Több mint ötmilliárd forint értékben 779 pályázat érkezett a Mészáros Csoport Pro Filii Alapítványához tavaly az utolsó negyedévben, ami újabb rekordot jelent.

Újabb támogatásokról döntött a Mészáros Csoport alapítványa
Fotó: Élelmiszer-adományok a Pro Filii Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt közös sajtótájékoztatója napján Bicskén 2022 december 9-én. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tízezer élelmiszercsomagot adományoz rászorulóknak a Mészáros Csoport a karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítványon keresztül. MTI/Bodnár Boglárka

A kuratórium 52 pályázat 250 millió finanszírozásáról döntött, ezzel egymilliárd forintra emelkedett a 2022-ben odaítélt támogatások összege.

A Mészáros Csoport az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta:

a csoport karitatív tevékenységét koordináló, évi egymilliárd forintot támogatásra fordító Pro Filii Alapítvány mára az ország egyik legjelentősebb civil szervezeteket, magánszemélyeket támogató szervezetévé vált. A tavalyi utolsó negyedévben beérkező 779 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium a 236 magánszemély pályázatából 20-nak csaknem 60 millió forintos, valamint az 543 civil és nonprofit szervezet kérelme közül 32-nek több mint 190 millió forintos támogatásáról döntött.

A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportként egészségügyi-, szociális vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekeket jelöltek meg, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg.

Az alapítvány a maximális támogatással, tízmillió forinttal segíti többi között a Démétér Alapítványt, amely daganatos gyermekek szállításához szükséges új kisbusz vásárlásához kért segítséget, valamint a Fehér Bot Alapítványt, amely energetikai korszerűsítést hajthat végre az Esélyegyenlőségi Otthon Támogatott Lakhatást Biztosító Intézményben.

A lehető legnagyobb támogatást biztosítja az alapítvány a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesületnek is, emellett támogatja több, ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeik javítását.

A Pro Filii Alapítvány szociális és egészségügyi támogatások mellett tudományos és sporttárgyú pályázatok támogatásáról is döntött, amelynek köszönhetően a Nemzeti Cserkész Alapítvány égisze alatt olyan gyermekek is tagjai lehetnek a 25. Dél-Koreai Cserkész Világtalálkozó magyar küldöttségének, akik családjai nem tudják előteremteni az utazási költségeket. A Ferencvárosi Kosárlabda Egyesület pedig a színtiszta magyarlakta, kárpátaljai Nevetlenfalu gyermekközösségének nyújt segítséget a háború okozta nehézségek leküzdésére az alapítvány támogatásával.

Idézik a közleményben Tóth Krisztinát, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója, a Pro Filii Alapítvány főtitkárát a negyedik negyedéves pályázati elbírálásokról szólva azt mondta,  minden pályázati ciklusnak megvannak a sajátosságai: míg nyáron a rászoruló gyermekeknek szóló rekreációs programokon volt a hangsúly, a téli hónapokban az energiaválság és a magas infláció miatt az energiakorszerűsítési és a megélhetési körülmények javítását célzó pályázatok voltak többségben.

A tavalyi évben beérkező több mint 2200 pályázati kérelem – amelyek értéke meghaladta a 14,5 milliárd forintot – azt jelzi, hogy "alapítványunk az ország egyik legjelentősebb karitatív szervezetévé lépett elő"

- tette hozzá.

Egyetlen év alatt csak pályázati úton 2021 magánszemélyt és civil szervezetet támogattak egymilliárd forinttal. Ezt egészítette ki a rászoruló családok üdültetése és az év végi nagy élelmiszeradomány összesen több mint háromszázmillió forint értékben

- ismertette a kommunikációs igazgató.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Efftársi jótékonykodásról meg soha, semmi!?
namihami
Majd visszaadjuk neki! Sokszorosan.
Hipp-hopp itt a következő választás és a krumpli már olyan lejáratott. Kell valami ütősebbel megágyazni.
Aki Én
@ómió: Ez nem lipsi hazugság? Csak a lopásaik azok?
Aki Én
@Pegero: Guruló dollár, mi balfasz csicska?

,,A tisztázatlan eredetű pénzekből Magyarországra is jutott: egy befolyásos azeri politikus fiának Budapesten nyitott bankszámlájára több részletben több mint kilencmillió dollár érkezett 2012-ben, éppen akkor, amikor a magyar kormány furcsa körülmények között kiadta az azeri baltás gyilkost. A magyar bankszámla névleges tulajdonosát, egy offshore céget 2015-ben felszámolták; azt egyelőre nem tudni, mi lett az ideküldött pénz sorsa."

atlatszo.hu/kozpenz/2017/09/05/azeri-gurulo-dollarok-budapesten-a-baltas-gyilkos-kiadasa-idejen/
ómió
@Aki Én: Jellemzően, bizony azt hazudjátok másra, amit magatok csinál(ná)tok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.