A Fidesz frakcióvezető-helyettese a Kossuth Rádióban dollárbaloldalazott egy nagyot a tavalyi országgyűlési választás, és a külföldről az ellenzék egy részének érkezett támogatás kapcsán.

A nemzetbiztonsági bizottság már harmadik alkalommal foglalkozott a dollárbaloldal témájával és a legutóbbi ülésen kiderült, hogy sokkal több pénz érkezett külföldről a magyar választások befolyásolására, mint ahogy azt korábban láttuk – mondta Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az MTI híre szerint.

Halász János szerint a baloldal elárulta a hazáját

Fotó: Facebook/Halász János

Hozzátette: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte az ülésen elhangzottak titkosításának feloldását, mert "itt az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akcióról van szó és erről minden magyarnak joga van tudni".

A bizottság támogatta a kezdeményezést, és a testület elnöke – aki a törvény szerint is mindig ellenzéki – is megszavazta a titkosítás feloldását. Arra számítanak, hogy a jövő hét első felében már nyilvános lesz az anyag, ami majd a nemzetbiztonsági bizottság honlapjára is felkerül, akárcsak az előző jelentés.

Halász János kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az előző ülésen kapott tájékoztatásból szembesült azzal, hogy csaknem hárommilliárd forintot utaltak külföldről a dollárbaloldalhoz, minden bizonnyal a választások befolyásolására.

Hozzátette, a Mindenki Magyarországa Mozgalom több mint 1,4 milliárd forint értékben intézett utalásokat a DatAdat osztrák anyavállalatának részére. Hozzátette, a DatAdat az a cégcsoport, "ami Bajnai Gordonhoz is köthető, meg az ő korábbi embereihez".

Halász János a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) intézett feljelentésében azt kérte, vizsgálják ki, ezért a pénzért ez a cég milyen munkát végzett, milyen valós, számlával bizonyított teljesítés húzódik mögötte, mert "hogyha ez hiányzik, hogyha az nem valós, akkor fölmerülhet a költségvetési csalás megalapozott gyanúja". Hozzátette, nemcsak a NAV Bűnügyi Főigazgatóságához fordult, hanem az Állami Számvevőszékhez is.

A fideszes politikus a rádióinterjúban úgy fogalmazott, "egy olyan dolog történt, ami Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sérti és az ország szuverenitását durván sérti, mert egy országgyűlési választást nem lehet külföldről finanszírozni".

Hangsúlyozta, a baloldal nem a magyarok, hanem azok érdekeit képviseli, aki fizet nekik. Ezt az "ország elárulásának" nevezte. Ezért kérték a nemzetbiztonsági szolgálatokat arra, tekintsék át az egységes ellenzék kampánytámogatásának kérdését – tette hozzá Halász János.

A magyar választásokba való durva beavatkozásnak nevezte a történteket és hozzátette "érdekes ebben, hogy ők, a baloldaliak, akik egyébként mindig arról papoltak, hogy Magyarországon milyen demokratikus problémák vannak, azok most megbukni látszanak itt a kampányfinanszírozás ügyében".

Hozzátette, "a barátaik Brüsszelben pedig nyakig ülnek a korrupcióban. Hát látjuk, hogy minden nap szinte újabb szocialista európai parlamenti képviselőt gyanúsítanak meg vagy fognak le. Van aki már börtönben van, egyenesen az egyik alelnök. Láthatóan hálózatszerűen csinálták ezt pont ők, akik Magyarországot támadták".

Az Európai Parlamentben kirobbant korrupciós botrányról megjegyezte: "van áthallás a két téma között, de ez két különböző dolog".

Hangsúlyozta: fontos, hogy mind az Európai Parlamentben, mind itthon alaposan végére kell járni a dolgoknak. "Mi itthon biztos, hogy a végére tudunk járni és bízom benne, hogy tudunk olyan nyomást gyakorolni, hogy Brüsszelben is mindez szépen a végéhez érjen és tisztán lássunk abban a dologban, hogy milyen törvénytelenséget is követtek el ezek a baloldali képviselők".

