Schadl György azzal védekezett a kihallgatásain, hogy csak azért kapott olykor pénzt a végrehajtóktól, mert korábban kölcsönadott nekik. Völner Pállal pedig csak italt ajándékoztak egymásnak, hétköznapi figyelmességként.

Schadl György szerint döbbenetesek a vádak, ő csak a kölcsöneit kapta vissza

Schadl György szerint ő teljesen ártatlan. Forrás: Youtube, ATV

„Döbbenten olvastam az itt leírtakat” – fogalmazott kihallgatásán Schadl, aki az RTL által megismert dokumentumok alapján tagadta, hogy ő vagy a volt igazságügyi államtitkár bűncselekményt követett volna el, együtt intézték a végrehajtói kinevezéseket.

Schadl György szerint a kiadásokat/bevételeket rögzítő „Házipénztár” nevű táblázatot ő soha nem látta, abba soha nem is írt, azt pedig nem árulta el, honnan voltak a táblázatban szereplő összegek, az egyes rövidítések (amelyek azonosak a vádiratban szereplő végrehajtók monogramjaival), mit jelentenek.

Azt mondta, nem adott készpénzt Völner Pálnak, de azt elismerte, járt nála Nyergesújfalun, mert egyeztetniük kellett. Az exállamtitkár szerepéről úgy fogalmazott:

„Hogy hogy jön ide dr. Völner Pál, arról viszont még elképzelésem sincs.”

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke egy másik kihallgatásán azt mondta, a végrehajtói kinevezésekről nem ő döntött, a meghallgatásokon – egy kivételével – jelen sem volt. Völner Pálhoz hasonlóan ő is azt mondta, az igazságügyi tárcánál a kinevezési jogkört egy másik államtitkárhoz delegálták – írja a 24.hu.

Völner Pálnak, mint miniszteri biztosnak beleszólása volt az MBVK ügyeibe, de a kinevezéseknél a döntést nem ő hozta meg.

Schadl György azt is hozzátette, „fogalma sincs” hogyan választották ki a minisztériumban a nyertes pályázókat, ő nem próbálta befolyásolni az eljárást, bár azt elismerte, előfordult, a közreműködését kérték egy végrehajtói kinevezéshez.

Volt ilyen. Nem szeretnék most erről részletesen beszámolni, nem is emlékszem mindenre.

Lapunk korábban megírta, a vádirat szerint bár Völner Pálnak nem volt joga beleszólni a végrehajtói pályázatok ügyébe, a Schadl György által összeállított lista tőle került a beosztottakon keresztül a kinevezésért felelős másik államtitkárhoz.

Forrás: RTL, 24.hu
Fotó: Youtube, ATV

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Galway
Ennek tényleg megártott a börtönélet! A valóság már vissza se köszön neki!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Galway
Ennek tényleg megártott a börtönélet! A valóság már vissza se köszön neki!
balos
No csak!Magán Béke kölcsönt lehetett nála jegyezni?Az elsinkofált pénzeket így akarja tisztára mosni!Akkor ez már a patyolat maffiú!
telegdilaci
@Galway:Ennyi az eszed hogy nem emlékszel mindenre egy aljas sunyi bűnöző vagy ha kölcsön adtad a pénzedet és azt kaptad vissza akkor el tudsz vele számolni honnan volt sok száz millió forintod,mivel tisztességes munkával ennyit nem lehet össze gyűjteni,csak tisztességtelen úton amelyiken te is jártál! gondolod hogy mindenki ostoba hogy ezt el is hiszi remélem hogy példás büntetést szab ki rád a Bíróság,nagyon sok Szegény Ember nyomorba taszitottál amikor minden szívfájdalom nélkül elvetted a fejük fölül a házukat,és fillérekért megszerezted magadnak,olyan tenyérbemászó pofád van amikor mosolyogva hazudsz egy golf ütővel meg kellene igazítani hogy lefagyjon a mosoly!
Macskaszem
A végén még felmentik mint a másik fideszbűnözőt a Flórit.
Mert ő is csak aláírt ugye, amúgy semmi köze nem volt semmihez. Meg a Völner is tiszta mint a ma született. Az okozott kárt úgyis a hülye mimagyarok fizetik, a balhét meg elvitetik a hetvenkettedik senkivel.
Nem véletlen, hogy még mindig mindig Schadl a Végrehajtói Kar elnöke, amiért gondolom busás fizetést is kap, remélem jól meg is emelték neki, hogy ne fájjon a bűntárs asszonykának a rezsi kifizetése.
Jozefina
Hazudik mindent, amit az ügyvéd a szájába ad!!! Vőlnerrel együtt már régen bíróság előtt kellene lenniük, de Polték is falaznak és próbálják elvágni a szálakat, amik Jucushoz vezetnek!!!
Baker
Az hagyján, hogy esetleg felmentik ezeket, de kit vádolnak meg helyettük cserébe?!
ómió
Pedig az efftársak már rég "ítélkeztek"!
colibri
Már egy év alatt volt ideje kitalálni, hogy milyen hazugsággal mossa ki magát.
volvós
Gyurika !!! Azért vitess be a celládba sok VAZELINT , állítólag akkor nem fáj annyira !!!
jáger laszló
Ragozás,fokozás
gaz-,-hazug-.igazság ügy=maffia
csak ennyi
barátilag
J.L.
Aki Én
@ómió: ha nem fideszes lenne, már értenéd, hogy bűnös, te agyhalott balfasz?
Baker
@Maccska: KDNP-sek egymás rokonait alkalmazták, mert az olyan NERtársi!
ómió
@Aki Én: Látom, bolsiék fajkreténje, te is "ítélkeztél" már! Ezzel együtt a bolsi elmebajodat is mindjárt másra hazudnád?
vacsi
Döbbenetes, hogy még mindig nincs bezárva...
Lepényleső
...sokan szeretnének úgy visszakapni kölcsönt,- hogy soha egy fillért sem adtak azt?

(Óvóbácsiként is megállná helyét,- akkor is ha naponként követelnek új mesét?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.