Szakemberek szerint már csak hetek kérdése, és megfordul az élelmiszerek drágulásának trendje. Április-május környékén a tejtermékek esetében akár 15-20 százalékos csökkenés is várható.

Hatalmasat csökken a tej ára, vége lehet az élelmiszer-inflációnak

A tej ára is elindulhat lefelé végre. Forrás: Pixabay

Tavaly szeptemberben a magas földgázárak miatt az európai műtrágyagyárak hetven százalékában leállt az üzem. Mostanra azonban változott a helyzet: Bige László, a legnagyobb magyar műtrágyagyárak tulajdonosa az ATV Híradónak azt nyilatkozta, hogy most csökken a gáz ára, így a műtrágya is olcsóbb.

Bige gyárai november eleje óta a „csúcson termelnek”, és a terméket el is tudják adni Európa-szerte.

A műtrágya hiánya élelmiszerár-emelkedést is hozott, ám ennek lassan vége. Raskó György agrárközgazdász szerint az élelmiszer-infláció nemsokára megáll, szerinte ez már csak hetek kérdése – írja az Index.

Egyre több jelzés jön, hogy az élelmiszer-eladások volumene nagyon drasztikusan csökken januárban, a magyar tulajdonú vegyesboltoknál ez a csökkenés 20 százalék fölött van, ami óriási visszaesés. Ennél nagyobb inflációfékező eszköz nincsen

– mondta Raskó György, aki szerint a drágaság és az amiatt visszaesett kereslet az oka az élelmiszer-infláció végének. Hozzátette: április-május környékén a tejtermékeknél akár 15-20 százalékos csökkenés is várható.

Forrás: ATV, Index
Fotó: Pixabay

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

archive
Fideszes kollegám tiszta extázisban van a 20% miatt! Mondom neki - az infláció előtt volt 250 Ft a 2.8%-os tej (ez az ársapka is általában) a normál 1.5 % tej most 700, ha csökken akkor lesz kb. 560. Ehhez képest ugye a 2.8%-os tej mindig drágább volt, így biztos, hogy lesz legalább 700 Ft. Nem értette.. csak örült továb a 20%-os csökkenésnek..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
szakemberek szerint már csak hetek kérdése,akkor jó.. :) gondolom fidesz szakemberek.
jáger laszló
No milk today!
de majd lesz olcsó tej is!!!???
csak ennyi,barátilag
J.L.
archive
Fideszes kollegám tiszta extázisban van a 20% miatt! Mondom neki - az infláció előtt volt 250 Ft a 2.8%-os tej (ez az ársapka is általában) a normál 1.5 % tej most 700, ha csökken akkor lesz kb. 560. Ehhez képest ugye a 2.8%-os tej mindig drágább volt, így biztos, hogy lesz legalább 700 Ft. Nem értette.. csak örült továb a 20%-os csökkenésnek..
Nessy
Nyugtával a Napot! Majd ha tényleg "olcsóbb" lesz! Akkor meglátjuk mennyi az annyi!
leszholnapis
@archive: azért ilyen mert nem fejlödött ki az agya...ezért lett fideszes...szereti ha más gondolkodik helyette...persze az meg átbassza mint szart a palánkon!..
neverland
@Maccska: 1324 - mi ez a lányos shit duma? Talán mégsem vagy férfi? Össze-vissza szédítesz a nemedről másokat - ez nem járja.
Tudok még régi szavakat: sezlony
balos
Van aki olyan helyen lakik ahol több üzlet áruját is tudja követni,de azért a kis falusi boltokban ez kivitelezhetetlen!A nemzethülye támogatók pedig osszák az észt,hogy hol vegyen,akinek még néha a gyógyszer kiváltása is gondot okoz!Arról meg nem beszélve,hogy a kisboltokban nem tudnak raktárkészletet felhalmozni,mert már kifogytak a tartalékjaikból,hála a kurmány elbaszott gazdagság politikájának!
archive
@Maccska: Miből gondolod, hogy bosszankodom? Én tényt írtam.. ennyi.
neverland
Ki a faszt érdekel a tej ára, a tejre érzékeny vagyok, baszod!

A kis nyugdíjas azon aggódik, hogy tud-e tejet venni?
Qrvára senkit nem érdeke a tej ára!
jáger laszló
Aki nem szereti a tejet annak ott a kutyatej!!!
Csak ennyi
barátilag
J.L.
terlasz
@Horizont: Pont ezt akartam én is írni.
jáger laszló
Van aki 1 felessel kezdi,napot,van aki kávéval és a legelvetemültebbek tejjel kezdik a napot
Hát akkor egészségünkre!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Toller Béla
A drágaság miatt visszaesett kereslet oldotta meg a problémát, ha megoldotta. Nem az állam a maga böszmeségével. És nem is raskoék a részvétlen áremeléseikkel ! Most ne kapálózzanak az ukrán gabona árletörő hatása miatt, ilyen a kapitalizmus, néha nekünk kedvez, többnyire a monopolistáknak !
ómió
Mi történt? Akkor, helyes a kormány előrejelzése!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.