Összegezte az elmúlt hetek világpolitikai történéseit Nógrádi György, a kormánylapok egyik kedvenc biztonságpolitikai szakértője.

Nógrádi György Ukrajnáról: lehet egy ország az euroatlanti szövetség tagja, ha háborúban áll a szomszédjával?
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Mandineren megjelent írás fő témája az orosz-ukrán háború. Nógrádi sorolja, mekkora katonai támogatást kapott eddig Ukrajna a nyugati országoktól – a legnagyobb Németországtól.

Kitér arra is, hogy a nyugati államok követelik a harckocsik szállítását a német lakosság bő negyven százaléka ellene, míg alig több mint harminc százaléka mellette van.

A "Tanár úr" híresen nem szívleli az ukrán vezetést, ennek ismét jelét adta írásában:

De lehet-e olyan ország az euróatlanti szövetség tagja, amelyben általános a korrupció, háborúban áll a szomszédjával, saját kisebbségeitől, a már meglévő jogokat tudatosan és szisztematikusan elvonja? Mi több: vállalja-e a világ a harmadik világháború napi veszélyét? Ezekre a kérdésekre választ kell adni.

Nógrádi értekezik egyéb konfliktusos helyszínekről is, szót ejt Japán és szomszédai ügyéről, illetve Kína és Tajvan jelenlegi helyzetéről is.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
Nincsen háború, csicska nógrágyi! A gazdád megmondta, hogy különleges hadművelet!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
amortizáltok
hát ilyen koordinátákkal a gazdáddal van akkor egy szinvonalon ami ugyan nem pozitív
Baker
Nincsen háború, csicska nógrágyi! A gazdád megmondta, hogy különleges hadművelet!
Eladott Ország
"Raguza" elvtárs még szerencse, hogy téged nem kérdeznek meg. Oroszország támadta meg Ukrajnát és nem fordítva. Ha valaki meglátja azt a sanda vigyoró páfadat, hányingert kap tőled, te leki nyomorult fidesz és ruszki bérenc. A fideszes médiában rengeteget szereplő Nógrádi György azzal dicsekszik, hogy ő javasolta először Orbánéknak az új Vasfüggönyt. Ha ez igaz, akkor Orbán tényleg mindent szembeköp, amit korábban hirdetett. Nógrádi György nemcsak III/III-as besúgó volt, hanem még 1989-ben is Nagy Imre újratemetésének lejáratásán dolgozott. Emlékszünk, Orbán ezen az újratemetésből kovácsolt magának politikai tőkét az oroszok hazaküldéséből. Azóta persze Orbán már a korábbi KGB-s Putyinnal haverkodik haverkodik. A paksi mutyival pedig Putyin energiagyarmatává tenné hazánkat. Az viszont szimbolikusan szép, hogy Orbán mennyire támaszkodik a korábbi III/III-as ügynökökre. A Nagy Imre újratemetést megfigyeltető Tasnádi Lászlóból rendészeti államtitkárt is csinált. (A linken lévő dokumentum szépen bizonyítja Nógrádi III/III-as munkásságát. A bírósági gyakorlat az ilyen biztos esetekről sem engedi hivatalosan kimondani, hogy III/III-as. Azonban a "Raguza" ügynöknév is beszédes, hiszen Nógrádi szinte minden nyarát az akkori Jugoszláviában töltötte. Raguza pedig Dubrovnik régi magyar neve.
Nógrádi György "Raguza", kartonja:
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/11391619_1040746025967572_2507687277244262791_n.png?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=Y7vec2p8eTIAX93sLRw&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfD4UvB8ktaujKMLxki8e329nnrLa7ihpBGFl4pXpjh84w&oe=63FF864F
human
Gyuri bácsi! Senki nem mondta, hogy egy korrupt országot, főleg amelyik háborúban áll a szomszédjában felvesznek a NATO-ba. Tudtommal utóbbi eleve kizáró ok, Gyurá bácsi. Gyuri bácsi inkább töltcsön ki keresztrejtvényt. Jó szerencsével lassítja a butulást, Gyuri bácsi!
jáger laszló
Én inkább Rácz Gézára lennék kíváncsi,hogy megy a fogyózás Géza fiam??
+céloztad már a 100 kg-ot!!!
Mindent bele Géza !!
Föl ne add!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
justhpeter
Na, az elaggott spicli megint böffentett egyet. A rubel-jobboldal sajnos tele van ilyen régi, kipróbált III/III-as elvtárssal, akik továbbvitték a Kádár-rendszer legaljasabb vonalát. A kolostormalacnál elvtársára talált, világ magyar ügynökei egyesüljetek ! Ám nemsokára trágyahordás lesz, ahol az összes ganaj a helyére kerül.
ómió
Pedig az efftársak "nagyon tolják"!
human
@KisTehen: Alap dolgokkal nem vagy tisztában. Ha Ukrajna NATO tag lenne, akkor már nemzetközi katonai kontingensek védenék az országot köztük a magyar hadsereg katonáival. Szóval nem kvázi NATO tagként kezelik Ukrajnát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.