Ugyanakkor pontos létszámot senki sem tud mondani egyelőre, mert a seregtől nehezen szivárognak ki az információk. A leépítésekre egy friss kormányrendelet adott lehetőséget a honvédelmi miniszternek. Egyes szakértők szerint politikai tisztogatás zajlik, mások szerint csak végre meglépik azt, hogy lefaragnak a "fejnehézségből" a seregnél, mert túl sok a tiszt, és kevés a végrehajtó állomány. 

A Telex megpróbált utánajárni, hogy mik igazak abból a szóbeszédből, miszerint már száznál több tisztnek és főtisztnek mondott fel a honvédelmi miniszter.

Keddtől van lehetősége a honvédelmi miniszternek a fiatalításra, máris rengeteg elbocsátott főtisztről hallani

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a doni áttörés 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Budapesten, a Szentháromság téren 2023. január 12-én.

Fotó, címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

Mint ismert, kedden jelent meg az a kormányrendelet a Magyar Közlönyben, amely lehetővé tette Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek, hogy egyoldalú döntéssel, kéthavi felmentési idővel felmondhatja azoknak a katonáknak a szolgálati viszonyát, akik betöltötték a 45. éetévüket és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonnyal rendelkeznek.

A miniszter ezt több helyen is azzal magyarázta, hogy szükség van a Honvédség fiatalítására, és többek közt arra is kitért, hogy a modern fegyerrendszerek működtetéséhez, modern harcászati eljárásokhoz szükség van egy nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező fiatalabb tiszti és altiszti állományra.

A Telex a cikkében leírta, az utóbbi napokban az üggyel kapcsolatban több olyan információ is befutott hozzájuk, hogy már eddig (tehát keddtől kezdve) 100-200 magas rangú katonával közölhették a felmondást, de a szám még várhatóan növekedni fog, akár a töbszörösére is. A lap hozzátette, a honvédség berkeiből a nemzetbiztonsági okokból nehezen jutnak ki információk, de ennek ellenére is megpróbáltak utánajárni az ügynek.

A Telex több olyan szakértővel beszélt, akik rálátnak a honvédségnél zajló folyamatokra. A források szerint a hadseregnél ki van adva, hogy a "szabadon működő médiumok" (mint a Telex, és mások) "ellenségnek" számítanak, nekik nem lehet nyilatkozni.

"Ráadásul a magas rangú katonák elbocsátásuk után egészen a nyugdíjkorhatár eléréséig továbbra is kapni fogják eddigi juttatásuk egy részét. Ennek elvesztését sem akarják kockáztatni azzal, hogy szivárogtatnak a sajtónak, elképzelhető, hogy titoktartási szerződéseket is alá kell írniuk. A leszerelésük utáni állami javadalmazás egyébként teljesen indokolt, egy 25-35 éve, lényegében egész életében csak a katonaságnál szolgáló embernek nem könnyű egyik pillanatról a másikra elhelyezkednie a munkaerőpiacon"

– olvasható a cikkben.

Politikai tisztogatás vs. fejnehézből lefaragás

A lap által megkérdezettek egy része úgy látja, hogy politikai tisztogatás folyik jelenleg a seregnél, szánukra ugyanis indokolatlan egy ekkora méretű leépítés a szomszédban zajló háború idején. Van olyan, aki arról hallott, hogy NATO-misszióból, külföldről hívtak haza egyeseket, hogy közöljék velük a felmondást – de azt még nem tudni, hogy ki megy a helyükre. Arról is több szóbeszéd van, hogy általában azok lesznek "gyanúsak" a felsővezetés számára, akik hosszabb ideig dolgoztak NATO-parancsnokságon vagy külszolgálaton. Hasonlóról beszélt a napokban az egykori honvédelmi államtitkár, most DK-s politikus Vadai Ágnes is egy műsorban.

A források másik csoportja szerint a most zajló leépítés egyszerűen egy rég várt reform része, ahol a sereg "fejnehéz" voltát (vagyis hogy a végrehajtó állománynál sokkal nagyobb a minisztériumi és egyéb háttérállomány és a vezető beosztású tisztek létszáma) igyekeznek lefaragni. Azok, akik szerint ez folyik most, azok annak is ellentmondtak, hogy itt egyfajta NATO-mentesítés zajlana, mert szerintük a megmaradó fiatalabb korosztályok voltak nagyobb számban külföldi kiküldetéseken. Szerintük a modernebb fegyverek és fegyverrendszerek beérkezése is indokolja a fiatalítását a seregnek.