Forrás: mti.hu

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Kicsi Halász, a kekec még mise alatt sem hagy benneteket pihenni? Szerintem kérjetek tőle előbb egy Nemzetbiztonsági pozitív átvilágítási dokumentumot, aztén kiabáljátok az üzenetét!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
A Fidesz reklámarca! Ez mindent elmond!
Pálinkás Pál
no tisztázzuk, ti nem vagytok a haza...titeket az analfabéta cigók, a félanalfabéta nyuggerek, meg a külhoni paraziták tartanak hatalmon...ellenetek bármi elfogadható...
nezelodo
Kicsi Halász, a kekec még mise alatt sem hagy benneteket pihenni? Szerintem kérjetek tőle előbb egy Nemzetbiztonsági pozitív átvilágítási dokumentumot, aztén kiabáljátok az üzenetét!
Macskaszem
Ez annyira hülye, hogy már azt sem tudja, melyik a jobb meg a baloldal.
szép új világ
Téged meg az orvosaid árultak el, mikor kiengedtek a nélkül, hogy megkaptad volna a megfelelő pszichiátriai kezelést!
Pálinkás Pál
@Maccska: " egy olyan dolog történt, ami Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sérti "...ez csak a ti érdekeiteket sérti..,és mint mondtam ,ti nem vagytok sem a haza,sem a nemzet...inkább olyan cigány vezette csürhe!
Nessy
Drága KISZ Halász! Esetleg arról mi véleménye, amikor más országokban "magyar pártoknak" ad milliárdokat a kormány? Vagy amikor más ország párt vezetőjét pártját támogatja Orbán? Az nem beleavatkozás a választásokba?
Törölt Nick
Nálunk csak a rubeljobboldal árulhatja a hazát, és csak Putyinnak. Ha Putyinról van szó, le van szarva a szuverenitás. Ötszörös gázárat is fizetünk azért, hogy a csicskái lehessünk.
Törölt Nick
@Maccska: Érdekes, hogy ti, akik 100 éve sírtok Trianon miatt, most azt követelitek, hogy Ukrajna vesse alá magát a Putyin féle Trianonnak. Ez ugyanaz a területrablás, de ha Putyin csinálja akkor jó? Nektek aztán vannak elveitek, kár, hogy még seggtörlésre sem alkalmas, mert a szar túl jó hozzá képest.
justhpeter
Halász is úgy járt mint a féleszű főnöke. A doki azt mondta, hogy elmebeteg, ő meg azt értette elmehetek. Lassan nincs már a fideSS-kdnp-ben olyan emberke, akinek nincs diliflepnije.
izéke
@KisTehen: most pedig orbán nyeli be tövig putyin farkát és örömmel bújik az ölébe pár hordó olajért
csak úgy....
@Maccska: te barom! szerinted mit tesz 0rbán a saját országa érdekében?
lipsizés,trianonozás kurvára megy nektek, bezzeg a gondolkodáshoz túl hülyék vagytok!
Fenyöfa58
@KisTehen: AZT UGY HIVTÁK :SZOPÁSGÁTLÓ !!! VISSZA TÉRTEK AZ EMLÉKEID TE NAGY MARHA !!!???
colibri
@izéke: Meg még nem is tudjuk pontosan, hogy miért. Nem csak olajért!
colibri
Alkeszok véleménye senkit nem érdekel. Irreleváns.
Pálinkás Pál
@KisTehen: inkább biden,mint a gangesz parti zsírdisznó...
jáger laszló
Hazaárulás
Ez konkrétan mit jelent!!??
Ha létezik akkor tessék feljelentést tenni,mert ha nem tesz akkor ez csak 1 vádaskodó szóvirág ami szintén büntetendő cselekedet,rágalom!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Pálinkás Pál
@Maccska: lukra futottál agyagedény...nem piálok...és főleg nem kannást, az nektek,szektaproliknak van kitalálva...
csak úgy....
@Maccska: te barom! szerinted mit tesz 0rbán a saját országa érdekében?
Qqberci
@Maccska: Gondolod, majd Putyler elvtárs bevonul és megvédi, mint 1956-ban? Aztán majd 45 évig megint ideiglenesen hazánkban állomásozik?...
csak úgy....
@Maccska: ezt fejtsd ki bövebben ha tudod! lassan kilopja a seggetek akól az országot és ti még mindíg neki tapsikoltok.
Béla333
Végülis valahol igaza van ennek a maffiózónak...
Az ellenzék csak szájkaratézik, a helyett hogy utcára vinné az embereket ennek az országrombolásnak a láttán...
Így valahol ők is hibásak a jelenlegi helyzetért... Csak a mérték! Abban van óriási különbség.
Hogy ki a mocskos hazug tolvaj hazaáruló és ki az aki ezt tűri...
csak úgy....
@Maccska: 56. ban már nem is volt jobboldal, te ütödött! a mostani fidesz banda is balos volt a rendszerváltásig!
Törölt Nick
@Maccska: Ti sötét oldaliak voltatok, azok is maradtatok.
csak úgy....
@Maccska: hát persze, jól is állt nekik a puffajka! te hazúg fasz, akkora buta komcsik voltatok mint most fideszes seggfejek!
kulabombaafityiszre
@Maccska:ma, 11:05
Akkor a te családodnak is köszönhető az elsö világháborut követö trianon,meg a második világháboruban a rossz oldalon való részvétel.sok százezer halottal ,lebombázott,teljesen tönkretett országgal.országgal.Hazaáruló az egész családod.
csak úgy....
@Maccska: te egy hatalmas seggfej vagy tibim! belöled ömlik a butaság...
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 11:30
a jobboldal robbantotta ki az első világháborut,aminek trianon lett a vége.Hazaáruló jobboldali urizáló csürhe.Egy röfögő nagy pofáju senkik vagytok.
