A 2010-ben alapított Médianéző Kft. a Közbeszerzési Hatóság adatbázisa szerint főleg 2012 és 2019 között nyert el számos állami közbeszerzést, médiafigyelést végzett többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, az MFB-nek és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nek is.

Hiába kapott milliárdokat Orbán Viktor volt államtitkára, most megszünteti a cégét
Győri Tibor, a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős államtitkára beszél a Pápai Polgári Kör rendezvényén. MTI Fotó: Nagy Lajos

De a cég tulajdonosa a miniszterelnökkel is jó kapcsolatot ápol, hiszen Győri Tibor a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős államtitkára volt, és 2015-ben Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóval együtt alapította meg a Ripostot és Lokált kiadó vállalkozást.

2022. december 30-án úgy döntött a tulajdonos, a Nézőpont Csoport Zrt. (ennek egyszemélyes tulajdonosa Győri Tibor), hogy végelszámolással megszünteti az egykor jól menő és milliárdos megbízásokat bezsebelő Médianéző Kft.-t.

2019-ben és előtte másfél milliárd forintot is meghaladó éves árbevétele volt a cégnek, amivel szemben 2021-ben már csak

3,1 millió forint folyt be a Médianéző kasszájába.

A tulajdonos cég, a Nézőpont Csoportnak egyébként töretlen a sikere, 2021-ben 286 millió forintos árbevételből 255 milliós nyereséget csináltak.

Forrás: mfor

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

drrotf
Nem kell már nézni, szemlélni a médiát, minden egy kézben van.Majdnem minden!
drrotf
Nem kell már nézni, szemlélni a médiát, minden egy kézben van.Majdnem minden!
Eladott Ország
@drrotf: tegnap, 22:43 ♦ „ A németek valamiért azt gondolják, hogy az ő demokráciájuk valamiért jobb mint Magyarországé.” Tévednek. Valamiért azt gondolják, hogy a sajtószabadság ott jobb állapotban van, mint itt. Tévednek," ( Orbán Viktor)
Öntelt nagyképű, haszug és ráadásul még pofátlan is!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/280182612_536215974792028_5812700292165022389_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=uIxxT4cN3TgAX8dfbMo&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDx1vrnnnCW8hdWatxFcDt5Rm_VShCJ0ANQEGd48esXGg&oe=63D6F549
Szeretnék egy ilyen agymosógépet. M1, hir tv, megyei lapok olvasása, Kossuth rádió, etc...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27072242_1739329349445750_237373709115834882_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=R8s9O6yrd0QAX8StKRH&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCrw6irhXYaXgSesn20aa2szru64L0dWHLwLAXaoEIYlg&oe=63F985A0

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.