Valamennyi országgyűlési képviselő, nemzetiségi képviselő és nemzetiségi szószóló eleget tett a január 31-i határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének – tájékoztatta Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke kedd este az MTI-t.

Meglepő újdonság Orbán Viktor friss vagyonnyilatkozatában: kiderült, hogy mégsem annyira szegény
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Nézzük is a legérdekesebbet, vagyis Orbán Viktor bevallását. A miniszterelnök ugyan idén sem sok információt osztott meg népével, de egy újdonság máris felbukkant:

kiderült, hogy mégsem annyira szegény, mint hittük. Vagyonnyilatkozata szerint ugyanis közel 14 millió forint pihen egy számlán, amelyet feleségével közösen birtokol.

Tavaly ilyenkor még egy fillér megtakarítást sem vallott be a miniszterelnök, úgy tűnik, 2022-ben ügyesebben töltögette malacperselyét az apróval.

Ezen kívül a szokásos ingatlanokat (felerészben egy budapesti és teljes egészében övé egy felcsúti), valamint a politikusi fizetéseit írta, illetve ikszelgette, karikázta be a miniszterelnök.

Orbán Viktor vagyonnyilatkozata megtekinthető a Parlament honlapján.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Ebből tankolgatja a Falcont is a Zsírdisznó,,amivel focimeccsekre jár ,,meg néha homárt dzsanázni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
"Szegény gazdagok" kik oly sokat dolgoztok,hogy egy országocskát bár,- de teljesen kifosszatok?
evacica
Na valamit csöpögtetett mert úgy látszik tanult valamit a tavalyi 0 pénzből! persze a java lemaradt! Az a strómannál van!
Clavigo
@Németh István: Piffta,,igyááá inkább mufftot,,az megnyugtat.. Hat felrobbansz az idegtől,,csupa szar lesz még a plafon is nálatok, Agyatlan..
ómió
@kulabombaafityiszre: Bolsiék fajdisznaja! Ha tenyérnyi rést hagy neked a Böszmeánusz, te azonnal kiröfögsz onnét?
telegdilaci
@Clavigo:Azt sem szabad elhinni neki amit kérdez,folyamatosan hazudik!
Dr. Proktor
@Béla333: Nem muszáj - kötelező!
Hülyékkel könnyen müködtethetők az összeszerelő üzemek, nem tiltakoznak az alacsony bérek miatt, nem veszik észre hogy kilopják még a szemüket is!
Nemrég láttam a tévében, hogy sokaknak nincs pénzük egészséges ételekre sem, míg sokasodnak a külföldi nyaralásra repülő túristák - az ő pénzükből, még ha csak áttételesen is...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.