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 11:50
Az a hazaáruló aki belevitte az országot az első világháboruba,ami miatt oda lett az ország jelentős része.
Még trianonban is valalmi ezeréves magyarországról pofáztak a jobboldali urizáló urak,tárgyalás helyett.Meg is lett az eredménye.Te már csak tudod hiszen jobboldali hazaáruló az egész családod.
Clavigo
@Shikari: ...mondja ezt egy ruszkival keresztezett román lápi móc,,a Duna- deltából...
volvós
@Giovanni Alba: 10:32...csak megújjazta a vén qrwát...
teuton
@Shikari: Egy migri, mint te, milyen jogon es mennyiert arulja a magyarsagot??? Ha pedig annyira jolertesült vagy, arrol miert nem pofazol, hogy egy fideszes EP-kepviselö ellen eljaras folyik az EU-ellenes tevekenysege, magyarul esküszegese miatt? Az EU ezt nem titkositotta!
Rockxy
az a helyzet, hogy a fidesz is hazaáruló.
lehet vitatkozni ezen, de kár szóért és az időért.
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 12:03
Ez komoly érv amikor elfogy az érv.HAHAHA
A maccska aki röfög.HAHAHA
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 12:29
Neked a halász jani a magyar.Igaz a debreceniek szerint meleg,de te szereted a meleg helyzeteket.Igaz csikari röfi.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 15:06
csikari szellemifigyatékos japán röfi,talán megbántottalak a meleg helyzetre való utalássommal?
Majd felnősz ehhez isésmegérted.ha megengedi a 20-as IQ ami neked van.
Tudod csikari moslékzabáló röfi,DEMKE:
kissé felnőttem
akkor ti meg a gazdaságát véreztettétek ki, ja hogy 4-5 milliós havi pénznél ezt ti nem érzitek ugye? mocsok
.@Shikari: te meg honnan menekültél ide? .anyád is tán onnan való hogy mindenkit zsidózol? akkor kuss neked is
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 15:13
Nem jordánia,te csikari röfi,hanem izrael.Ejnye szellemfogyatékos röfi csikari,hát hiába írom nem tudod megjegyezni?Ezt nem tanította meg neked csikari röfi a vajda ott rományba a cigánysoron.Kibuc =izrael.
Esetleg nem volt aki felolvassa neked amit küldtem,talán nem értetted meg ezeket a rém egyeszrü mondatokat.Na mindegy csikari röfi,mi így szereretünk,genetikailag defektesen,
Eladott Ország
Bárgyu képedtől a gyomor forog! Egy normális országban már rég süllyesztőben lenne, itt még mindig képviseli a mélykeresztény fideszt. Na igy néz ki a SZAR! Csak azon csodálkozom hogy tud beszélni! Halász János szóvivő Sunyi mocsok fideszes. Rég urnába volna a helye. Olyan megható mikor félrehajtott fejjel, sunyi pofával nyomja a hazugságokat. Olyan mint a mesében a Mekk Elek. Ez a nő sem válogat! Igazi keresztény...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/26907020_1912709045711437_6694054082534646652_n.png?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=NfU5ObywxccAX8FRQtg&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAnz3hxtB0wVJxphFCqOAEQL3zutMuFKHnWCddVN9AGXA&oe=63F4AC87
gina
Mocskos fidesz banda 12 éve csak ezt halljuk, de hogy ti az országot megloptátok, kivéreztettétek arról nem beszéltek aljas szemetk, és ti mertek hazaárulózni??? nagyobb mocskos áruló nincs a világon mint OV és aljas bandája te tökkelütött
gina
@KisTehen: Te elmebeteg barom mit ugatsz jobb Biden mint Putyin te emberi véglény
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 15:27
Azért csak szeretsz az asztalra szarni,hogy legyen mit megenned.
teuton
@KisTehen: Orbancod meg kommunista volt, meg liberalis, meg polgari, meg akarmi, minden szarban megfetrengett, most a nacikhoz dörgölödik...
teuton
@KisTehen: Orbancodet mar lattad? Nem? Mert minden alkalommal zsebredugott kezzel markolassza, vagyis inkabb csak keresgeli a potroha alatt...
Clavigo
@Eladott Ország: Annyiit azért az előnyére kell írni ennek a halász nevű " meztelen csigának "..,,,,hogy nőben kotorászott,,nem pedig valamelyik párttársában ,,( nemzethyleg ).. .. Talán eltévedt ...:)
terlasz
Ez a szerencsétlen kamugép a cseppet sem makulátlan baloldalt hibáztatja azért, amit ők követtek el.
Lepényleső
...abban az esetben,ha árult letelepedési kötvényt,
- lepaktál az agresszorral,melynek minden lépésével kedvez a szövetségesével szemben,
- saját embereinek magánosít,köz és magántulajdont,
- soha nem látott inflációt gerjeszt a magasabb adóbevételekért,
- ellopja a magán ill.az állami nyugdíjat is,
- statáriálisan vezeti szakadékba a még megmaradt országot,miután maradéktalanul kifosztotta,
- stb.,stb.,stb...?
teuton
@KisTehen: Orbancod mi volt??? Minden volt mar a kommunistatol a naciig, csak akasztott ember nem. De meg az is lehet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.