A magyarok döntöttek: 97 % NEM a szankciókra” – ez áll az új kormányzati plakátokon, amik már megjelentek az országban. Nem tudni, hogy ez a plakátkampány mennyibe került, de mindenesetre biztosan megtoldja a „nemzeti konzultáció” költségeit, amire eddig több mint hétmilliárd forintot költöttek. A konzultációt 1,4 milliárdan töltötték ki, az ő 97 százalékuk, tehát 1,358 millió ember válaszolt nemmel az irányított kérdésekre. Az Európai Bizottság később azt nyilatkozta: „tudomásul vettük a magyarországi konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is”. (A részvételi számot is csak kormányzati közlésből tudjuk, azt soha senki nem ellenőrizte, ellenőrizheti.) Az Eurobarométer júniusi kutatása szerint akkor a magyarok 72 százaléka támogatta az EU gazdasági szankcióit, és csak 22 százalékuk ellenezte, ahogy arról mi is beszámoltunk. Az új plakátokról már a közösségi médiában is jelentek meg képek: Szóval @PM_OrbanViktor a válság közepén elköltött több tízmillió...

Forrás: rtl.hu
Feltöltő: archive
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

neverland
A fideszes 97 százalék valójában csak 17

www.szeged.hu/cikk/halasz-noemi-a-fideszes-97-szazalek-valojaban-csak-17-garai-szakacs-laszlo-jegyzete

Vitatkoznék a címmel, mivel félreérthető, mert ugye az szerepel a plakátokon, hogy a "magyarok döntöttek".

Csak a Fidesz-esek más tészta. 2 809 238 belhoni belterjes degenerált fideszszavazóból 1 358 000 válaszolt nemmel, vagyis 50 százalékuk sem! Ehhez vegyük hozzá, hogy többen többször is szavaztak, vagyis valójában ennyien sincsenek.
És mindezt úgy, hogy az EU azóta jelezte, hogy ez kevés és ezzel semmit sem érnek el, de azért megint eléget a Fidesz-kormány pár milliárdocskát néphülyítésre.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Orcátlan hazugság!!! Nem ég le a bőr a pofájukról!!!??
csak úgy....
ha a magyarok 97 százaléka 1,358 millió ember,akkor faxán megcsappant a magyar a fidesz kormányzás alatt!
Nessy
@Jozefina: A híveknek ez is hihető! Ők a lényeg Orbánnak, őket kell szédíteni!
archive
A hívek még ezt is elhiszik, a tudatukig nem jut el hogy egy egyszerű százalékszámolás már bizonyíték a félrevezetésükre.
Jozefina
A több mint 8 millió kiküldött kérdőívből az (interneten bárki által, bármennyi kitölthető volt) összesen 1,4 millió érkezett be. Az 1,4 milliónak a 97 % állítóag. Az ő 97 százalékuk, tehát 1,358 millió ember válaszolt nemmel az irányított kérdésekre. Óriási nagy hazugsá és csalás azt állítani, hogy ez a magyarok 97 %-a.
A 97 % 8.245.000 lenne és nem 1,358 millió ha kb 8,5 millió kiküldött kérdőívből valamennyi érvényesen visszaküldésre került volna.
neverland
A fideszes 97 százalék valójában csak 17

www.szeged.hu/cikk/halasz-noemi-a-fideszes-97-szazalek-valojaban-csak-17-garai-szakacs-laszlo-jegyzete

Vitatkoznék a címmel, mivel félreérthető, mert ugye az szerepel a plakátokon, hogy a "magyarok döntöttek".

Csak a Fidesz-esek más tészta. 2 809 238 belhoni belterjes degenerált fideszszavazóból 1 358 000 válaszolt nemmel, vagyis 50 százalékuk sem! Ehhez vegyük hozzá, hogy többen többször is szavaztak, vagyis valójában ennyien sincsenek.
És mindezt úgy, hogy az EU azóta jelezte, hogy ez kevés és ezzel semmit sem érnek el, de azért megint eléget a Fidesz-kormány pár milliárdocskát néphülyítésre.
sokanvagyunk
...mert előtte ugyanaz az óriásplakát bombával ijesztgette őket.
namihami
97 (kilencvenhét) százalék? Akkor ez még a 2/3-nál is több, nem?!?!
A kérdés csak az, hogy MINEK a 2/3-ánál!
simmering73
"Nincs az a fasiszta disztópia, amely túltenne a magyar valóságon. Orbán diktatúrája a legprimitívebb csalások, manipulációk és hazugságok sorozata, maga az abszurditás. Ehhez képest a Kádár-rendszer virágzó és intelligens demokrácia volt, amelyben komolyan vették az embereket és nem néztek mindenkit hülyének. A Tanú című film semmi Orbán rendszeréhez, Bástya elvtárs egy felvilágosult demokrata Orbánhoz képest. Európa közepén működtetnek egy agyalágyult rendszert, amelynek groteszk működését legjobban a szankciók elleni “konzultáció” szemlélteti."
nepszava.us/a-szankciok-elleni-konzultacio-is-olyan-volt-mint-amikor-virag-elvtars-taskajaban-volt-a-targyalas-elott-az-itelet/
neverland
A Momentum plakátját már kijavítottam. "Ki vezethet új útra minket?"
Beleírtam a sziluettbe: Jézus

Most a Fidesz plakátja jön...
Egyelőre ott tartok hogy a 9-est átírom 1-esre. De még vannak ötleteim.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.