A Fitch negatív előrejelzése már a második a sorban, fogy a levegő az Orbán-rendszer körül – írja Bodnár Zoltán, a Demokratikus Koalíció árnyék-pénzügyminisztere.

"Fogy a levegő az Orbán-rendszer körül" – óriási bajt vizionál közleményében a DK árnyékkormánya
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Pénteken a Fitch hitelminősítő negatívra állította a magyar állam adós-besorolásának kilátását, ami Bodnár szerint azt jelenti, hogy az egyik legnagyobb hitelminősítő az Orbán-kormány által kibocsátott devizakötvényeket egy hajszál híján a bóvli kategóriába sorolta.

Ez az Orbán-rendszer gazdaságpolitikájának; a történelmi mélységeket is megjárt forint, az orbáni infláció, a magas kamatok, a rezsiemelés és az uniós pénzek felfüggesztésének egyenes következménye

- írja az árnyék-pénzügyminiszter.

Mint emlékeztet, a Fitch hangsúlyozza, hogy az uniós források levívására vonatkozó megállapodás alapján az Orbán-kormány csak akkor jut pénzhez, ha valamennyi jogállamisági feltételt teljesiti. A közlemény szerint a kormány alibi intézkedései csak késleltetik a pénzek folyósítását, és ez tovább növeli az orbáni gazdaságpolitika hitelességével kapcsolatos kételyeket, és negatívan hat a befektetői hangulatra.

A Fitch negatív előrejelzése már a második a sorban, tavaly augusztusban a másik legnagyobb hitelminősítő intézet változtatta stabilról negatívra az Orbán-kormány kockázati besorolását – írja a DK-s politikus.

Fogy a levegő az Orbán-rendszer körül. Az egész világ látja azt, amiért az Árnyékkormány létrejött: Orbán Viktor nem fogja tudni kihúzni Magyarországot abból a válságból, amibe 12 év rombolással taszította. Mára az Árnyékkormány jelenti Magyarország egyetlen reményét arra, hogy kiutat találjunk a megélhetési válságból

- olvasható a DK közleményében.

Forrás: OS-MTI

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

teuton
@verőce21: Nem mertekado a Fitch? Akkor miert kell a magyar allamkötvenyekre KETSZERES kamatot adni??? Vagyis a hitel kamata a DUPLAJA, mint mas orszagoke!!! Hogyis volt a Bokros-idöben, mekkora volt az oinflacio es hany % volt az IMF-kamat? Nem pofazni kell a levegöbe, hanem tenyeket, szamokat es adatokat közölni, de te csak vergödsz-ke...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
A Fitch is a Soros kottájából játszik...!
Nem mértékadó...!
jesz
az árnyékkormány jobban fél Orbán bukásától, mint Orbán hívei...Ugyanis akkor meg kell mutatni a népnek, hogy a DK vezette árnyékkormány(ból lett igazi kormány) mit tud...na ezért vannak szarban.
verőce21
Kétségtelen, hogy a 45.000 mrd forint államadósság szinte már a kezelhetetlen nagyságot érte el - állítólag 50 ezer fölött már csak a kamatokra keres az ország -, de Orbán nagy válságkezelő, bízzatok benne!

