A KSH adatai szerint múlt hónapban átlag 900 forintot kértek egy kiló fehér kenyérért, kétszer annyit, mint egy évvel korábban. A következő hetek azonban fordulatot hozhatnak – írja a Magyar Hang

Esik a búza ára, olcsóbb lett a liszt, hogyan hathat ez a kenyérre?

Fotó: 123RF.com

A Gabonaszövetség tagozati elnöke, az ország egyik legnagyobb feldolgozójának vezetője azt mondja, nő a bérköltség és drágul a csomagolás, mégis csökkenteniük kell a liszt árát. Mert azt mondja, a búza árának zuhanása miatt ezt követelik a pékek.

„5 százalék körül lehet a csökkenés, ami úgy gondolom, februárban elindul. De ahogy a búza ára megy lefelé, és sajnos úgy néz ki, hogy továbbra is csökkenni fog a búza ára, ezt követi általában a liszt árának csökkenése is”

– mondta a Híradónak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A feldolgozók és a termelők is panaszkodnak. Azt mondják, már a gazdaságok 10 százaléka fizetési nehézségekkel küzd, mert hetek óta esik a búza ára, mióta megindult a gabonaszállítás a háború sújtotta Ukrajnából. A magyar termés tonnánkénti árát eddig harmadával nyomta le az olcsó ukrán gabona.

„Ez 90-95 ezer forint. Ennyiért búzát Magyarországon nem lehet termelni. Kukoricából lényegében semmi kereslet nincs”

– mondta Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára.

Megoldási javaslatokat a Magyar Hang cikkében olvashatnak. 

Forrás: Magyar Hang

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"hogyan hathat ez a kenyérre?"

Drágább lesz...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
"hogyan hathat ez a kenyérre?"

Drágább lesz...
archive
Nem értem.. azért ment fel a kenyér ára (meg egyéb pékárué), mert háború van, egekben a gabona ára. Most meg az a gond, hogy esik a gabona ára.. Már most biztos vagyok abban, hogy nem lesz itt árcsökkenés semmiben (ha így is megveszi a nép, akkor minek csökkenteni? -> magyar mentalitás)
Namely
A búza ára tavaly május közepe óta eső trendben van. Örömmel látom, hogy ennyi idő alatt a szakértő propellerhez is eljutott a hír.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
jáger laszló
Csak mellékesen
nálunk 1liter ESL tej 570 forint. UHT tej nem kapuható
0,5kg borsodi paraszt kenyér 540 forint
2dl tejföl 450, delma margarin 600forint 450 gramm
vajkrém 700, körözött 800 forint 190 gramm
Negro cukorka 70 gramm 320 forint
sajtfélékről ne is beszéljünk!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Nessy
@KisTehen: Tudod, az 1,5 tej olyan, mint mikor gyerekkoromban még tejes kannéba vittük haza a liter tejet, és kiöblitettük a kannát!
sokanvagyunk
Basszus! fel ne vegyétek az inflációs nyugdíjkorrekciót, mert visszafizetteti az állam - ha ez így megy tovább. :)
Emmersson71
"Esik a búza ára, olcsóbb lett a liszt, hogyan hathat ez a kenyérre?"

Orbanisztánban?
Drágul, természetesen.
volvós
Eddigi tapasztalat ha valaminek a beszerzési ára drasztikusan csökkent, a kormány úgy reagált, hogy azonnal drasztikusan felemelte az adott termék árát, vagy a háborúra, vagy a gazdaságra vagy csak megszokásból...
Lepényleső
...ahogy szokott,drágul,- csak most épp azért mert a liszt olcsóbb lett?
volvós
@KisTehen: " cica " neked a retkes qrwanyád és ha én nem szóltam hozzád, akkor tedd a büdös pofádat takarékra és kérőzz csendesen !!!
volvós
@KisTehen:... akkor tedd a büdös pofádat takarékra és kérőzz csendesen !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.