Egy évvel ezelőtt, január 31-én volt a tanárok első figyelmeztető sztrájkja. Reggel a műegyetem polgárainak akciójával indul az egyhetes pedagógussztrájk utolsó napja. 8-tól 10-ig a szakképzésben dolgozók is sztrájkolnak Január 31-én a közoktatásban dolgozók mellett a szakképzésben dolgozók is sztrájkolnak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nekik kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett, reggel 8 és 10 óra között. A szakszervezetek azért kezdeményezték a szakképzésben dolgozóknál is a sztrájkot, mert tavaly egyeztetni akartak a kormánnyal az ágazatot érintő sztrájkköveteléseikről, de a kormány nem tárgyalt velük. Az érdekvédelmi szervezetek többek között azt szeretnék elérni, hogy a szakképzésben dolgozó pedagógusok is legalább a közoktatásban dolgozó tanárok illetményemelésével azonos fizetésemelést kapjanak. A diákok ülősztrájkolnak az iskolákban Reggeltől az iskolákban nemcsak a tanárok, hanem a diákok is sztrájkolnak. Ők a már ilyenkor megszokott ülősztrájkkal...

Forrás: telex.hu
Feltöltő: Jozefina
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Csak tanár, diák, szülő, édekképviseletek, civilek aktív részvételével lehet eredményt elérni!!! Sok sikert!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.