A Debilek Kompániája meg elmehet a börtöntöltelék apja fantáziájába...! Csak szeretnének választás nélkül hatalomra kerülni...! Nem lehetséges...!
Istenakinincsen
Nem a DK árnyékkormánya miatt fogy a levegő az 0rbán maffiarendszer körül! Nem is a levegő fogy, hanem a lopnivaló...Összevesznek a maradékon ez már tisztán látszik!
teuton
@verőce21: Nem mertekado a Fitch? Akkor miert kell a magyar allamkötvenyekre KETSZERES kamatot adni??? Vagyis a hitel kamata a DUPLAJA, mint mas orszagoke!!! Hogyis volt a Bokros-idöben, mekkora volt az oinflacio es hany % volt az IMF-kamat? Nem pofazni kell a levegöbe, hanem tenyeket, szamokat es adatokat közölni, de te csak vergödsz-ke...
Ábel
@verőce21: Orbán meg a Putyinéból. Az mérték adó?
verőce21
@teuton: a te állításaid nem mértékadóak...! te egy szellemi kódis...!
jáger laszló
Szép szép amit a DK elméletileg felvázol célként,de addig csak fikció ameddig a gyakorlati utat nem jelölik +!!!
Az embereknek konkrétumokra van szükség amiért dolgoznak
Ezeket a gyakorlati lépéseket várják,mert akkor ez csak brainstorming maraf!!
Ergo mit kell tenniük ,hogy ez a cél +valósuljon???
Várják a DK javaslatait!!!
csak ennyi
barátilag
J,L,
jáger laszló
Őrnagy úr
Szemüveget kéne cserélned mert sokat romlott a látásod
Bifokális lencsés szemüveget ajánlom,hogy reálisan szemléld a világot!!
csak ennyi
barátilag
J,L,
justhpeter
@sgl: 05:12: Összefoglaltad a lényeget.
Jozefina
Úgy tűnik, hogy amit Orbán csinált Magyarországból az nem jó és csak rosszabb lesz az Ő uralkodása alatt!!!
Erre ad alternatívát az Árnyékkormány!! Ha Orbánnak 12 év alatt a sok-sok erer milliárd EU-s pénzből nem sikerült egy virágzó országot teremteni, akkor ez azt sugalja, hogy erre már nem is képes, mindenfélen le kell váltani, ha Önként nem mond le. Az, hogy az Árnyékkormány venné át az ország irányítását, vagy valami más az messze nem biztos, de egyenlőre az Árnyékkormány ad némi reményt arra, hogy az ország és annak lakói jobb sorsra jussanak!!!
Hatalmas vagyonokat rejtettek el Orbán-közeli személyek – itt a leleplezépropeller.hu/itthon/3895793-hatalmas-vagyonokat-rejtettek-el-orban-kozeli-szemelyek-itt
Az áfán bukhat meg Orbán inflációs terve és a forinterősödés
24.hu/fn/gazdasag/2023/01/21/afa-afabevetel-fogyasztasi-ado-adozas-inflacio-dragulas-kamatcsokkentes-forint-forintarfolyam-bevetel-nyeresegado/
Jozefina
@sgl: szerintem vannak becsületes fideszesek és nagyon nehezen élik meg azt, hogy éveken keresztül átvágta őkez az, akiben vakon bíztak!!!
csak úgy....
@Maccska: az a szomorú,hogy egy örült kormányozza az országot,és ti idióták ezt észre sem veszitek! ti ragaszkodtok mint légy a szarhoz...
Macskaszem
@Jozefina: A becsületes fideszes igazi oximoron. Két egymást kizáró fogalom összekapcsolása.
Macskaszem
@csak úgy...: Sok millió légy nem tévedhet :-)))))))
Nessy
A 2009 és a 2022 forint árfolyam, államadósság számait összehasonlítva, elég siralmas az eredmény! Igaz, ma már minden faluvégére jut sportpálya, stadion, növekszik a közpénz milliárdosok száma, velük együtt a szegényeké is, még világ viszonylatban is a 10. legmagasabb inflációval büszkélkedhetünk, etc. Jöhet a hozsanna!
tothjani
Franco tábornok 36 évig vitt egy hasonló rendszert és elvileg "természetes" halála után jött a rendszerválltás.
Majd Spanyolország 40 év alatt felzárkózott az Unióhoz és kétszer erősebb a gazdaságuk mint a miénk.
csak úgy....
@Maccska: orbánnak a ti gondolkodásra képtelen butaságotok a szerencséje!
de nem számít,lesz ez még szarabb is és akkor talán te is észreveszed...
csak úgy....
@Maccska: ne a múltba vájkálj te szerencsétlen marha, tudom akkor is szar volt, de most még szarabb és ennél még szarabb lesz! -neked a gondolkodás nem az erösséged..
csak úgy....
