Újult erővel vette védelmébe a helyiek által vélhetően többségében elutasított kínai akkumulátorgyárat Papp László, Debrecen fideszes polgármestere.

Debrecen fideszes polgármestere a baloldalt és a város irigyeit sejti az akkumulátorgyár-ellenes hangok mögött
Fotó: Facebook/Papp László

A városvezető egy fideszes klubban találkozott Földi-Kovács Andreával és Földi Lászlóval – írja a Debreceni Nap, majd ezután világosodhatott meg:

Minden egyes beruházásért hatalmas a verseny a szomszédos országokkal, ezért sokaknak szúrhatja a szemét az a gazdasági erősödés, ami itt Debrecenben történik. Sokan gondolhatják úgy mind belföldön, mind külföldön, hogy meg kellene már állítani ezt a folyamatot, mondván, hogy nem jó az, ha Debrecen gazdaságilag túl erős és ilyen befolyása lesz a régióra.

Látni kell, hogy Debrecen egy nagy nemzetközi gazdasági küzdelem ütközési pontja lett. Az elmúlt hetek történései bizonyították, hogy a baloldali pártok nem Debrecen érdekeit tartják szem előtt, amikor a város legnagyobb munkahelyteremtő beruházását, az akkumulátorgyár megépítését támadják.

A beruházás hatalmas gazdasági bevételt jelent a városnak, amely alapját képezi a következő évek fejlesztéseinek. Nekünk ezt kell szem előtt tartani!

- írja Facebook-oldalán Papp, jó fideszes szokáshoz illően "baloldalizva" (ez egyébként szitokszó?) mindenkit, aki nem ért vele egyet.

