Az új, az olajtermékeket érintő uniós szankció veszélybe sodorja Európa ellátásbiztonságát, miközben – áttételesen – továbbra is orosz olajat vásárolnak majd – mondta a Századvég Alapítvány energetikai szakértője szombaton a kormány Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Fideszes szakértő: Az Európai Uniónak mielőbb változtatnia kell szankciós politikáján

Hortay Olivér emlékeztetett, hogy február 5-én életbe lép az Európai Unió olajembargójának második fázisa, ami az olajtermékekre vonatkozik.

Hozzátette: az Európai Unióban már most is dízelhiány van, hiszen másfélmillió hordó üzemanyagot importál naponta, és ennek körülbelül a felét Oroszországból. Februártól ez a lehetőség megszűnik és a közeli határidő ellenére még mindig bizonytalan, hogyan lesz képes pótolni a kieső orosz importot.

Úgy folytatta, hogy az elmúlt hetekben az uniós kereskedők igyekeztek feltölteni készleteiket többnyire orosz gázolajjal, azonban ezek a tartalékok csak ideig-óráig lesznek elegendőek.

A pótláshoz – Hortay Olivér szerint – új kereskedelmi partnerek kellenek és jelenleg úgy tűnik, hogy Európa legnagyobb beszállítói a jövőben Kína és India lehetnek.

Ezek a források azonban csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre és a hosszabb szállítási útvonal miatt drágábbak az orosz importnál. Ráadásul a kínai és indiai finomítók is jelentős részben orosz kőolajat használnak – mondta a Századvég szakértője.

Brüsszel új, januári szankciója tehát úgy sodorja veszélybe Európa ellátásbiztonságát, hogy az EU ugyanúgy orosz eredetű olajat fog használni, csak azt ezentúl kínai és indiai közvetítőkön keresztül, jóval drágábban vásárolja majd meg

- fogalmazott Hortay Olivér.

Emlékeztetett arra is, hogy bár Magyarország mentességet "harcolt ki" magának, a szankció hatásai alól teljesen nem tudja kivonni magát, ezért itt is üzemanyagár-emelkedést eredményezhet.

A tanulság világos: a túlzó szankciók egyre súlyosabb terheket raknak az európaiak vállára pedig mára egyértelművé vált, hogy a büntető intézkedésekkel nem lehet gyorsan lezárni a háborút. Az Európai Uniónak mielőbb változtatnia kell szankciós politikáján, mert minél tovább haladunk lefelé a lejtőn annál nehezebb lesz visszakapaszkodni

- hangsúlyozta Hortay Olivér.

