Pedig nem tetszik nekünk.

Szijjártó: Magyarország nem vétózza meg az Ukrajnának szánt EU-s fegyverpénztMTI/KKM

Szijjártó Péter az EU-s külügyminiszterek brüsszeli találkozójának szünetében kijelentette, hogy a magyar kormánynak ugyan nem tetszik, hogy az EU-s tagállamok még több pénzt adnak fegyvervásárlásra Ukrajnának, „de a döntést nem akadályozzuk meg”.

A 444.hu szemléje szerint ezzel megszületett az elvi megállapodás, hogy az úgynevezett Európai Békekeretből további 500 millió eurót kap Ukrajna, amelyekből fegyvereket vásárolhat. A keret nem az EU költségvetéséből való, azt a tagállamok kormányközi megállapodás alapján töltik fel.

A magyar kormány azt sem akadályozta meg, hogy további 45 millió eurót adjanak a tagállamok ukrán katonák kiképzésére – bár a konkrét programokban a magyar honvédség nem vesz részt.

Korábban külföldi források alapján elterjedt a sajtóban, hogy a magyar kormány megvétózhatja a félmilliárd eurós fegyverkezési támogatást, ám ezeket a híreszteléseket Szijjártó hazugságoknak nevezte.

Minden jel szerint a magyar kormány tartózkodni fog a szavazáskor, hétfőn még csak a politikai megállapodás született meg az ügyben.

Szijjártó azt mondta, hogy a magyar kormány a béke pártján áll, és a békével összeegyeztethetetlen minden fegyverszállítás. Arra nem tért ki, hogy a nyugati fegyverszállítások leállítása az oroszok győzelmét hoznák, azaz az így elért béke lényegében orosz katonai győzelmet jelentene.

Forrás: 444.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@KisTehen: Magadban pofázol, hülyegyerek?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@Fenyöfa58: már megint itt vagy faszén pajtás ... követsz?

HAHAHA
KisTehen
@Eladott Ország: téged meg csak ráztak, de nem kevertek

HAHAHA
jáger laszló
,
Akkor támogatja magyarul mondva!!
Csakhogy mindenki értse!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
sgl
Bohóc ország, tolvaj ország, hazug tolvajokkal az élen.
Eladott Ország
Egyébként az EU tagállamok a fidesz nélkül is folyósítanák a további 500 millió eurós támogatást Ukrajnának, és leszarják az illiberális, ruszkik seggét nyaló maffiaállamot! Már nem vagytok beszámíthatóak, elmebetegek, idióták vagytok és a magyar népet járatjátok csak le, szarháziak! A gecit és bandáját már régen kiírták Európából!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.