Forrás: debreceninap.hu

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

koszpeko
@Shikari: nyikhajdi
Mi van narancsnáci disznó?
Nektek az a lényeg minél nagyobb legyen a környezet rombolás.
Paks-2 most meg akugyár.
Látom megint feljöttél a Lendvay utcai csatornából és most jól vagy lakva.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Mint mindig csakis az ellenzékkel dobálóznak..
lampa laz
Munkahelyteremtő beruházás, kinek is? A szorgalmas fillipínóknak, mert onnan tízezrével jönnének ide dolgozni. Akkor lenne fasza gyerek a polgi, ha a rejtett munkarőnek, a cigányoknak teremtene munkahelyet, más munkaerő már nincs itthon.
balos
@Shikari: Mi van csicska,elszaladt a fanod,hogy itt nyomód az orrod a seggünkbe?
koszpeko
Brüsszel meg a Soros kimaradt.
Mi történt?
De lehet, hogy a város irigyei ők lennének?
Macskaszem
Nem kell ahhoz baloldalinak lenni, hogy valaki ne akarjon a kertje végébe egy irdatlan nagy környezetszennyező, zajszennyező, vízszennyező, nagy víz és energiaigényű gyárat.
Gödön betemették a vízminta vételi kutat. Az ott lakók tudják, mikor van zajmérés, mert olyankor lekapcsolják az amúgy állandóan morajló, pulzáló gépeket, amitől egyébként nem tudnak rendesen aludni sem.
Ebből áll a környezetvédelem. Majd 10-20 év múlva, amikor sorra halnak az ott lakók valamilyen rákban, akkor már késő lesz. Persze orbángecit sosem érdekelték az emberek, a szarabb minőségűeket felhasználja a mocskos dolgaihoz, a többit meg emberszámba sem veszi..
szaboria1
Nálunk úgy látszik a kínai bűnözők előnyt élveznek.
koszpeko
@Shikari: nyikhajdi
Mi van narancsnáci disznó?
Nektek az a lényeg minél nagyobb legyen a környezet rombolás.
Paks-2 most meg akugyár.
Látom megint feljöttél a Lendvay utcai csatornából és most jól vagy lakva.
kulabombaafityiszre
Először is migráncsokat alkalmaznak a gyárban,minden előnyével és hátrányával.
Másodszor iszonyatosan sok veszélyes anyagot használnak.
Harmadszor még nincs biztosítva az árammennyiség ami szükséges lesz.
Az mnb szerint nincs megfelelő mennyiségü lakás sem.
Végül de nem utolsónak az iszonyatos mennyiségü víz ami a gyártáshoz kell.
Nos ha ez mind rendben lenne akkor kezdhetnek a lakosok félni a körnnyezet(szálló porban nikkel,kobalt)vízminőség tönkretételétől,plusz a vendégmunkások randalírozásától.
magyar1
Ehhez pedig nem kell sok ész, hogy valaki felfogja az akkumlátor veszélyes, veszélyes hulladékként is kezelik az elhasználtakat, ahogy az elhasznált napelemeket is.
Pálinkás Pál
@Shikari: látom büdös román, ,más sem szeret téged...,szerintem még anyád sem...
polgarb
@KisTehen: Mi van debil tehén felébredtél!?Gondolom te sem ott akarsz legelni ahol ez a gyár lesz,pedig a lítium jót tenne a hülye fejednek!
balos
@Shikari: Anyád nem mondta,hogy mielőtt magadévá teszed mosakodj?Drága a túrós kukac!Remélem,hogy mielőbb beáll a fulladásod a putyinos életmód miatt!
Macskaszem
@Őrnagy: Hűha, Németországban is építettek 1 db gyárat, hűha, hűha.
Magyarországon ennél csak picivel többet:
Samsung SDI, Göd – akkumulátor gyár,
SK Innovation, Komárom, Iváncsa – akkumulátor gyárak,
Inzi Controls, Komárom – akkumulátormodul gyártó üzem,
BYD Electic, Komárom, Fót – elektromos buszgyár és akkumulátor összeszerelő üzem,
Contemporary Amperex Technology (CATL), Debrecen – akkumulátor gyár,
Semcorp, Debrecen – szeparátorfólia gyár,
EcoPro BM, Debrecen – katódgyár,
BMW, Debrecen – autógyár és akkumulátor összeszerelő üzem (az egyetlen, amit zölddel jelöltünk a térképen, hiszen német vállalat, de vélhetően együttműködik majd a helyben épülő ázsiai hátterű cégekkel),
W-Scope, Nyíregyháza – szeparátorfólia gyár,
CECZ cégcsoport, Vác – termék rendszerező üzem, (a térképen pirossal jelölve, Toperini Ipari Park),
Nice LMS Hungary Kft., Gödöllő, Vác – akkumulátorház gyártó üzem,
Shenzen Kedali, Gödöllő – akkumulátor-alkatrész gyár,
Iljin Materials, Gödöllő – rézfóliagyártó, (térképen pirossal jelölve, Gödöllői Üzleti Park Zrt.),
Hanaro Traiding, Fót – akkumulátor-összeszerelő üzem, (a térképen pirossal jelölve, HelloParks Fót),
SungEel Hitech,Szigetszentmiklós, Bátorterenye – akkumulátor-feldolgozó üzem
LG Chem és Toray Industries (közös vállalkozás), Nyergesújfalu – szeparátorfólia gyár,
Dongwha, Sóskút – elektrolit gyár, NMP oldószer újrahasznosító üzem,