Forrás: MTI
Fotó: YouTube

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
amortizáltok
századvég? ezt a tanulmányt is 100 milláért irtad ? Ott a szomszéd NORVÉGIA és ugye 2-3 x Katarba katonai géppel 2. 20 fillér volt volt a kerazin literje? gazdátoknak?
Eladott Ország
Minden uniós országra vonatkozik minden szankció, KIVÉVE MINKET, mégis mindenhol van üzemanyag dögivel, KIVÉVE MINKET, na erre mondjon valamit valamelyik nagyokos. Mit mondanának? Nem is tudnak róla. Hisz Angliában egymást eszik az emberek, Németország már nincs is, mert mindenki éhenfagyott. Milyen ingerszegény nyomorult élete van már egy nyugaton élőnek a mienkhez képest. Nem történik semmi. Nálunk meg folyamatosan csupa izgalmas dolog. A KESMA meg azt, mondja, hogy mindenki megfagy nyugaton, Németország már nem is létezik. Mert te is csak egy sötétben bújkáló rémhírterjesztő vagy, aki a magyar munkás és paraszt verítékén ügyeskedsz! A jövő töri tankönyvei ezzel a képpel fogják illusztrálni a 21. sz-i Magyarországot.
uploads.disquscdn.com/images/5baacaa0308a1abf42b57a85c2b623b0ebdafe4f3d5a425fd3c5fa00f89f6367.jpg?w=800&h=665
Itt mindenki hülye?...
uploads.disquscdn.com/images/b3d21a64f70c449cce1af8756d312564d95425227c28d3a4fec8d93fc80e9082.gif?w=800&h=270
Eladott Ország
Rogán már ki is adta a narratívát: Az olajembergó-szakció veszélybe sodorhatja a benzinársapkát is. (via origo)
uploads.disquscdn.com/images/d221c8cad1f2fb17ef8788088d1e009c2556c70f802f04c1f55f408c868f4d76.png?w=800&h=428
Magyarország annyira büszke és erős szuverén ország, hogy az origó szerint 12 óra alatt taccsravágja a belgazdaságot az uniós ársapka. Lemaradt a bizonyíték: Magyarország errős és büszke ország. Ez itt a magyar büszkeség fala . A hazai baloldal tanácsára a sorosista Brüsszel az USA irányításával Gyurcsány kottájából játszik mert Karácsony alkalmatlan. 70-es IQ alatt roppant egyszerű az élet.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fm.blog.hu%2Fap%2Fapolgi%2Fimage%2Fplakat-nyomor.jpg&key=uc5llcvcy--XFQDtH2GdzQ&w=800&h=540
Eladott Ország
Megint szembe jött a valóság, meg az a qrva közgazdaságtan és matematika. Van pofájuk nem úgy működni, ahogy pálinka gőzös hajnalakon kitalálja a fényességes vezénylő tábornok. Annyira rohad a nyugat, hogy Németországban 200 HUF-tal olcsóbb a gáz, mint Rezsi-Genyólandban! A legnagyobb nyereség számukra a februárban kitört háború. Gondolj bele, ha nincs a háború, szankciók se, akkor igencsak vakarni kellett volna a kobakot, hogy kire kenik a holdról is látszódó inflációt. Se benya, se tojás, se liszt, se olaj. És még háború sincs az országban. Békeidőben ekkora blamázst! Valóban európa formáló politikus lett, dagadt gnóm. Miatta fogják átirni az EU szabályait , megszüntetni a vétót, feltételeket átszabni. Bármit ugat a törpe, az EU-ban már kiutálták, szarba se nézik. Jegyezd meg Viktor! A szar bárhogy csomagolod, csak szar marad.
uploads.disquscdn.com/images/dc7d717bbbdd8221466cffb15bda649fac1ddc80cbe82b7906107743b6441c59.jpg?w=800&h=679
A fidesz hazugságai tönkretesznek minket. Az elhibázott brüsszeli szankció, ami nem Oroszországnak árt, hanem Magyarországnak. Érti ezt valaki?
uploads.disquscdn.com/images/4f437b6d45ec08faa2f0a1fcf5da218d8dbd79b165128cd6fb257b8ae4b0e776.jpg?w=800&h=511
Végbélkúp fidesz szavazóknak. Valamivel meg kell magyarázni az infláció növekedését majd januárban!
uploads.disquscdn.com/images/5d74831b5c16dcf1651df2dfd5ec7636a5887b6b90a139647845941859c0f69f.png?w=800&h=195
Én valamit nem értek. Ha jól vagyok informálva akkor az eu a teljes beszerzését, próbálja az ársapkával megoldani, mondván, hogy ekkora beszerzési mennyiségért nem hajlandó magasabb árat fizetni. Akkor most hol itt a probléma? Akkor most olcsóbban lesz olajunk? Vagy kevesebbet lehet belőle lopni? Utóbbi.
media.tenor.com/QakB1P6TaGUAAAAd/sheep-unimpressed.gif
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: ma, 07:18 ♣ Ezek a fideszes szakértők nem fényre, hanem a pénzre jönnek.
Toller Béla
Jön egy gyüttment fideszes kisfóka, és komoly pofával mond marhaságokat. Hol van hiány az EU-ban ? Azt az egy magyar kishazát nem számítva ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.