@Maccska: ti elöbb baxnátok ki a feleségeteket, ha az így gazdálkodna a családi vagyonnal, mint a megszállott 0rbánt, aki lapátszám szórja ki a pénzeteket az ablakon!
0rbán a butaságotok következménye!
ómió
Ó, igen! A levegő már 12 éve "fogy" körülötte! Mindig "csak" 2/3 rész jut neki!
namihami
@Macskaszem: 09.10:. Attól még a sz@r sz@r marad! A minőséget nem a legyek száma dönti el!
Ha összejön a kétmillió házi- és félmillíó fizetett légy, azért amire repülnek aért még az az, ami!
fergeteg
Senkinek nem kell,csak 20% agyhalottnak ez a liberálbolsevista hazaáruló árnyékszék gyülekezet.
Áldja meg őket Iványi Gábor.
A Momentum meg az új SZDSZ akar lenni. Hát az meg 5 %-nak kellene esetleg.
Alfa
@Maccska: te szarházi bérszavazó kamukeresztény komcsi-fasiszta tudsz számolni...a szarházi korrupt keresztény-fasiszta orbán mióta van hatalmon???
csak úgy....
@Maccska: az ütödött 0rbánnál mindenki jobb, aki nem lopós és nem hazudós és szarik a focira, ami évente milliárdokat emészt föl fölöslegesen!
Fenyöfa58
@Őrnagy: TE IS GRAZI MENEKŰLT VAGY ??? VISSZA KŰLDTEK AZ OSZTRÁKOK ?MERT REMÉNYTELEN VAGY !!???
colibri
Remélem igaza lesz és nem csak fogy, hanem elfogy! Bodnár Zoltán komoly szakember, mindig is érdekelt a véleménye. Az nem érdekel, hogy dk-s, vagy nem, egyébként a dk körül vette magát jó pár szakmai tekintéllyel, ami arra utal, hogy szakértői kormánnyal kívánnák helyre hozni a nagyon elfuserált 13 évet.
Aki Én
Érdekes látni, hogy a fideszesek mennyire nem értik ezt a cikket, és mennyi butaságot hordanak össze.
Milyen késztetést éreznek erre?
Vagy miért nem cáfolják?
Szevasztok
Könnyű annak aki árnyékban végbélgázon él és sosem fogy el.
gina
Várom hogy végre megfulladjanak !!!
gina
@Maccska: Te idióta elég ha a nép szakértö és elég volt ebbök a szemét bandából,, veletek együtt agyhalottak !!!
Peller Anikó
@Maccska: Végre egy komoly szakember buzibáró. Már nagyon hiányoztál.
Csizmás Kond
@Peller Anikó: Te ha van szél aha nincs úgy is pörögsz...
FLETÓ
@Csizmás Kond: Bélszél! Azt kedveli...
teuton
@Maccska: Te tenyleg ilyen hülye vagy?
"Japánban, Svédországban is évtizedekig ugyanaz a párt vezette az országot."
Szoval demokraciakat akarsz autokraciaval összehasonlitani???
Miert nem a 2 orszag gazdasagat hasonlitod össze???
Mondjuk a haboru utani Nemetorszagot a mai Magyarorszaggal? Hova jutott el a nemet gazdasag a 60as evekre egy prug rombolt orszagbol, több millio halottal, több millio menekülttel??? Orbanisztan 13 eve hova vezetett???
kissé felnőttem
fogy a levegő segitsünk fogyasztani aztán gyorsabb lesz a szabadulás..ugyanis a világ legpénzéhesebbje lett orbán neki semmi nem elég mindent és mindenkit beáldoz a pénzért.még párszor elmegy az euhoz és mindenkit körbecsókol aki a leállitott pénzekhez hozzájuttatná. ???
hát inkább ne kapjon egy fillért sem de centet sem mert azt is lenyeli.
Toller Béla
Még egy pár szatmárcsekei megszólalás, és tényleg kigolyóznak minket Európából! Hogy engedhetik meg egy őrültnek, hogy tönkretegye ezer év magyar imázsát? Rajtunk röhögnek a kicsik is meg a nagyok is, s szervek is és a hollandok is !
teuton
@Maccska: Herelt kandur, Nemetorszag az utobbi 13 evben több, mint 2 millio LEGALIS migranst fogadott be es egyre jobban hagyja le Orbanisztant! Eleg csak az inflaciot, az elelmiszerarakat es a jövedelmeket összehasonlitani! Ha okossagokat nem tudsz mondani, akkor inkabb hanyagold a baromsagokat, mert magad egeted le! Egyebkent pedig ajanlom figyelmedbe 2010-et összehasonlitaskent, melyik keleti orszag milyen fejlettsegi fokon volt es hova jutott??? Bulgaria kivetelevel mindegyik lekörözte Orbanisztant eletszinvonalban, jövedelmekben, stb, de korrupcioban es inflacioban a potrohos birodalma verhetetlen lett!!!
Peller Anikó
@Maccska: Nem vitás, hogy a migrácsokat meg kell állítani. És lopni sem szabad.