NIO, Biatorbágy – akkumulátorcserélő állomások gyártóüzeme,
Bumchum Precison, Salgótarján – alkatrészgyártó üzem,
Lotte Aluminium, Tatabánya – alkatrészgyártó üzem,
Soulbrain, Tatabánya – elektrolit gyártás,
Solus Advanced Materials (korábbi Doosan), Tatabánya, rézfólia gyár,
Shinheung, Monor – akkumulátorkeret gyár,
Sangsin, Jászberény – alkatrészgyártó üzem,
Chevron Auto, Miskolc – alkatrészgyártó üzem, (a térképen pirossal jelölve, Mechatronikai Ipari Park),
GS Yuasa, Miskolc – akkumulátor gyár,
Enmech, Pécel – alkatrészgyár,
Még nem ismert cég, Győr, (a térképen pirossal jelölve,...
Eladott Ország
@Őrnagy: A csodák városa Debrecen. Egy héttel a bejelentés után már áll az üzemcsarnok! Akkor hogy lett az építési engedély kiadva lakossági egyeztetés nélkül?! Ez azt jelenti, hogy már a kínai munkaerő is drágább mint a magyar. Szuper! Ezt nevezem fejlődésnek! Majd elhasználják ott is a vizet a lakosságtól. És hova teszik a sok veszélyes hulladékot?!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/306359950_1425776791235557_8995366804732537601_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=FZ9N9m2umQkAX9B8qeb&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDv61WxFjGmOzlgWabfVVwx-YybNQl5XYJy8vJJmrMjUw&oe=63D83FE2
Míg nálunk a lassan kifutótípusnak számító lítium-ion aksikat gyártatnak majd a kínaiak, addig Svájcban megnyílt az első, kizárólag szilárdtestakkumulátort gyártó üzem, aminek legalább duplája az energiasűrűsége, így a hatótáv 900-1000 km, 6-8 perc alatt feltölthető, és korlátlan ciklust bír, nem gyullad ki. Már megint a múltba ruházunk be, de mit várhatunk a főispánok alatt. Várhatóan Szijjártó megkapja a legmagasabb kínai állami kitüntetést, a ruszki után.
uploads.disquscdn.com/images/1986f0bc77bc0fcfe916abeda1e104217a9a598985040c65f6ed85bf88db2f49.jpg?w=800&h
Eladott Ország
A gödi Samsung akkumulátor is nagyobbrészt ukránok dolgoznak, Debrecenben még inkább így lesz. Egyébként a shanghaji minimálbér jelenleg kb. 156 e Ft. Gödön már toxikus anyagokat találtak a talajvízben, pedig a Samsung 5 éve működő akkumulátorgyára csak 30 GWh-s, ami harmada a leendő kínai Contemporary Amperex Technology (CATL), debreceni üzemének. Gödön a Samsung kb. 1/3 akkora akkumulátorgyára 5 éves termelés alatt elszennyezte a talajvizet, szóval a szennyvíz-tisztítás is nagy kihívás lesz. Palkovics miniszter: "Magyarország eltökélt az akkumulátorgyártás fejlesztése mellett, de „mindennek ára van”. Szerinte egy ilyen kapacitású gyár energiaigénye 800 megawatt, és óránként 1000 köbméter vízigénye van. „Kérdés, hogyan tudjuk ezeket a szinteket csökkenteni" A Debreceniek örülnek majd, amikor már kora tavasszal lajtoskocsiról osztogatják az ivóvizet a bő vizeiről méltán híres Debrecenben. Csodálkozunk itt, hogy miért ide jönnek. Miért van az, hogy hozzánk mindig valamiért Kína meg az oroszok jönnek csak?! Költői kérdés. Ugye a környezetvédelem a folyó- és az ivóvíz, a talaj szempontjából is fontos lesz?! Vagy itt is kell egy Sárga-folyó?!
- Gyakorlatilag nincs környezetvédelmi szabályozás
- A munkaerő a legolcsóbb Európában, de ha kell hozhatnak ide bárhonnan még olcsóbbat
- Az állam biztosítani fogja az infrastruktúrát, 300 milliárdért fogja Mészáros, Garancsi és Szíjj megoldani a mi pénzünkön
- A szállítási infrastruktúrát is, lásd előző pont
- Kapnak majd még pár száz milliárdot csak úgy
- Az EU-ba vámmentesen szállíthatják a készterméket
- Eladósodott ország vagyunk. Orbánék egy kis zséért eladják még az anyjukat is k*rvának Keletre...
rokker33
Mindig ezt csinálta a baloldal meg 2002=2010 között! Lopott csalt hazudott eladott mindent ami magyar és semmilyen beruházást sem támogattak, csak ami az érdeküket szolgálta! Most lenne munkahely, de inkább ne legyen mert a baloldal nem támogatja! Ja hogy környezet szennyező? A kazincbarcikai Borsod Chem vegyigyár nem az? Paks nem az? A rengeteg autógyár nem az? A munkahely teremtést megköveteli a dollár baloldal, de mikor építenek egy gyárat, ami az embereknek munkahelyet teremt az már nem jó,mert azzal csak népszerűbb lesz a Fidesz...
Hazaáruló patkányok!
kulabombaafityiszre
@Maccska: Három gyár lesz,ezt már egyszer leírtam a kis tehennek de valahogy szelektív az emlékezete.

