Ha rajta múlna, tűzszünet lenne. 

Orbán Viktor: nem kell túlbonyolítani a dolgokatOrbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban kötetlen beszélgetésen fogadta a Mathias Corvinus Collegium nemzetközi médiakonferenciájának külföldi előadóit, Orbán Balázs politikai igazgatóval, az MCC kuratóriumi elnökével közösen – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A médiával foglalkozó nemzetközi hírű tudósokat, kutatókat illetve újságírókat elsősorban az ukrajnai háborúval kapcsolatos magyar álláspont érdekelte.

Orbán Viktor kifejtette: nem kell túlbonyolítani a dolgokat, azonnali tűzszünetre van szükség, ami után rögtön meg kell kezdődniük a béketárgyalásoknak, ezek azonban hónapokig, évekig is eltarthatnak.

A kormányfő beszélt a háború eszkalálódásának veszélyéről is. Kérdéseket kapott az európai politikai vezetési válságról, amivel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: jelenleg az európai vezetőknek sokszor az is nehézséget okoz, hogy felismerjék és megfogalmazzák a kontinens saját érdekeit.

A Konferencia a publikálás jövőjéről című kétnapos tanácskozáson három kontinens tizenhárom országából érkező negyven előadó osztja meg gondolatait a médiapiac helyzetéről.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Valóban! És a Mi Viktorunk tényleg nem az, aki túl bonyolítja, ha pitizni kell a Putyinjának!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Valóban! És a Mi Viktorunk tényleg nem az, aki túl bonyolítja, ha pitizni kell a Putyinjának!
csak úgy....
@Maccska: te idióta,neked halvány lila fingod sincs németországról csak hülyeségeket pofázol! te csak a ruszki-fidesz propagandát szajkózod!
egyáltalá, tudsz te németül, hogy itteni eredeti dolgokat olvasgass vagy politikai vitákat eredetibe nézhess?
csak úgy....
@KisTehen: boci,te egy fontoskodó buta barom!
jáger laszló
OV nem bonyolítja túl a dolgokat
Ki sem állhatja az illegális migránsokat .Brüsszelt és Sorost!!!
A homárt azért szereti!!
2 adagot is befalna belőle...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Nessy
Kormányfőnk véleménye után nem lehet csodálkozni kormánya tagjainak a "bölcs" nyilatkozatain, törvényjavaslatain, rendeletein!!
csak úgy....
Mindenki Babiš ellen, az orbánizmustól féltik a cseh demokráciát
444.hu/2023/01/26/mindenki-babis-ellen-az-orbanizmustol-feltik-a-cseh-demokraciat
úgy látszik,hogy a szomszédoknak több eszük van mit a bükkfa fejü fidesz magyaroknak!
Józsipapa
mondja ezt a pávatáncos,utcai harcos,
békemissziós...
csak szájkaratéznak petikével...
gina
Elmebeteg kipcsák, te mondod meg a tutit, te zsiros féreg,,,
justhpeter
Hogy van az, hogy minden "tuti" után jön egy bünti ?
Macskaszem
Béketárgyalást Putyinnal? Minek? Jelenleg 5 db nemzetközi szerződés van érvényben, hogy Putyin betartja a területi határokat, és nem indít háborút. Ötöt nem sikerült neki betartani, majd a hatodikat betartja? Mesebeszéd. Persze, hogy Zelenszkij nem hisz neki. Olyan vereséget kell rámérni, hogy soha többet ne legyen kedve háborút indítani.
ómió
Pedig "srófolják" az efftársak! Ezerrel!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.