja azzal Puzsért, hogy ordít (egyébként ebben a műsorban pont nem volt ez rá jellemző) és személyeskedik.

Puzsér állítja, Orbán összes ellenlábasának a hitelesítését végzi Schiffer például a köztévében, és persze, hogy így szívesen adnak is neki műsoridőt.

Schiffer leszögezi:

Nem vagyok hajlandó aszerint megszólalni, és aszerint méricskélni a mondandómat, hogy bárki igényeit kielégítsem.

Megjegyzi, ellenzéki politikusokat nyilvánosan soha nem bírált, és mindig elmondja, mi a meggyőződése.

Puzsér szerint nem véletlen, hogy Schiffer András véleménye ennyiszer egyezik Orbán Viktoréval. Ezt azzal magyarázza, hogy az Orbán-rendszer gravitációs tere pályára állítja értelmiségiek tömegét, akik alkalmazkodnak a rendszerhez.

A vita végén Schiffer András – aki többször is hazugsággal vádolta Puzsért – kijelentette, hogy nem ül le többet vitázni Puzsér Róberttel.

Forrás: Youtube

70 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Schiffernek nincs elég munkája az ügyvédi irodájában??? Kellenek neki a pofonok?? Mindig is fidesz párti volt, mindegy milyen színekben!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
C_3PO
@teuton: Nálad ez a fizetett ügynök (halála) téma gyakorta megjelenik!!! Bár, ugye, mindenki magából indul ki!
teuton
@C_3PO: Irod: "Ez már fóbia!" Valamint: "Bár, ugye, mindenki magából indul ki!" Akkor itt ki indul ki magabol??? Latom, a logika sem az erösseged, de teged sem azert fizetnek...
C_3PO
@teuton: Sok a panel nálad ! Ráadásul ismétled önmagad! Veszélyes!!!
teuton
@C_3PO: Ha nem vetted volna eszre, TE ismetelgeted magad, söt, allandoan ellentmondasz önmagadnak. EZ veszelyes!!! Egyebkent pedig ilyen a nivom alatti szocsatara semmi szüksegem, sorolj be a papagajkommandosokhoz!
Aki Én
Puzsér nem beszél a levegőbe. Mindenre van egy jó válasza, amibe beleáll. Leiskolázta a lelkibeteg komcsi dédunokát.
Megint qrvára igaza volt, tényekkel alátámasztva. Ez a fenti csicskák hüppögő felháborodásából is látszik.
C_3PO
@teuton: Azt majd a szakember megteszi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.