A Külügyminisztérium az első- és másodfokú ítélet ellenére sem hajlandó kiadni a kért dokumentumokat. A másfél éves huzavona és két elvesztett per után sem hajlandó a Külügyminisztérium kiadni a lélegeztetőgépekkel kapcsolatos adatokat, ehelyett inkább a Kúriához fordulnak fellebbezéssel – írja Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője Facebookon. Tompos Márton a Hvg.hu-nak elmondta, hogy Szijjártóék szerintük a kezdetektől fogva időhúzásra játszanak. A jogerős ítélet már szeptemberben megszületett, a fellebbezés határideje harminc nap, de a minisztérium mégis egészen eddig húzta az ügyet. Ezt úgy érték el az ellenzéki képviselő szerint, hogy az értesítőt az utolsó pillanatban vették át. Tompos Facebookon azt írta, hogy a külügyben „beijedtek” a végrehajtástól, ezért inkább fellebbeztek a Kúriához – a képviselő még év elején jelentette be, hogy végrehajtókat küld a Külügyminisztériumra. A bíróság első- és másodfokon is Tompos Mátonnak adott igazat, a...

Forrás: telex.hu
Feltöltő: Jozefina
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
A lopás magas iskolája!!! Ígí tünnek el közpénzek Orbánhoz hű emberekhez!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Mert nincs mutyi :)
Mert most sincs mutyi :))
Azért ezek durván hülyére veszik a híveiket. Lassan kikérhetnék maguknak.
lusta
@Horizont: A pirostérdű gazságügyi miniszter asszonyság egyszer már mondá, hogy a jogállamiság sehol sincs meghatározva.
kereső
@lusta: Az "olyan megfoghatatlan valami"...igazolják is.
kereső
Varga zs.andrás- erdélyi "jogtudós"(akinek semmiféle birói gyakorlata nincs) garantálja, hogy helyt ad a külügy felülvizsgálati kérelmének- és a döntés sem kétséges, megsemmisitik a birói itéletet. Ennyi(ke). Egy demokráciában,egy jogállamban igy szokás.
kereső
@kereső: Mert a tolvajnak jogai vannak. Az parlament megválasztott képviselője meg törölje szemét száját, örüljün, hogy lyuk van a hátsóján. Hogy nézne már az ki, hogy a dokumentumok kiadása után esetleges lavrov orszo külügyminiszter személyes jóbarátját biróság elé cicnálják- mert akkor az ügy nem állna meg az eu biróságáig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.