A Telex forrásai szerint az régóta igaz, hogy több tiszti képességet a honvédségnél alacsonyabb szintre (altiszti és legénység) lehetne helyezni, és minden állománytípus kompetenciájánál szükség lenne a változtatásokra, ez hozhatja el a kevesebb tiszti létszámot adott esetben.

"Alacsonyabb szervezeti szinten is régóta indokolt az, hogy alacsonyabb beosztásokhoz kössenek nagyobb felelősséggel járó feladatköröket, mert jól felkészült emberek vannak például az altisztek körében is. Erre a jól képzett altiszti körre egyébként a nyugati országok hadseregeiben is nagyobb felelősségi körök hárulnak, mint most a magyar honvédségben. Az altisztek jelentős része többdiplomás, akár doktorival is rendelkező katona, akiknek komoly szolgálati tapasztalatuk van"

– olvasható a cikkben.

Fontos, hogy hogyan kommunikálják a leépítést az állomány felé

Több név nélkül nyilatkozó szakértő szerint azonban kétséges, hogy megfelelően meg lett-e tervezve a most zajló leépítés, és többekben az is felmerült, hogy azok valószínűleg nem fognak lapátra kerülni, akik jóban vannak a miniszterrel és köreivel. Másokta a leépítés sebessége riasztott meg, mert ez esetleg kihatással lehet a toborzásra is, mint elrettentő példa.

A lapnak nyilatkozók egy része szerint vélelmezhetően gazdasági okai is lehetnek a leépítéseknek, az elbocsátott tisztek bértömegéből lehet a többiek bérfejlesztésére is költeni. Volt olyan, aki a politikai alapú tisztogatást azért vonta kétségbe, mert szerinte nem jellemző az állományra a politikai alapú megkülnböztetés.

Volt olyan szakértő, aki azt hangsúlyozta, hogy külcsfontosságú az állomány véleménye is a leépítésről, mert ha azt érzik, hogy igazságtalanul küldtek el egy jó felettest, az demoralizálhatja őket. A drasztikus belenyúlások a szervezeti egységbe a morált áshatják alá, az pedig komoly károkat képes okozni. Ezért lenne jó, ha értékalapú, racionális szervezetfejlesztés zajlana.

Forrás: telex.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
most a lehetséges népközé lövösök várnak a besorozásra, akiknek nem lesz problema meghúzni a ravaszt..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 15:11
Szellemifogyatékos 20-IQ-val rendelkező csikari röfi kibucban izraelben élnek.
hu.wikipedia.org/wiki/Kibuc
Tessék csikari röfi müvelődj.Valaki csak felovassa neked a román cigány soron.
justhpeter
@sokanvagyunk: Miféle taktika. Katonai puccs nem lehet, mert nincs olyan bolond puccsista, aki a saját féleszű bandáját puccsolja meg. Pártpolitikai puccs nem lehet, mert minden kleptokrata-nemzeti-keresztény pártalakulat folyamatos ellenőrzés alatt van. Külföldi szervezettel, hatalommal szembeni puccs nem lehetséges, hiszen a külföld mire befejeződik az akció lenullázza az országot.
Pusztán arról nehet szó, hogy a hétvége miatt még nem érkezett meg az ápolószemélyzet.
Jozefina
Már 170 tábornokot és tisztet mentettek fel a honvédségnél – mondja a volt honvédelmi államtitkár.
A politikus szerint „ez azt jelenti, hogy egy NATO-mentesítés folyik jelen pillanatban a Magyar Honvédségnél”, hiszen „a 45 éves tisztek és tábornokok nemzetközi tapasztalattal rendelkező, nyelveket beszélő és a NATO-ban szocializálódott katonák”. Vadai arról is beszélt, hogy az intézkedések célja az is, hogy a politikai hűség legyen mostantól irányadó a Magyar Honvédségben.
telex.hu/belfold/2023/01/20/honvedelmi-miniszterium-miniszter-katona-honved-vezerkar-szalay-bobrovniczky-kristof-fiatalitas-hadero-szolgalati-viszony
Gyurka80
@Mirabilis: És a vaddisznó ági hogyan volt államtitkár?!
terlasz
A fiatalok orbán-csicskábak való átnevelése egyszerűbb...
Lepényleső
...- beérett a bán sereg - akik hűen tudják hol terem a nyalható faszegg?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.