Az LMP a végrehajtói kar vezetőjének leváltását sürgeti.

"Miért védi a Fidesz a korrupt fővégrehajtót?" – Varga Juditnak is keményen nekimentek a Völner–Schadl durva korrupciós ügyben az újabb kiszivárgott hangfelvételek után

Varga Judit és Völner Pál. Fotó: MTI/Soós Lajos

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval vádolt vezetőjének, Schadl Györgynek a leváltását sürgette ismét az LMP országgyűlési képviselője szerdán.

Keresztes László Lóránt – aki az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke is – a Facebook-oldalán közzétett videónyilatkozatban azt mondta, a Fidesz-KDNP képviselői nem tarthatják pozícióban a korrupt fővégrehajtót.

Az Igazságügyi Minisztérium budapesti székháza előtt az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a kormánypárti képviselők novemberben megakadályozták, hogy az Országgyűlés elfogadja indítványát, amely lehetővé tette volna Schadl György leváltását a végrehajtói kar elnöki posztjáról.

Elmondta,

írásban megkérdezte a végrehajtókat is, miért nem váltják le a több mint egy éve letartóztatásban lévő vezetőjüket, a válaszból kiderült, "a karnak esze ágába sincs leváltani".

A képviselő szerint joggal és okkal sérti a magyar társadalom igazságérzetét az, hogy egy ilyen súlyos korrupciós bűncselekménnyel vádolt ember még mindig ebben a fontos tisztségben van.

Keresztes László Lóránt közölte, ismét benyújtotta a parlamentnek indítványát, miszerint korrupcióval vádolt személy ne lehessen a végrehajtói kar vezetője.

A politikus arról is beszélt, hogy a kormánynak és Varga Judit igazságügyi miniszternek meg kell törnie a hallgatást az ügyben. Az igazságügyi tárca vezetőjének egyebek mellett választ kell adnia arra, találkozott-e Schadl Györggyel, illetve kikről beszélt Völner Pál volt igazságügyi államtitkár akkor, amikor azt mondta: ha elkezd beszélni, több embernek meginog a széke – tette hozzá.

Ahogy ma korábban megírtuk, a Völner-Schadl ügyben újabb nyomozati hanganyag szivárgott ki. Ebben Schadl és Völner arról is egyeztettek, hozzanak össze egy találkozót „jó miniszter asszonnyal”.

Forrás: MTI

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
egymás mocskos mancsában! színes szélesvásznu fidesz film
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
egymás mocskos mancsában! színes szélesvásznu fidesz film
neverland
Varga Judit egy hazudós, korrupt, gyilkosságra felbujtó aberrált (szégyenérzet nélküli szexuálisan elfajzott) kurva - ez ma Magyarország igazságügy minisztere - írd és mond !!!

EZ ŐRÜLET !!!
Aki Én
Mert velejéig romlott, aljas, hazaáruló maffia, akik mindent ellopnak, mert súlyos beteg a gazdájuk, semmi nem elég neki.
Hála az agyhalott, ostoba, vak, suttyó szektájuknak, akik nem is értik mi történik.

,,Szíjj László a legátláthatóbb hatalmi figura: teljesen világos, hogy túlárazott autópályatendereken szedte össze a pénzét. Számításaink szerint tavaly könyvelhette el az 1500-dik milliárdot, melyet bevételként biztosított neki a 2010 óta regnáló kormányzat – és közben ötször akkora eredményt produkált az ő Duna Aszfaltja, mint korábban Simicska Lajos Közgép Zrt.-je"