@KisTehen: ma, 08:54 --január 24., 19:42
Három gyár lesz.A részletek ha érdekelnek linkelve legalul.
A kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL)
A dél-koreai tulajdonú EcoPro Bm akkumulátorkatódanyag-gyártó üzem.
A SEMCORP Hungary Kft. szeparátor-fólia gyára
atlatszo.hu/orszagszerte/2022/10/26/tobb-nagyfogyasztasu-veszelyes-uzem-is-elihatja-majd-a-vizet-a-lakossag-elol-debrecenben/
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 08:40
Szóval catl.
Németországban milyen plussz környezetvédelmi előírásoknak kellett megfeleleni,mert debrecenben semmilyennek.Szóval catl.
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 08:45
Tipikusan olyan tipusu ember vagy aki fújja a párt mantrát még ha az ég a fejére szakad akkor is.
Ne hivatkozz a németekre,mert nam vagyunk azonos fajsúlyuak környezetvédelemben.
Gondolom ami linket betettem el sem olvastad csak böfögöd a hülyeségeidet.
egyébként a semcorp a fólia gyárátására évi 24500 liter oldószert fog használni,ami szintén eléggé mérgező veszélyes anyag.
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 08:51
Az nálunk kb olyan,mint a "közmeghallgatás" ahol bohóckodtak egy kicsit hiszen a buzi petike aki mindenhez is ért elmondta első negyedév vége felé beindul a próbaüzem.Ez azt jelenti,hogy már a
"közmeghallgatás" idöpontjában már szinte minden ott volt a helyszinen csak be kell állítani a gépeket.
Magyarul telibe szarták a debrecenieket.Nyilván utasításra de nem számit veszélyes üzemnek ezért semmilyen plussz környezetvédelmi előírást nem kell betartani.
csipetke
Irigyek?Baloldali hangok? Ez a polgármester is ugyanolyan,mint a többi fidesznyik. El sem tudja képzelni,hogy az ottlakó emberek tájékozódtak? A mi településünktől sajnos csak néhány kilométerre van a gödi Samsung gyár,de senki nem lehet nyugodt. És egyre csak terjeszkedik,már a második gyárat építik, a vízfelhasználás elképesztő,és a gödi kutak használhatatlanok,mert olyan anyag (elektrolit) szivárgott a talajvízbe. A samsung mindenkit megvesz kilóra. Olyan anyaggal is dolgoznak,ami ha netán berobban, a környékbeli települések is elpusztulnak. Ez egy kis ország,egymáshoz közeli településekkel, nem tudják ezeket a gyárakat ezektől messzebb építtetni. Amerikában ezeket a gyárakat a sivatagba telepítik,hogy baj esetén nem legyen gond. Orbán meg akksi nagyhatalmat akar. Ő,ha végre eleszi a fene a nyakunkról, elköltözhet akár Kamcsatkára,mi meg ittmaradunk a tönkrevágott lerabolt,elmérgezett országban.Ezeknek csak az azonnali haszon a fontos, és nem érdekli őket,ha az emberek felfordulnak. Eddig 28 akksigyár működik az országban. Hányat akarnak még idehozni?
ómió
Már az efftársi jelszó, "segíj, segíj über alles" is ott van mögötte!
creativehun
@Őrnagy: Nem kell mellébeszélni. A korrupció egyéni habitustól függő dolog. Mindenkit meg lehet venni csak eltérő az árfolyam.Kevés olyan embert tudnál mutatni aki 50-100 millióért nem szarná le magasról az elveit. Az ember már csak ilyen.A Németországi akku témát kár feszegetni mert a gyár lényegesen kisebb mint a tervezett Debreceni.Ha állítasz valamit az legalább legyen hiteles információ.
csipetke
@Maccska: 07:38 Németország közel négyszer nagyobb területű ország, mint M.o. Ott nyilván meg tudják oldani,hogy a településektől messze épüljön egy ilyen gyár. A kínaiak vajon miért hozzák ide a veszélyes,és mérgező szarjaikat? Kína óriási ország, annyian vannak,mint a nyű. Miért nem ott csinálják az akksikat,és viszik oda készen,ahol szükség van rá? Az alapanyagot is ide kell szállítaniuk, miért nem csinálják Kínában? Mert több eszük van,mint a magyar kormánynak.- bolondok lennének a saját országukat szennyezni, amikor vannak Európában pénzéhes kormányok,akik az azonnali haszonért mindenre IS képesek. Ebben a kicsi kis országban már 28 akksigyár van. Vajon miért nem viszik a Debrecenbe tervezettet tényleg Felcsútra? A stadion végíben elférne, ha már olyan fenebiztonságos...
csipetke
@Őrnagy: 10:00 Egy dolog biztos, hogy a türingiai gyár településektől messze van. Itt ez nem lehetséges, mert kis ország,ahol nincsenek távolságok
