A parlament a renitens képviselők szigorú büntetését lehetővé tévő törvénymódosításokat 2019. december 10-én fogadta el, és azok 2020. február 1-jén léptek hatályba – írja az Index.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Balassagyarmaton 2023. január 20-án. MTI/Komka Péter
Két évvel a beadvány érkezése után, csak most veselkedik neki az Alkotmánybíróság, hogy eldöntse:
alkotmányos-e, amikor Kövér László fideszes házelnök milliós fizetéscsökkentésekkel vagy kitiltással bünteti a szerinte “méltatlanul” viselkedő képviselőket.
A támadott szabályozás alapján a házelnök akár 6 hónapnyi fizetést is elvonhat a képviselőktől, amennyiben a képviselő fizikai erőszakot alkalmaz, vagy a képviselő az ülés, a vita vagy a szavazás menetét akadályozza, vagy az Országgyűlés ülésének résztvevőjét az üléstermi jogai gyakorlásában vagy kötelezettségei teljesítésében akadályozza.
Az ellenzéki képviselők szerint a kitiltás sérti a képviselői jogegyenlőséget, mivel alkalmas arra, hogy akár nyolc-kilenc hónapra, de még enyhébb jogsértések esetén is hónapokra ellehetetlenítse a képviselői jogok gyakorlását.
Másrészt a kitiltás új értelmezése olyan szankciókat vezet be, amelyek szükségtelenek a parlament rendjének fenntartásához: semmilyen indok nincs arra, hogy az ülésről való kitiltáson túlmenően más helyszínekről is kitiltsák a képviselőt.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
...és ezt ő jól tudja...nos a tettei e szerintiek...marad minden úgy, ahogy van.
Majd minden kiderül vagy nem!!!???
csak ennyi
barátilag
J.L.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272773593_2005220243016033_8436744675172354503_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=6-db_dZRxakAX9JyeSo&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDJK37nVG5YHd-biHCXo50Eknd1DyqNfqMyOffHWRemPA&oe=63DA1A98
Az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmánysértő, ha az erdélyi magyar szavazhat levélben, az Angliában dolgozó nem. Ti is mentek a levesbe. Komolyan lehet venni egy ilyen testületet? Ritka egy mocskos banda ez ! Szar ember mind ! Hogy tudnak ezek tükörbe nézni ?! Elmehettek ti mindnyájan a jó qrva anyátokba!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273486715_1640804939598889_3542113771995468003_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=7am1QHBWGFMAX-XvMnP&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDg-S30vT74OogEFsTCPCA34W5PhajPjkXPR_1HT7Yxvg&oe=63DA5E31
Alkotmány sírásók.Vastag bőr részvénytársaság. Szégyeljék magukat. Kiüresedett társaság, fidesz seggnyaló banda!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274180394_2022812797923444_7702789142076612752_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=zGx7e_VhIHAAX_jaIIM&_nc_oc=AQmeA2Tasq5ZUgkCsUSyphS1EROh7hgQeiR-i84KXw_C6HqGlcPYFws0QhFXGhzbdSc&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfClTfyzb2bMCoijBxwDurZ5N0LQ-s4fOAbztKtyU3kXyA&oe=63DB52A4
Hadd kérdezzem meg: Van-e ebben az országban...
pbs.twimg.com/media/FjYuIc1WQAIAn4K?format=jpg&name=900x900
csak ennyi
barátilag
J.L.
Méltányos büntetést kapnak.
A büntetésnek nevelő és elrettentő hatásúnak kell lennie.
Nehéz megérteni ugye?
Ezt írtam.
Viszont megbüntetni lehet.A tahó hadházyt meg nem sajnalom.
Magyarországnak volt alkotmánya,most alaptörvénye van.
Igaz a nép egyszerü gyermeke tákolmánynak hívja.Ez nem keverendő az alkotmánnyal.
Orbán: „Lényegünk a korupció’+ uraljuk az orzságot ’= kerestény’ csabaccság’.” Szimpatikusan gondolkodik a bácsi.
uploads.disquscdn.com/images/02c9e448840f85617826e6cf2e292da44c70efdaca46686c66e02adaf5585321.jpg?w=800&h=324
Remélem Brüsszelben is hallják eme korrekt ars poeticat. Lassan Észak-Koreából ide jönnek tanulmányútra. Az alaptörvénnyel meg kitörölhetjük a seggünket!
s.24.hu/app/uploads/2015/12/d__as20151213038.jpg
Tehát nem kell ilyeneket csinálni.
Bródy János
S nem szól ránk a házmester!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Nem az első és biztosan nem is az utolsó!
Új hozzászólás