Lázár János elkaszálna több tucat fővárosi fejlesztést egy kiszivárgott dokumentum szerint – tudta meg a Telex. Az egész mögött felsejlik Lázár és Fürjes rivalizálása is. A kiszivárgott dokumentumról Lázár János a Telexnek azt mondta: sajnálja, hogy a lap „ellopott dokumentumokkal házalóktól szerzi be az információit”, és azt állította, hogy korábban minden kérdésben a rendelkezésére állt a lapnak.
Néhány napja derült ki, hogy Lázár János javaslatára a kormány felmondta a Nyugati pályaudvar továbbtervezésére vonatkozó, már elnyert uniós támogatási szerződést. A Telex birtokába került ugyanakkor egy olyan, néhol indulatos széljegyzetekkel tarkított lista is, amin mintegy nyolcvan további, nagyrészt fővárosi fejlesztés lezárásáról döntött a miniszter.
Lázár János építési és közlekedési miniszter. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A Telex birtokába került dokumentumon a korábbi, Vitézy Dávid-féle Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) nyolcvan, túlnyomórészt fővárosi és agglomerációs fejlesztése található, azok jelenlegi állásával, valamint azonnali lezárásuk kockázataival és következményeivel. Az NKK és elődje, a BFK főleg a fővárosra és az agglomerációra koncentrált, ezért a leállított projektek nagyrészt az itt élő, mintegy hárommillió embernek fájhatnak.
A Telex szerint érdekes bepillantást nyújthat Lázár János munkamódszerébe az, amilyen kézzel írt kommentek kerültek erre a feljegyzési listára.
A dokumentumban nagybetűs „SOHA! NEM!” felirattal nyugtázták a Városmajor megújításának elkaszálását, melynek az előkészítés itt már 43 százalékon áll, 162 millió forintot elköltöttek rá.
Ez volt Fürjes Balázs, egykori Budapest és agglomerációs fejlesztési államtitkár „szerelemprojektje”.
Két másik projektre is indulatos nem volt a tárca válasza. „Nem! Lezárni!” – olvasható a Gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének tervezete mellett, amely jelenleg 15 százalékon áll. A megyei, agglomerációs P+R parkolók fejlesztésénél ugyanezt rótta a papírra a miniszter, pedig a projekt 60 százalékon áll.
A fővárosból az agglomerációba futó HÉV-ek sem jártak jól a széljegyzetek alapján. „Lezárni!” – írta a miniszter a csepeli-soroksári és a szentendrei HÉV összekötésének (azaz az 5-ös metró) tervezésére, pedig a jelenleg 38 százalékon álló projektre már 2,2 milliárdot költöttek.
Számos vasúti fejlesztés is megy a levesbe, de a 30 százalékon álló gellérthegyi közpark („Lezárni. SOS!”) és nagy csepeli közpark, a Wetland („Lezárni.”) indulatos megjegyzések mellett lett elkaszálva.
Három esetben az NKK szakértői politikai kockázatot is emlegettek:
A Füredi utca külön szintű (közút-vasút) átvezetését a XVI. kerület kormánypárti országgyűlési képviselője is támogatta, Lázár mégis a projekt („magas érdeksérelemmel járó”) lezárása mellett döntött.
A kelenföldi Duna-parti sétány fejlesztését szintén a kormánypárt országgyűlési képviselője támogatta a 2022-es választáson, ezért a lépést (lezárást) majd „meg kell magyarázni” a széljegyzet szerint.
A 75 százalékon álló átfogó agglomerációs-budapesti kerékpáros hálózati stratégia folytatását pedig azért (is) ítélték folytatandónak az NKK szakértői, mert a projektnek erős lakossági támogatása van, fél éven belül lezárható lenne, és a lezárás visszafizetési kötelezettséget generálna. A szigorú válasz ennek ellenére itt az: „Lezárni!”
Sajnálom, hogy a Telex, a minisztériumból ellopott dokumentumokkal házalóktól szerzi be az információit, noha én mindig, minden kérdés esetében igyekszem a rendelkezésükre állni
– reagált Lázár János a lap megkeresésére.
Hozzátette: a korábbi, Nemzeti Közlekedés Központ projektjei közül „30 jelenleg is folyamatban van; 25-öt a brüsszeli szankciós politika és a háború gazdasági hatásai miatt fel kellett függesztenünk; 7 beruházás befejeződött; míg 14 projekt lezárásra került. A kormány a jelenlegi gazdasági helyzetben azokat a fenntartható beruházásokat akarja és tudja támogatni – függetlenül attól, hogy azok vidéken vagy a fővárosban valósulnak meg – amelyek nemzetgazdasági szempontból fontosak, gazdaságélénkítő hatással bírnak”, szögezte le a miniszter a Telexnek.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De, de, de, juszt is de - mondta Fürjes.
Nem! - toppantott Lázár.
De!- toppantott Fürjes, majd, mint két bőgő szarvasbika összeakasztották az agancsukat.
Én meg nézem , és oda kívánom őket, ahol nagyon nem szeretnének lenni.
Az építőipar lakásépítése ugyanúgy leállt mára, mint amit most a közlekedési beruházásokkal tenni szeretne.
Mindkettőt nagyon megszenvedik a választók, nem biztos, hogy ilyen jellegű "erőskezű" miniszterre van most szüksége a társadalomnak. A takarékosság is csak észszerű keretek között elfogadható.
https:/uploads.disquscdn.com/images/d42f6a304a80faf74941c3e8f5f6d3ba0ff98007c6f9c3ccff4cdbfa490ee52f.jpg?w=800&h=429
uploads.disquscdn.com/images/d42f6a304a80faf74941c3e8f5f6d3ba0ff98007c6f9c3ccff4cdbfa490ee52f.jpg?w=800&h=429
Majd kiplakátolják, hogy Karácsony akadályozza a kormány fejlesztéseinek a megvalósítását, mert Gyurcsány, de még annál is inkább Soros! Ha nem ők, akkor Brüsszel, és az ő szankció, melyeket a dollárbaloldal lelkesen. Pedig Orbán állandóan imádkozik a békéért. Még vétózik is, igen. De mindhiába. Ha egyszer az EU és azok a makacs ukránok. Miért kell nekik haza? Saját. Nem volt jó a SZU? Mit szarakodnak a szuverenitással? Úgyis tudnak oroszul, akkor meg?
Olyan egyszerű lenne, mondja Orbán: két kéz feltartva, igen, Putyin úrelvtárs, szolgálunk, és védünk.
És kész, volt háború, nincs háború. Na de mi fogja fenntartani a vészhelyzetet?
Jó ez a kép! Pontosan úgy néz ki, mint amilyen ember. Ronda. Nem kicsit, ellenben nagyon.
:-)
...ebből annyira nem lesz semmi, hogy már nem is emlegetik sehol...néhány milliárd azért erre is elfolyt.
A fideszen belüli puccsot ugyan már jó ideje várom, s remélhetőleg csak késik, nem múlik, azonban, ha kormányon is maradnának, csak átmeneti ügyvezetői feladatot látnának el.
Új hozzászólás