Pálinkás Pál
@Őrnagy: mert az akku nem veszélyes hulladék,igaz idióta??...
creativehun
@Őrnagy: No..örülök neki ,hogy akkor abban egyetértettünk ,hogy valótlant állítottál a Türingiai akkumlátorgyár kapcsán annak nagyságát illetően. Akkor most foglalkozzunk a második kérdéssel. Egyrészt mint az imént közösen megállapítottuk a német gyár kapacitása ,termelési volumene ,zusammen..a nagysága..telejesen más nagyságrendet képvisel mint a Debreceni.Mindezen túl ..tartani lehet attól,hogy a magyar hatóságok politikai nyomásra olyan engedélyeket is kiadnak,megadnak amiket a németek nem. Sajnálatos módon a magyarokra mindíg is jellemző volt a sumákolás. Régen sem volt ez másképp és ma sincs. Sumákolás volt itt annak idején Csernobil..vagy épp a sokkal később kiderült Csehszlovál erőmű ügyében is..és azóta sincs ez másként..és igen...biztos vagyok benne,hogy a baloldal ugyan úgy sumákolna mint a jobb. Nekünk magyar embereknek kellene ebben közös álláspontot képviselnünk és nem bal és jobb oldal mentén egymást szidni..miközben mindanyiunkak közös az érdekünk. A gyrekeinken,unokáinkak egy szép,élhető orzságot hátrahagyni...és nem..őszintén megmondom én sem szeretném ha a városomban vagy annak körzetében létesülne egy hasonló gyár...és szerintem ha mélyen magadba nézel..te sem.
creativehun
Nem tudom honnan származik az idézet de helytelen.Konkrét adatokkal cáfolható...feltételezem valamely erősen érdekelt jobboldali média volt az elkövető...
koszpeko
@Shikari: ha meglátlak valahol elmagyarázom kézzelfoghatóan.
Anyád sírt fel nem te amikor ellett téged.
Pálinkás Pál
@Shikari: közeleg a vég,román köcsög...vár vissza a duna-delta..
Pálinkás Pál
@Őrnagy: igaz, egyelőre ez a zöldítés csak parasztvakítás,mivel az áram 85-90 %-át fosszilisból állítják elő...mellesleg amíg a légiközlekedéés,meg a tengerhajózás jelenlegi formájában létezik,addig nekem senki ne ugasson az autők környezetkárosításáról.!!
kulabombaafityiszre
@Shikari:ma, 12:39
lmbtq kérdésben a fideszes gazdádék vannak otthon.
tudod akiket szopsz.Te buzi tökcsérseggü román.HAHAHA
balos
@Shikari: Dicsekedsz a családoddal,hogy egymás seggéből eszitek a nemzethy szart csicskácska?Netán ott az ereszen erről ábrándozol,hogy mikor jön a szappan osztás?
amortizáltok
@balos: vazelin osztásra gondoltál ugye?
drrotf
Pap László! Miért nem vagy Te Dömötör?Akkor most nyugodtan skandálhatnánk, hogy "Se lát ,se hall Dömötört, ki buta volt mint hat ökör!"Az azért csodálatos, hogy valaki eljut Debrecenben a polgármesterségig és nem érti meg hogy mit akarnak az akkumulátorgyár építését ellenők akaratát, kérését!Nem karja észrevenni, hogy az embereknek alapvető joguk van arra hogy véleményt mondjanak arról, hogy ők milyen környezetben akarnak élni! Hogy lehet irigységnek és egy politikai oldal machinációjának nevezni azt amikor az emberek közvetlen véleményt mondanak arról, amiről a fejük felett , a megkérdezésük , a belegyezésük nélkül már döntöttek, és nekik mindig azt szajkózták , hogy itt nálunk , ebben az Orbán rendszerben a nép szava a döntő?Ezért is indítanak súlyos pénzekért nemzeti konzultációt, hogy a nép döntésével igazolják a kormány és Orbán Viktor döntésének helyességét.Vagy rosszul tudom, Cicmarek?
Németh István
@koszpeko: te írtó hülye barom! a @Horizont:@drrotf: @amortizáltok: mint agyzsugorban szenvefdő mellékhülyék, egyszerűen felfoghatalan amagyar ellenssségetek! Úgy gondolom nektek már régen lógni kéne valamelyik hídról a az OB, vagy a Majna-Szajna felett!
Alényeg viszont továbbra is > az usa-nató geci moslék armada takarodjék Európából, az Eu. vezetése a korrupt nemzetellenségek, gyilkosok a börtönbe! - akasztásilag!
kulabombaafityiszre
@Shikari: január 27., 12:46
Akkor igen csak ég a gazdád röfi viktor pártjának a ház, mivel a buzi bandád tudod a fidesz,meg a kdnp harsogja tele az országot,hogy a melegek már pedofílok,sőt még tövényt is hozott ellenük és ezt szajkóza nbagy hangon a fidesz propaganda.Többek között itt te is.
evacica
@Németh István: Rajtad már nem segít semmi! Fejedben a teljes sötétség!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.