Hazudni sem illik és az agresszorokat támogatni sem, a hazájukat védelmezők ellenében.

Hülyének lenni sem lenne muszáj, bár az még mindig nem büntetendő.
Csizmás Kond
@Peller Anikó: ma, 17:42...ha nem muszáj te miért erőlteted ?...mármint hülyének lenned...
NKF
Na ,majd az Árnyékszékkormány meg mondja a tutit.Köcsög banda,
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 18:15
Akkor az imádott horthytok eléggé hülye lehetett,igaz joboldali röfi nyalonc?
jáger laszló
Ennek LNÉre nem Ukrajnának áll a zászló!!
Kérdés csak az Zelenszkij mikor kapja + az útilaput???!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Istenakinincsen
@KisTehen: Ahhoz nem kell árnyékkormány sem hogy mindenki lássa: Nagy baj van a toronyban! Tolvaj maffia káoszkormányuk van. Ezt követik és másolják a marhák. Példamutatás felsőfokon.
Istenakinincsen
@FLETÓ: Már csak te hiányoztál barnanyelvújitó.
FLETÓ
@Istenakinincsen: Tükörben láttad?!
Aki Én
@verőce21: Amikor fidesz győzelmet jeleztek, nagyon is mértékadó volt. Igaz, lúzer :) ?
Minden megszólalásotoknál újra meg újra megvillan mélysötét mivoltotok.
Csak így tovább!
verőce21
@Aki Én: mélysötét vagy feri, ismét kár volt megszólalnod! ha nem látod, hogy a fitch, soros kottájából játszik...
Aki Én
@verőce21: Buta vagy Farkatlan lúzer!
Ha Soros mondja, hogy zöld a fű, akkor az nem lehet zöld, te buta elmebeteg?
Hogy ti mivel nem hülyítitek magatokat...
Aki Én
@verőce21: ...de látod, hiteles. Megmondta, hogy a gazdád megint nyer :)
Ne legyél már ekkora buta lúzer!
csak úgy....
angol tudósok megállapították, hogy a fidesz érzelmü magyar férfiaknak, már csak 0rbánra ( de arra nagyon) áll föl a kasza, és ezért csökken a születések száma magyarországon! :)
Istenakinincsen
„Kölcsey Ferenc: HIMNUSZ ... helyett ... MÍNUSZ
A magyar nép zivataros századából

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Kormánya kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt!
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt?

Jött a rendszerváltozás
Szépen és békésen,
Hittük, nyertünk új hazát,
Szabadultunk végre.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Ruszkik hadoszlopai
végre távozának.

Azt hittük, hogy ezután
Megy minden magától,
Lesz jó szőlő, kenyér lágy,
Búcsú a posványtól.
Beléptünk az EU-ba
Nagy lemaradásban,
Zavarosban halászott
Sok-sok Kádár-árva.

Így hát bűneik miatt
Gyúlt harag keblünkben,
S azt reméltük, a Fidesz
Megváltoztat mindent.
De rablóbb és éhesebb,
Gátlástalanabb is,
Az a NER-sáskahad, mit
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengtek ajkaik
Sok-sok hazugságot:
Gazdaságunk romjain
Győzedelmi mámort!
Hányszor támadt kormányod
Szép hazám kebledre,
S lettél vezetők miatt
Önmagad hamvvedre!

Sújt sok »éjféli törvény«,
Kard demokráciánkba,
Szerte nézünk s nem leljük
Honunk a hazában.
Kire vársz, mondd, mire vársz?
Bú s kétség életed.
Szakadék lábaidnál,
Diktátor fölötted.

Ház állott, most romhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Gyűlölködés, fújolás
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
Stadion gyepéből,
Kínzó éhség könnye hull
Árvák hő szeméből!

Szánd meg, Isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Jogtól elvált a morál
Ebben az országban.
Balsorsunkat mi hagytuk!
Nincs már egy esztendő,
Ha nem ébred fel a nép
Úgy nem lesz jövendő!

Cseke, 1823. január 22. helyett Törökbálint, 2023. január 22.”
Loksmith
Orbánt ne Gyurcsány (FIDESZT, ne volt és mostani MSZP) váltsa!
34 év elég volt, hogy lássuk ellopták a rendszerváltást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.