www.valaszonline.hu/2023/01/25/szijj-laszlo-duna-aszfalt-botaniq-budai-klub/
Istenakinincsen
Nna vajon miért védi a korrupt fideSS a korrupt fővégrehajtót?!?...Talán túl sokat tud és fosnak tőle, hogy borul a bili!?
Macskaszem
Hogy miért védi a fidesz? Ott a magyarázat a "véletlenül" kikerült lehallgatásokban:
V-né: "Ezek egészen egyszerűen arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit.”
V: „Lehet, hogy fogok is. Tudok olyat mondani, hogy egy két embernek meginog a széke."
Ez bizonyára így is van, ha "pofázik valamit" akkor elindul a dominó, és dől az összes mocskosgeci.
Nessy
Hja kérem, a "keresztapa" a börtönben is "keresztapa"! Völner meg közt, elnököt választott a parlamentbe tavaly! Jogállam fidesz módra!
Eladott Ország
Azért védi a fidesz a korrupt végrehajtót, mert Varga Jucuska is vastagon benne van sokadmagával. Hátha még a sok megsemmisített irat mesélni tudna, a szexvideóval együtt. Jucus elvtársnő: Sajnálom, de most nem tudom átadni Völner úrnak!...
pbs.twimg.com/media/Fm1hHl2WIAAblTF?format=jpg&name=900x900
Eladott Ország
@Nessy: ma, 16:43 ♦ ❗A fidesz bűnözők segédletével választották meg Novák Katalint köztársasági elnöknek. Boldog István és Simonka György is szavaztak, akik ellen még Polt Péter is nyomoz, 8 év fegyházbüntetést kért rájuk költségvetési csalás miatt. De besomfordált Völner "papírzacskó" Pál is, hogy meglegyen a kétharmad.❗ Na, ezek köztársasági elnöke Novák. Szégyen! Aki korpa közé keveredik…….. Nos, már meg is ették a disznók.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275556608_529091095239453_9004623889647173608_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=3rLjGB1znp4AX-7A-Pw&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCWtRXdwJAnpgej3leCmi8Kr6Idm1-7k4i6Z9V4i7K8fA&oe=63D6D418
c.tenor.com/rOo5_MzMjb0AAAAd/tenor.gif
verőce21
Miért védik a lipsik, a levitézlett Fletót és bandáját...?
jáger laszló
Völner barátunk védett személy???
vagy csak +próbálják védeni???
csak ennyi
barátilag
J.L.
szegfue
Szerintem azért, ha egy ország igazságügy minisztere nem tudja mi történik a "háza táján", az bizony nagy baj. Tulajdonképpen ha tudja, akkor azért felelős, ha nem akkor is az, hiszen a vezető minden esetben felelős a beosztottjaiért.
Eladott Ország
@verőce21: ma, 16:59 ♦ Most nem erről van szó, a hozzászólás tárgya: "Miért védi a Fidesz a korrupt fővégrehajtót?"
Ugy látom, hogy az orbánjúgendi szeminárium helyett, tréning fejlesztés szükséges a tanulási zavar következő területein: diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia.
verőce21
@Eladott Ország: A sok hazugságodért pedig neked kellene egyenként kiverni a fogaidat és nyelvedet a seggedbe dugni te retardált genetikai hulladék.
justhpeter
@verőce21: Piszkálja a csőrödet @Eladott Ország: képe. Márpedig egy rendes maffiában a Donnak és a Ladynek valamivel csak el kell tölteni az időt.
lampa laz
"a karnak esze ágába sincs leváltani". Ennek csak 1 oka lehet az, h a végrehajtói kar pont olyan szemét korrupt mint a fővégrehajtó. A végrehajtói kar elnökének bizalmi embere volt a korrupt pénzek (fő)könyvelője.
Akkor hogy váltanák le? Egy erkölcstelen mocsár ez az ország, a kolostordisznóval az élen.
jáger laszló
Miért miért??
Mert Jucika füle mögött is olvad a vaj!!
Csak azért!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Lepényleső
... Ferenc vesztét az állítólagos hazugsága okozta,
- ezek a büntetendőnek vélt cselekmények a bűnök tekintetében a hazugságok vajon hány százszorosa,
- mégis közülük mindenki becsületes és tiszta (főninek meg is maradt posztja),- ezer és ezer kilakoltatott igazolja?
Eladott Ország
Műköröm azért van dögivel a fideszes kuratóriumi hülye 3,14csán! "Az alma nem esik messze a fájától."
Eladott Ország
Jucuska! Az agyat is néha barázdásítani kellene, hülye agyatlan, beképzelt parazita, fideszes k*rva! Apád is ilyen alávaló spicli rohadék volt! Az alkotó munka mindkettőtöknek büdös volt, te aljadék! Takarodjatok!
colibri
@Macskaszem: 16:41 De Völner egyáltalán nem fog pofázni, mert meggondolta magát... Azóta felvilágosították, hogy azért van szabad lábon, jól elhúzzák az ügyet és még az is nagyon valószínű, hogy megússza az egész korrupciós ügyet, de kussol és nem pofázik... senkiről, semmit. És így tesz... saját érdekében...
Istenakinincsen
@colibri: Schadl ezt nem hagyja annyiban! Énekelni fog hogy mentse a bőrét, azután lehet hogy megsemmisítik a bizonyítékokat a fideSS érdekében! Nincs itt semmi látnivaló, nem tartozik az ügyhöz...stb.
percsi
Több 100ezer magyar kifosztásán gazdagodtak meg!
Az "igazság" szolgái kéz a kézben a magyar emberek kifosztásán munkálkodik, a törvényt ki lehet dobni az ablakon, mert felesleges :(
jáger laszló
Jucikát is +hallgatják februárban a Pegazus ügyben és majd okosabbak leszünk,ha dalol a madárka!!!
Addig kibírjuk féllábon is!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
dr. prédikátor
AZ EGÉSZ FITYMASZ KORMÁNY ÉRINTETT, EZÉRT VÉDIK A SZEMETEKET!!! A POLT POT FÉLE MAFFIAÜGYÉSZSÉG NEM VÉLETLENÜL/TÖRVÉNYTELENÜL/ SEMMISÍTETT MEG KOMPROMITTÁLÓ BIZONYÍTÉKOKAT!!!
Aki Én
@verőce21: ,,Miért védik a lipsik, a levitézlett Fletót és bandáját...?"

Ki védi? Ha bűnös bármiben (nyilván van amiben az), akkor kinek lenne dolga és kötelessége számonkérni, ha nem a 4. kétharmados gazdádnak?
Egyébként Gyurcsány nincs 15. éve. Helyette vannak durvább aktualitások.
Te tényleg ennyire buta vagy?
ómió
Annyira "védi", hogy bíróság előtt áll!? Amúgy, mennyire kéne, efftársak!?
Jozefina
Völnert már kirúgták a minisztériumból, Schadl és Jucus tartja a frontot, pedig mindháromnak már rács mögött kellene lennie!!! Lépéshátrányban van az ügyészség, ami nem csoda!!!?
roccobaba
Nagyon eccerű, hogy miért.
,,Ő is a mi kutyánk kölyke" elv alapján.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.